bezár
 

irodalom

2012. 04. 19.
Valahol Svájc és a Vajdaság között
Interjú Melinda Nadj Abonjival
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Valahol Svájc és a Vajdaság között Emigrálni, kivándorolni, alkalmazkodni, beilleszkedni. Haza menni, otthon lenni, hazatalálni. A háborút megélni, csatázni országgal, családunkkal, önmagunkkal. Melinda Nadj Abonji ezekről mesél.
PRAE.HU: Mikor, hogyan, s miért döntött úgy a családod, hogy a Vajdaságból Svájcba költöznek?

Édesapám 1969-ben vándorolt ki, édesanyám néhány hónappal később követte, a testvérem és én azonban csak négy évvel később tudtunk kiköltözni. Még nem voltam egészen öt éves. Akkoriban olyan rendelet volt érvényben, miszerint még azon gyerekek is, akiknek szülei már munkavállalási, majd tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, leghamarabb 3 év elmúltával követhetik szüleiket. És hát kérdeztél arról is, miért. Természetesen különböző okokból. Apám anyagi megfontolásból, valamint a politikai rendszer miatt, úgy vélem, képtelen volt abban a számára elfogadhatatlan rendszerben élni. Azt gondolom, anyukámnak is kislánykori álma lehetett a kivándorlás, de erről nem tudok sokat mondani. S hát egy gyereknek nem sok választási lehetőség jut, oda megy, ahol a szülei vannak.

PRAE.HU: A regényben a Vajdaság a gyermekkor varázsvilága és talán az egyetlen hely, ahová a könyv elbeszélője, Ildikó visszavágyik. Mégsem érzem, hogy Ildikó számára a Vajdaság a hazát (Heimat) jelentené. Ugyanakkor persze a Vajdaságban, ahogyan Svájcban is, otthon van. De azt a jelentéstöbbletet, amit a Heimat szó hordoz, valahogy hiányolom Ildikóból. Te mit tartasz a legnagyobb különbségnek a két kifejezés: "zu Hause zu sein" (otthon lenni) és "die Heimat" között?

Ez nagyon nehéz kérdés, de azért megpróbálok rá válaszolni.

Azt gondolom, a Vajdaság a regényben nem olyan hely, ahová visszavágyik az elbeszélő. Bár vágyakozás van, inkább a nagymama, s nem A Vajdaság után. A gyerekek nem országokban, nemzetekben gondolkodnak; a gyerekek emberekre, állatokra, növényekre emlékeznek, egészen konkrét dolgokat hiányolnak. Nem tudom elképzelni, hogy a nemzet(iség) legyen az a kategória, ami szerint egy nagyon kis gyerek önmagát "definiálja". Háromévesen Jugoszlávián vagy a Vajdaságon, a különbségeken, a hasonlóságokon nem gondolkodunk.

A Vajdaság azonban rendkívül fontos a történet szempontjából, hiszen ott teremtődik meg, onnan indul el minden. Ildikó vágyakozását mindenekelőtt a nagymamára, s az ő életterére szűkíteném. Az olyan kifejezések, mint nemzet (Nation) és haza (Heimat) politikailag, ideológiailag terheltek. Éppen ezért hazaként valami nagyon picike kis teret definiálok, apró mozdulatokkal, egyszerű, de elemi érzelmekkel, közvetlenséggel. A politika mindig valami nagy, összetartó egységet akar létrehozni, megteremteni (pl.: mi magyarok, mi svájciak), egy nemzeti identitást próbál kreálni, teljesen kifosztva, kiürítve ezzel a nemzet és a nemzetiség szavakat. Ezért a (közvetlen) kapcsolatokra próbálok koncentrálni, az emberségességre, az emberek közötti viszonyokra.

könyv

PRAE.HU.: A Kocsis család folyton a beilleszkedéssel, az elfogadásért küzd. És bár a papírforma szerint ugyan sikeresen "integrálódtak", iszonyú megrázkódtatás éri őket, különösen Ildikót a kávézó vécéjében történt esetkor. (Sértegetés, falra kent széklet…) Ez az esemény pedig mintha azt az üzenetet közvetítené, hogy a beilleszkedés, az alkalmazkodás is nehéz, a befogadás, az elfogadás és az elismerés talán még nehezebb.

