bezár
 

art&design

2011. 11. 27.
Kortárs művek taroltak New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
New Yorkban csillagászati összegek cseréltek gazdát a november 8-án és 9-én megrendezett kortárs művészeti árveréseken. A művészeti piac két szuperhatalmának – a Christie’s és a Sotheby’s – aukcióin összesítve fél milliárd dollárért vásároltak a gyűjtők háború utáni-kortárs művészeti alkotásokat. A műkereskedelem a gazdasági helyzettől függetlenül, úgy tűnik, jó formában van; mindkét háznál recesszió előtti pillanatokat idéztek az árverések. A Sotheby’s történelmének harmadik legjobban sikerült árverését bonyolította le.
Felemás kilátások

A kortárs művészeti árverések „főpróbájának” egyrészről a november elseji impresszionista és modern képzőművészeti alkotások aukciója számított, másrészről az október közepi, Londonban rendezett árverések, ahol szintén háború utáni és kortárs alkotások kerültek kalapács alá. Az előrejelzések felemás képet mutattak a vásárlási kedvet illetően.

Míg Londonban a Christie’s jó eladási százalékkal zárt, és a becsült hozamot meghaladó összeget számolhatott össze a nap végén, addig november elsején New Yorkban óriási fiaskóba futottak. A remélt bevétel feléért, 140 millió dollárért sikerült csak a 19. század második és 20. század első felének nagy művészeitől származó képeket értékesíteni.

A két legnagyobb szenzációért, Degas szobráért és Picasso festményeiért senki sem fizette meg a minimumárat, és a kínálat mindössze 63%-a talált gazdára. A Christie’s akkor saját magát okolta a csalódásért, és a túl „agresszívan” megszabott rezervációs árakban látta vesztét. Hogy nem a piac érdektelensége állt a bukás mögött, azt bizonyítja az egy nappal rákövetkező Sotheby’s-aukció is, amely valósággal szárnyalt november másodikán. A 200 millió dollárt hozó árverésen Gustav Klimt festménye kelt el a legdrágábban: 40 millió dollárnál ütötték le a Gestapo által hajdanán elorozott, hányattatott sorsú festményt.
Gustav Klimt: Litzlberg am Attersee

A Christie’s kezdte

A művészeti piac szereplői a novemberi kortárs művészeti aukciókat mindezen előzmények után a meglepetések izgalmával várták. A Christie’s legnagyobb szenzációjának Roy Lichtenstein képe az 1961-ben, a pop-art hajnalán készült Látom az egész szobát és nincs benn senki című alkotása ígérkezett, amelyet előzetesen 35-40 millió dollárra becsültek. A maratoni, két és félórás árverésen a világ legfontosabb műgyűjtői jelentek meg, és tiszteletét tette Leonardo di Caprio is, aki még májusban 1,2 millió dollárt fizetett egy Salvador Dalí festményért. Az aukció Peter Norton szoftverfejlesztő és műgyűjtő személyes kollekciójának darabjaival indult. A 26 műalkotás mindegyike gazdára talált, közülük Paul McCarthy egyik installációja bizonyult a legdrágábbnak – 4.5 millió dollárért kelt el. A java csak ezután érkezett, és mikor Louise Bourgeois hatalmas, pókot ábrázoló szobrát a becsült ár közel duplájáért, 10 millió dollártért sikerült eladni, sejthettük, hogy nem akármilyen estének nézünk elébe.

10 milliót értek Cicciolina volt férjének, Jeff Koonsnak az alkotásai. A Két labda egyensúlyban, egy teli tartályban című művet, amely két, akváriumba helyezett kosárlabda egyensúlyát mutatja be, 4 millió dollárért ütötték le. Ez több mint ezerszerese annak az árnak, amelyet a chicagói Feature Galéria hajdan megkért az árvereztetőtől!
Louise Bourgeois: Spider
Az aukció egyik különlegessége Andreas Gursky fényképe volt, amely az érte adott több mint 4 millió dollárral minden idők legdrágábban eladott fotója lett. 10 millióért keltek el Willem de Kooning művei is, a 27 évesen elhunyt Jean Michel Basquiat két festményéért pedig 6 millió dollárt fizettek. A karrierjét graffitisként kezdő, drogtúladagolásban meghalt fiatal zseni festményei a kortárs művészeti aukciók katalógusainak egyre biztosabb pontjává válnak. Nagy csalódást okozott azonban, hogy sem Gerhard Richter, sem Francis Bacon festménye nem kelt el. Ez mindenképpen nagy érvágásnak számíthatott a Christie’s számára, hiszen míg előbbi művét 7-10 millió dollárra becsülték, addig utóbbi alkotásáért nem kevesebb mint 12-18 millió dollárt reméltek.
Jean-Michel Basquiat: Catharsis
Az est legnagyobb szenzációjának Roy Lichtenstein képe számított. Mikor Cristopher Burge a pódiumon felolvasta a mű címét (Látom az egész szobát és nincs benn senki) nagy derültség támadt Rockefeller Központ zsúfolásig megtöltött termében. A licit 17 millió dollárról indult, és nem állt meg egészen 38,5 millióig. Guy Bennett a vásárlói jutalékkal együtt mintegy 45 millió dollárért vásárolta meg az egyik amerikai képregényből átvett és némiképp módosított pop-art képet. A Christie’s egykori munkatársának ellenfele a licit során egy ismeretlen telefonos gyűjtő volt. A 10 milliárd forintért értékesített jellegzetes Lichtenstein-kép az amerikai művész legdrágábban eladott alkotása, miután túlszárnyalta a tavaly májusban elkelt, 43 millió dollárt érő Ohhh… Rendben című képet.
Roy Liichtenstein: I can See the Whole Room and There's Nobody in it!
Lichtenstein mellett a pop-art másik híres és emblematikus alakjáért, Andy Warholért is nagy volt a sorban állás; képei 38 millió dollárért keltek el, köztük egy darab a már ikonikussá vált Cambell-doboz sorozatból (10 millió dollár) valamint egy Liz Taylort ábrázoló kép (16 millió dollárért). Az aukció második legdrágább képe Mark Rothko festménye volt, amely 18 millió dollárért talált gazdára. A több rekorddal büszkélkedő aukció végül 247.500.000 dollárnál zárt, miután a kínálat 90 százaléka elkelt.

A Sotheby’s rálicitált a Christie’s-re

Aki még ezek után is kételkedett abban, hogy a műkereskedelem a világgazdaság helyzete ellenére virágzik, az a november 9-ei Sotheby’s aukció láttán talán meggondolta magát. A New York-i idő szerint este hétkor kezdődő aukció 73 alkotásáért összesen 315.500.000 dollárt fizettek, ami a várt felső árnál 45 millió dollárral több. A licitálásokról általánosságban elmondható, hogy mintha nem is a kikiáltási árról kezdődtek volna; intenzív és gyors liciteknek köszönhetően másodpercek alatt ugrottunk a becsült árra, és a kérdés csak az volt, mennyire sikerül ezt túllépni.

A kínálat tematikusságára nagy hangsúlyt fektető aukció legelképesztőbb adatai Clyfford Still műveinek eladásából születtek. Az absztrakt expresszionista festőtől négy kép szerepelt, ami annak fényében érdekes, hogy az elmúlt egy évtizedben mindössze 10 Clifford-kép került kalapács alá. A legelső, 25-35 millió dollárra becsült festményért rekordár született a Sotheby’s-nél. A tíz percig tartó licitálás kalapácsára 55 millió dollár lett. A végső, jutalékkal számított ár meghaladta a 60 millió dollárt. Tobias Meyerhez, a ház kortárs művészeti részlegének vezetőjéhez egy idő után már csak a terem két különböző pontjáról érkeztek licitek. Miközben szinte ütemszerűen ide-oda hajolgatott, kérlelte a licitálókat, hogy ne hagyják abba, mondván, jól esik neki a mozgás. A festő özvegyének tulajdonában álló négy kép mindegyikéért a becsült árnál jóval többet, összesen 114 millió dollárt fizettek. Clyfford Still munkásságából hamarosan Denverben nyílik kiállítás; a befolyó összeg részben ide, a Clyfford Still Múzeumhoz kerül.
Clyfford Still: 1949-A-NO. 1.
Ami a Christie’s-nek nem jött, össze, az a Sotheby’s-nek diadalmenet volt; Gerhard Richter nyolc képéért 73 millió dollárt fizettek összesen, igaz, az egy nappal korábbi Richter-művel ellentétben ezek absztrakt festmények voltak. A manapság igencsak kedvelt 78 éves német festő legdrágább képének a 33-as sorszámú mű, az Absztrakt kép című bizonyult; 20 millióért kelt el. Ugyanennyit adtak Francis Bacon Három tanulmány egy önarcképhez című munkájáért. Andy Warhol továbbra is biztos pontja a kortárs árverések katalógusainak, és bár igazi szenzációt egyik kép sem jelentett, hét alkotás is 3-4 millió dollár értékben kelt el az amerikai fenoméntól. Rekord leütési ár született Joan Mitchell absztrakt expresszionista festményéért. A művésznő alkotásáért valamivel több mint 9 millió dollárt fizetett egy telefonos vásárló. Bár az 1960-as ’70-es évek minimalista alkotóitól is várható értéken felül fizettek, elmondhatjuk, hogy a Sotheby’s árverése az absztrakt festményekről szólt.
Gerhard Richter: Gudrun

Az utca hangja

Mikor Tobias Meyer az árverés kezdetekor reményét fejezte ki, hogy minden licitáló sikeresen megérkezett a terembe, akkor a New York Avenue-n összegyűlt tüntetőkre gondolt. A sípokkal és kürtökkel érkezők a Sotheby’s dolgozói voltak, akik július óta nem tudják felvenni a munkájukat, miután a béremelésre vonatkozó követeléseik nyomán a ház lock-out-ot hirdetett velük szemben. A Sotheby’s tájékán nem ismeretlenek a botrányok. Az év elején az egyik művészeti aukciót egy párfős fiatal csoport zavarta meg, akik kiabálva és üvöltözve szakították félbe az árverést. Egy nagy transzparenst is magukkal vittek, amin ez állt: „A gazdagok orgiája”. A résztvevő gyűjtők öniróniájának jeleként az akció általános derültséget okozott a teremben.

Kortárs művészeti árverés mindkét háznál legközelebb Európában lesz. A Christie’s november végén Milánóban, a Sotheby’s decemberben Párizsban rendezi meg a jóval alacsonyabb árkategóriában lévő kortárs műalkotások aukcióját. A legdrágábban eladott háború utáni festményt egyébként a Christie’s jegyzi. Andy Warhol Zöld Autós Baleset című képéért 2007-ben 71 millió dollárt fizettek…
Andy Warhol: Green Car Crash Accident
nyomtat

Szerzők

-- Heszky András --


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés