Teljes mértékben a mai kor szülötte a Leander, ami a magyar rockzenében elsőként honosította meg a külföldön már működőképes gyakorlatot, mely szerint a zenekarok különböző fájlmegosztó rendszereken (Youtube, MySpace, Bandcamp) és közösségi oldalakon (Facebook) keresztül toborozzák közönségüket. A Leander mindenféle lemezszerződés vagy akár zenekari háttér nélkül, egyszemélyes projektként, pár Youtube-klippel (Csak te, Bad Romance, stb.) futott be.

A Leander így átugorta azokat a lépcsőfokokat, amiken a magyar rockzenekarok nagy része elvérzik: nem kell kiadóknál kilincselni, nem kell súlyos összegeket leperkálni azért, hogy előzenekarosdit játszhassanak a nagyok előtt, és nem kell gyenge felszereltségű klubokban, pár tucat embernek zenélni minden hétvégén. A népszerűség kulcsa nem más, mint a relatív egyediség, alapfeltétele pedig az, hogy a Leander maximálisan illeszkedik a kortárs keményzenei trendekbe.
 

 
Az ingerküszöb a rock és metál zenékben is kitolódott, csak itt nem az égben, hanem a föld alatt, az undergroundban van: az extrém metál zenék agresszió-mércéje majd’ minden új rockzenei stílusba beszivárgott, miközben a "populáristól" általában ódzkodó műfaj maga is előszeretettel nyúlt a popzenei dallamokhoz, vérfrissítésképp. Bizony, a két véglet összecsúszott, és manapság zenekarok tucatjai darálnak popdallamok alatt: a Leander zenéjének gerincét is az Ákosra hajazó énekmelódiák és a beszaggatott, szikár gitárriffek kettőse alkotja. A legbeszédesebb talán két feldolgozásdaluk: a legnépszerűbb Lady Gaga Bad Romance-szének metál-átirata.

Ami néhány éve még elképzelhetetlen lett volna (egy slágerlistás pop-dal metálos interpretációja ennyire népszerű legyen), az ma a legnagyobb koncertfavorit. Az oka pedig egyszerűen annyi, hogy a magát az el-nem-ismertségben megtaláló, a népszerűtlenségben egyediséget, a mainstreamtől való elhatárolódást találó rockzene kétfelé szakadt. Már nem az egyes alstílusok vívják harcukat (mint annak idején mondjuk az Riccsések és a P.Mobilosok), a választóvonal inkább az "old" és a "new school" között húzódik – míg az előbbi megtartotta a rockzene elitista, zárkózott attitűdjét, addig az "újsulis" rock/metál zene nyitott mindenféle mainstream felé, miközben megőrzi az extrém metal zenék hiperagresszivitását. A Leander ráadásul a magas- és tömegkultúra, a rock és popzene, a death metal és Lady Gaga közti határvonalakat is eltörölte: a Bad Romance-ban a beszaggatott gitártémákra átírt popslágerbe Brahms V. Magyar Táncát is gond nélkül beleszőtték.

 

A Leander több dala is olyan, mintha csak egy popdal rockosított interpretációja lenne, de ezzel nincs baj; az egyik legelismertebb metál zenekarból, a pszichotikus-komplex zúzdáival nevet szerzett Nevermore-ból ismert Vörös Attila gitártémái ellenpontozzák azokat: hipnotikus erővel húznak, egyszerűek, de pofásak. Nem kell ide nagy megfejtés, csak dinamika és dallamérzék, és a Leanderben mindkettő megvan.

Utóbbiról a multi-instrumentalista zenekarvezető gondoskodik: habár hangja nincs éppen túlképezve, ám ehhez a szenvedélyes zenéhez elsősorban nyers erő, karcos hang valamint fülbe stiftezett dallamok kellenek, és csak másodsorban technikai képzettség. Ráadásul mind a torokköszörülő ordítások, mind a negédes-szerelmes dallamok rendkívül jól állnak Leandernek, akiből a kellő önirónia sem hiányozhat.
 

Amúgy Köteles Leander másik hangszere, a zongora az, ami tovább egyéníti a zenekart: ez a hangszer, ami mára kikopott, vagy effekt-szintre redukálódott a rockzenében, 2012-ben képes újdonsággal szolgálni, és megfejelni a Leander érzelmes oldalát. Mert ha már beszédes feldolgozásokról volt szó, akkor a Szomorú vasárnap is ebbe a kategóriába sorolható: a SzívIdomár egyik legnagyobb erőssége az a keserédes, kicsit melankolikus, kicsit dekadens romantika, ami ebben a dalban olyannyira "magyaros" színezetet ölt.

Vagyis a Leander másik titka, hogy a skandináv melodikus death metal és a különböző neo-thrash, ill. komplex ritmikai képletekkel operáló "matek metál" receptjét képes "magyarosítani". Akár dallamokkal, akár hangszerekkel (hegedű, zongora): a Leander megaslágerének számító Viharom Tavaszom például olyan, mintha csak egy "metál-népzenei" dal lenne – pofátlan megkapó darab.

 

A cím (SzívIdomár) amúgy beszédes, a dalszövegek többsége szerelmi, párkapcsolati ügyeket taglal, a szokásosnál magasabb nívón. Nem csoda, hogy a fiatalok gerincén a hideg futkos a Leander-dalok hallatán, hiszen ezek többsége a tizen- és huszonéves generáció problémáival szöszöl.

Kár, hogy néha ritmikailag-prozódiailag nem sikerült tökéletesen összecsiszolni a dalszöveget és a zenét, így néha esetlen hadarásba torkollik a szöveg (pl. 8. Főbűn). Ám ezt leszámítva a Leander sikerrel egyensúlyozik az érzelmes melódiák és az ízesen rövid gitárszólókkal központozott, földbedöngölő gitártémák között: az olyan dalok, mint a 8. Főbűn, a SzívIdomár vagy a Csak te zenei beállítottságtól függetlenül, bárkit képesek megszólítani (utóbbinak a szövege is beszédes, ahogy a szerelmes-dallamos téma "agresszióba" hajlik a végére: "Csak te maradj meg nekem / Ha kell, az életed elveszem / Fáj ez a szerelem / Hát végzek veled").

 

A lemez első felének slágerei után több angol nyelvű darabot is írtak Leanderék a lemezre, ezek hangulatokban erős, elborultabb, és kevésbé pörgős dalok, ám a ragadós énekdallamokról (Ghost Away, Reborn), vagy a színes zenei hatásokról (a Diamond and Coalt pl. flamencós témák díszitik) itt sem feledkeztek meg.

Valószínűleg külföld felé szeretnének nyitni az angol nyelvű dalokkal, és erre minden esélyük megvan: a SzívIdomár egy tetszetős, roppant húzós korong, még akkor is, ha a második félidőben becsúszott egy-két átlagosabb dal (a Két világ közt pl. akusztikus lírainak csak erős közepes, és a Ma reggel se tartogat meglepetést). A záró Bad Romance, ill. a Leander "epikus" dala, a Bennem (vendégszóló: Jeff Loomis, ex-Nevermore) újra feldobja a hangulatot – utóbbi amolyan Leander stílusesszencia, elrévedő vokálokkal, világgá ordított verzékkel, ragadós refrénnel és piszkos-őrült riff-halmozással.
 

Lehet, hogy szorult helyzetben az első arra járó zenekart kikiáltaná messiásnak az újdonságra éhes rajongótábor, ám a SzívIdomárt hallva a Leander minden percnyi hype-ot kiérdemelt, ami jelenleg körülveszi. Most már csak a második etappal kéne leszögezni, hogy hírnevük nem 15 percre szólt – hogy megcáfolják a címadó dal szövegét, bebizonyítva, hogy nem "mindenki pótolható".

"Talán eljött hozzánk az új szívidomár?"

Vendég: Jeff Loomis (ex-Nevermore) a Bennem c. dalban.