Az alkalmazkodás (Anpassung) kifejezés rettenetesen fontos. Úgy Németországban, mint Svájcban elvárás, hogy a bevándorlók beilleszkedjenek. De mihez is kellene alkalmazkodni? Mi az átlagérték, amihez alkalmazkodniuk kell, s hogyan mérhető? Létezik egyáltalán átlagnémet vagy átlagsvájci? Természetesen ismerni kell a nyelvet, s a kultúrát. Ezzel viszont az a probléma, hogy olyannyira kell ismerni, amennyire még a "legtöbb" svájci sem ismeri az országát. A külföldi munkaerőre szüksége van az országnak, megköveteli azonban tőlük a beilleszkedést. Úgy vélem, hogy amennyiben valakinek szüksége van munkaerőre, akkor adnia is kell nekik valamit. S nem szabad elfeledni, hogy minden munkaerő ember, akinek megvan a saját története, a saját nyelve. S ezeket tisztelni kell. Úgy vélem, a kirekesztettség diskurzusa még definiálatlan, ezért írónőként próbálom felhívni erre a figyelmet.

PRAE.HU: Kicsit könnyedebb vizekre evezve megkérdezném, hogy miért van a fogaknak, a fogsornak ilyen nagy jelentősége a regényben?

Azt hiszem, ezt tényleg csak a Svájcban élők, vagy a svájciakat jól ismerők értik. Nincs még egy olyan ország, ahol a lakosok annyit foglalkoznak a fogak szabályozásával, mint Svájcban. Ez egy mánia, amitől nekem is majdnem komplexusaim lettek. Fogtabletta, megfelelő fogkrém, fogszabályzó, állandó fogászati ellenőrzések, nevetéskor megfelelően álló fogak. S ez a külsőségekkel való, ilyen mértékű törődés iszonyú gátlásokat tud teremteni az emberekben. Ha valakinek nem szép fehérek a fogai, annak nem illik nevetnie, s ez a gátlásosság, a korrekció, pontosabban a túlkorrigáltság a spontaneitás elvesztését vonja maga után.

PRAE.HU: A Galambok röppennek fel tulajdonképpen egy család egészen részletes története, ahol a családtagokat, az ő életüket, lényüket nem kronologikus sorrendben ismerjük meg. Az emlékezés miatt választottad ezt az elbeszélési stratégiát?

Igen, azt gondolom, hogy ez egy életközeli elbeszélési mód, hiszen nem kronologikusan emlékezünk. Emlékfoszlányok jönnek, majd rögtön eltűnnek, képek villannak be, de gyorsan szét is foszlanak. Ugyanakkor az emlékezés valami nagyon erős, életteli folyamat, ami szerves része az életünknek, a jelenünknek s a jövőnknek is. Ezért volt fontos számomra, hogy az emlékezések is jelen idejűek legyenek.

mnaa

PRAE.HU: Így viszont a múlt időben elmesélt részek kiemelődnek, így például azok a szakaszok, ahol az elbeszélő a már halott nagymamához beszél, ezzel is erősítve Nagyika halálának fontosságát Ildikó személyes történetében. Az apa történetéről viszont csak a nagyika által elmesélt töredékeket ismerjük. Feltűnő azonban, hogy a háborúról, a rendszerről folyton az apa beszél, az az agresszív, majdhogynem alkoholista apa, aki tulajdonképpen belebetegszik a háborúba. Miért szinte csak ő?

 

Mert az ő személyes traumája, hogy kénytelen volt az apja megaláztatását végignézni. S aminek következtében ő az életterét, a gyermekkorát veszíti el. Vagyis önmaga egy részét. Képtelen azonban a saját fájdalmát elbeszélni. Ezért kell állandóan a kommunizmust, Titot, a rendszert szidnia.

 

PRAE.HU.: Az identitás szót, bár már használhattuk volna, eddig sikerült elkerülnünk. Miért? Problematikusnak tartod a szó használatát?

 

A latin identitās szó egyformát jelent. De semmi nincs ezen a világon, ami egyforma lenne. Még a hópelyhek sem! Hát egyforma emberek sincsenek. Az identitás szó használata csupán csoporthisztéria kreálására jó, egy olyan kép konstruálására, aminek produktumaként az embereket a közös jóért háborúba lehet küldeni.

 

PRAE.HU: Feltűnően hasonlóan írsz zenéről és imádságról. Mindkettő egyfajta menedék, olyan cselekvések, amelyek minden nehéz szituációban olvashatóak. Ima lenne hát a zene is?

 

Igen, számomra a zene segélykérés, segítség, személyes szentség.

A beszélgetés német nyelven zajlott.
Fordította és készítette: Hevesi Judit


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

irodalom

Thaiföld és Peru közt félúton – otthon Thaiföld és Peru közt félúton – otthon
Görömbölyi Dávid Haverok, buli, Buddha című kötetének bemutatója
irodalom

Miért írok krimit? Miért írok krimit?
Egy női krimiíró mindennapjai 2.

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Jon Watts: Pókember: Idegeben
színház

A végtelenből kihasítva A végtelenből kihasítva
Évadvisszatekintő: Hegymegi Máté Woyzeckje a Szkénében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés