bezár
 

irodalom

2012. 04. 21.
Mindannyiunkban lakozik egy kis Pierre Anthon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindannyiunkban lakozik egy kis Pierre Anthon A Semmit Janne Teller leginkább egy meseként tudja értelmezni. Szerinte a valóságban mindannyiunkban lakozik a kötetből legalább egy kis Pierre Anthon, aki néha a fülünkbe duruzsolja, hogy az életnek semmi értelme, s úgy véli, Pierre Anthon gondolatai a mai fiatalokat különösen foglalkoztatja.
PRAE.HU: Az egyetemen közgazdászként végzett, majd az ENSZ-nél és az Európai Uniónál dolgozott, ahol elsősorban konfliktuskezeléssel foglalkozott, most pedig csak az írásnak él. Adja magát a kérdés: hatottak, hatnak-e a különböző helyeken, szerepekben szerzett élmények, tapasztalatok egymásra.

Janne Teller: Egészen kicsi korom óta szerettem volna írni, s valahogy a világ egésze utáni érdeklődés is elég korán kialakult bennem. Természetesen – talán éppen ezért – sok, kultúrájában különböző országban dolgoztam, így a kultúrák sokszínűsége, a krízishelyzetek, azok kezelése voltak rám a legnagyobb hatással, s kétségtelen, hogy mindaz, amit átéltem, nagy mértékben befolyásolta, befolyásolja a gondolkodásomat. 1995-ben felhagytam minden korábbi munkámmal, s azóta csak az írással foglalkozom, ám számomra ebben semmi különös nincs, mindig így terveztem.

PRAE.HU: Mégis, honnan jött ez az ötlet?

J.T.: Történetekkel, elsősorban a leírtakkal, sok olyan üzenetet tudunk közvetíteni, amelyek lényegét, tanúságát egyébként nem lenne könnyű átadni. S mindebből rengeteget lehet tanulni! Talán furcsán hangzik, de mindig olyasvalamiről írok, amit én magam sem értek. Így tulajdonképpen együtt gondolkodom, tanulok az olvasókkal.
A legnehezebb feladatnak egyébként a karakterek kitalálását tartom, úgy hiszem ugyanis, hogy ezek csak abban az esetben lesznek hitelesek, ha egy-egy történet minden lehetséges szituációjában tudom, mit tenne, s mit tesz az adott figura. Minden szereplőm helyébe képzelem hát magam, megpróbálok az "ő fejükkel gondolkodni", azonosulni velük, átélni és áterezni az ő helyzetüket, ami kegyetlenségek esetén a léleknek is elmondhatatlanul nehéz…

PRAE.HU: Semmi című könyve igen sokszínű reakciókat váltott ki…Noha ma már talán azokban az országokban is kötelező olvasmány, ahol korábban betiltották, a heves reakciókat vélhetően nem lehetett könnyű átélni. Hogyan próbálta meg kezelni, megérteni azt, mi, s miért történik a könyvvel?

J.T.: Örülök annak, hogy többféleképpen olvassák, hiszen ez nem egy olyan könyv, ahol elő van írva, hogy az olvasónak mit kell gondolnia. Hihetetlenül meglepetek az elutasító reakciók, különösen azok a tanárok, pszichológusok, akik azt mondták, ezt a könyvet a fiataloknak nem szabad elolvasniuk, mert félő, hogy az olvasás után öngyilkosok lesznek. Ma már sokan olvassák a könyvet és hát azok a kritikák, recenziók, amelyek "új klasszikusnak" tartják, természetesen boldoggá tesznek. Ugyanakkor azt gondolom nem ez a lényeges, hanem az, az olvasók hogyan értelmezik a könyv által felvetett kérdéseket. Érdekes például, hogy rengeteg levelet kapok fiataloktól, akik megköszönik a kötetet, leginkább mégis azok a levelek vésődtek be az emlékezetembe, amelyekben azt írták, valamiért megváltoztatta az életüket, az életről való gondolkodásukat. Azt hiszem, ez az, ami igazán lényeges.

PRAE.HU: Mit gondol, hitelesen ábrázolta könyvében a mai fiatalokat?

J.T.: A Semmit leginkább egy meseként tudom értelmezni, aminek természetesen nem kell minden egyes mondatát elhinni, komolyan venni. Abban az atmoszférában, ahol a könyv szereplői élnek, nem tudnak nem hitelesek lenni. A valóságban azt hiszem, mindannyiunkban lakozik a kötetből legalább egy kis Pierre Anthon, aki néha a fülünkbe duruzsolja, hogy az életnek semmi értelme, s azt hiszem, Pierre Anthon gondolatai a mai fiatalokat különösen foglalkoztatja. Az én generációm már nem alkalmas arra, hogy a nem jól működő dolgokon változtatni tudjon, azoknak a fiataloknak azonban, akik már most észlelik, hogy valami nagyon nem jó így a világban, még van lehetőségük.

PRAE.HU: Tapasztalatai alapján mit gondol, a kötet melyik szereplőjével tudnak leginkább azonosulni a gyerekek, fiatalok? Beszélgetett már diákokkal erről, vagy arról, szerintük ki hozza a legnagyobb áldozatot a könyvben?

J.T.: Igen, gyakran találkozom diákokkal, s fel szoktam tenni nekik ezeket a kérdéseket, válaszaik viszont rendkívül változatosak. Azt tapasztalom, természetesen sokan az ujjat, a halott kistestvér tetemét, illetve az ártatlanságot tartják a legnagyobb áldozatnak, de azért kivétel is akad bőven: a kutyásoknak a kutya feje, a kedvenc hörcsögüket dédelgetőknek a hörcsög a legfontosabb.

PRAE.HU: Csak hogy két kötetét kicsit összekapcsoljuk, képzeljük el, hogy Pierre Anthon hazájában háború tör ki. Mit gondol, mit csinálna, ülne tovább a szilvafán?

J.T.: Ez nagyon nehéz kérdés. Ha jobban belegondolok Pierre Anthon egyetlenegyszer, amikor Agnes azzal hívja, mindenki megőrült, segítenie kell, hajlandó lemászni a szilvafáról. Így azt gondolom, segítene a sebesülteken, majd ha vége a háborúnak újra visszamászna a szilvafára, s elmondaná, ennek aztán végképp semmi értelme nem volt.

PRAE.HU: A Semmit sokan A legyek Urához hasonlítják, pedig annak mintha sokkal inkább antitézise lenne. Mit gondol erről?

J.T.: Természetesen örülök, hogy ilyen nagy elődöt találtak nekem, de én is antitézisének tartom, hiszen Golding "gyerekei" a civilizáción "kívül" élnek, ahol elvárásoknak nem kell megfelelniük, nincsenek normák és így tovább. A Semmiben azonban az élet értelmét egy olyan világban próbálják megtalálni, amiben nyolcadik osztályosként keresik a helyüket, döntéseket kell meghozniuk olyan fontos kérdésekben, mint a továbbtanulás, mégis érzékelik, hogy nem jó az ahogy, amiben élnek, félnek Pierre Anthon igazától. Ezért elhatározzák ugyan a Halom létrehozását, vagyis a fontos dolgok összegyűjtését, az élet értelmének megtalálását, a Halom föléjük kerekedik, fontosabbá válik számukra saját identitásuknál.

PRAE.HU: Új, útlevélszerű könyvében, a Ha háború lenne nálunkban is fontos az identitás kérdése. Mi volt az elsődleges célja ezzel a kis könyvvel? Ön szerint mi a legfontosabb üzenete?

J.T.: Igen, bár nagyon fontosnak tartom annak érzékeltetését, hogy egy háború, a kontrollvesztettség, kontrollvesztés mindenki identitását befolyásolja.

Mivel Dániában azt hiszem, egészen egyedi az atmoszféra, az emberek tényleg toleránsak, sokszor elképzelni sem tudják, mindezek ellenére is milyen nehéz lehet emigránsként élni. S mivel én is ilyen családból származom, nagyon közeliek úgy az emigránsok, mint a menekültek problémái, nem így azonban a legtöbb dánnak, akik többségében biztonságban, jólétben élnek. Azt hiszem, nagyon nehéz átérezniük, mit is jelent menekültnek lenni, ezért megpróbáltam ezt felvázolni, így segíteni őket a menekültek helyzetének, érzéseinek megértésében.

Az interjú német nyelven készült.
Fordította, készítette: Hevesi Judit
Fotó: Bach Máté

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

irodalom

Kidobni a metafizikát Kidobni a metafizikát
Kritika Purosz Leonidasz „Egy férfi sosem hagyja félbe” című kötetéről (Magvető, 2019)
irodalom

Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel Lehet igazad úgy is, hogy oda se nézel
Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének. Behúzott szárnyú felfelé zuhanás, Budapest, Athenaeum, 2019.

Más művészeti ágakról

színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
Bagota Béla: VALAN
Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés