bezár
 

zene

2007. 02. 14.
Megasztár, gigakoncert, terazene?
Gustav Mahler: VIII. szimfónia – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 2007. február 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megasztár, gigakoncert, terazene? A méret a lényeg? Mahler VIII. = Beethoven IX. + Wagner Ring? Érdemes-e négy-ötszáz fős előadói apparátussal akadémikus komolyzenét játszani? - A sztárkoncertként beharangozott Mahler: "Ezrek szimfóniája"-előadás megmutatta, hogy néha bizony kicsinek bizonyul a Művészetek Palotája.
Előljáróban a mű dimenzióiról: kétszeresére duzzasztott későromantikus szimfonikus zenekar, orgona, zongora, harmónium, cseleszta, hárfák, mandolin; külső fúvósok (másodkarmester irányításával); kettőskórus, gyermekkar és nyolc énekes szólista; és két tétel (szövegük a Veni, creator spiritus középkori himnusz, és a Faust II. zárójelenete), bő egyórás terjedelemben.

prae.hu

Mahler szimfóniája egyszerűen túlhangszerelt. Ha mindenből kétszer annyit alkalmaz, mint más "rendes" zeneszerző, akkor a szerző vagy süket, vagy megalomán. Ha azonban egyik sem, akkor adódik a kérdés: mit és miért fejez ki éppen így és nem másképp?

Az est karmestere, Fischer Ádám a következőképpen értelmezi a monumentális felállást: "Mahlernél a tömeg sosem öncél. Emiatt különösen fontosnak tartom megmutatni, hogy a mű minden gigantikus mérete és nagyratörő stílusa mellett egyszerre átszellemült és lírai is. Az előadóművészet egyik érdekes paradoxona, hogy a hangerő nem az előadók számától függ. Hogy húsz hegedű halkabb pianókat tud megvalósítani, mint hat, hogy sokszáz ember suttogása finomabb suttogás lehet, mint húsz emberé. Mahler ilyen pillanatait visszaadni, a művész legfontosabb kötelezettségeinek egyike: ezt csak a sokszáz közreműködő közös koncentrációjával lehet elérni. Nehéz, de ha sikerül, akkor a közönséget is maradandó élménnyel tudjuk megajándékozni…" Fischer célja sikerült: a harsogó zárójelenet előtti "Chorus mysticus" tömeg-pianissimója valóban mellbevágó élmény volt. Azonban jegyezzük meg, hogy ehhez hatvan perc, helyenként egyenesen kellemetlen rivalgás kontrasztja kellett.

Az előadói apparátus részlete - a kép nem a MÜPÁban készült
Az intenzív tutti részek azonban - véleményem szerint - a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nem szóltak jól. Méltó helyszín ide vagy oda: az Ezrek szimfóniája szabadtérre, vagy sportcsarnokba való – nem véletlen, hogy már az ősbemutatóján is egy világkiállítási pavilonban szólalt meg. Olyan helyen, ahol az előadók is elférnek, és a közönség is arányosan képviseltetheti magát.

A relatív piano és a vastag ecsettel meghúzott fortissimo viszonya (a sírjában [a]http://www.prae.hu/prae/forum.php?tid=214[text]forgolódó[/a]) Kant matematikai fenséges-koncepcióját juttatta eszembe, és vele persze azt is, hogy a fenséges ugyan fenséges, de nem szép. Mahler VIII. szimfóniáját éppen ilyennek éreztem: megborzongat, néha elrémít, erőszakot tesz megismerőképességeimen, hatása alá von – de nem tetszik.

Az Ezrek szimfóniája a fülledt századfordulós évek zenei zsákutcájának gyermeke. Brahms, Bruckner és Mahler újat próbáltak mondani Beethoven után a szimfónia műfajában, s valljuk be, nem sok sikerrel. A IX.-hez képest még több hangszer, még nagyobb kórus, még több énekes szólista zeneileg nem sok újat tud elmondani. A Mahler VIII. kompozíciós elvei – és messianisztikus pátosza – pedig Wagner zenéjéből ismerősek (a szerző főállású operakarmester volt, 1888-1891 között épp Pesten), ám a színpadi körítés és nem utolsósorban a zenekari árok hangtompító hatása nélkül felemásan hatnak. Nem véletlen, hogy Debussy, vagy az Új Bécsi Iskola rövid, halk, és kamarajellegű műveket állít a birodalmi dagályossággal szembe, és radikálisan átformált, "impresszionista / expresszionista" szimfonikus hangzással operál a szimpla felduzzasztással eszköztárát valójában kimerítő kifejezésmód helyett. Az Ezrek szimfóniája véleményem szerint nem mestermű, hanem inkább zenetörténeti érdekesség; ám különösen jellemző, hogy XXI. századunk fokozó jelzőkből kifogyhatatlan mega-, giga-, hiper-kultusza csinál belőle sztárdarabot. De akkor miért nem a Hősök terén adjuk elő? Tüzijáték és felvonulás illik hozzá…

Fischer Ádám interpretációjában pedig különösen. Az ünnepelt karmester igazi katonás, szögletes, német zenét vezényelt. Legjellegzetesebb gesztusa, végtelenbe előremeredő bal mutatóujja jelezte fenyegetően a szólamok belépéseit és a csúcspontokat. Persze ekkora apparátust nem is lehet finomkodó, árnyalt mozdulatokkal irányítani: tempóváltásokhoz, agogikákhoz így is teljes testével kellett intenie. Sajnos minden igyekezete ellenére is néhány ütem szét-szétesett. A zenekar és az énekkarok mindazonáltal kiváló teljesítményt nyújtottak, az ízlésemnek túl határozott timpani és a mixtúrákban időnként kevésnek bizonyuló férfikar kivételével. Különösen üdítő élmény volt, hogy Fischer Ádám igen hatásosan megzabolázta a rézfúvósokat, és így szép számuk ellenére sem vált rezesbandává a zenekar. Röviden a szólistákról: a ritkán előadott darabban bizonytalanul mozogtak; a hölgyek közül Cserna Ildikó, az urak között Bándi János emelkedett ki.

A VIII. szimfónia és a századforduló hangulatához a komponista feleségének, Alma Mahler-Werfel kalandos élettörténének olvasgatását ajánlom (Alma Mahler avagy a hódítás művészete; Férjeim, szerelmeim) – egy intim Fischer Ádám / Haydn - CD hallgatása közben. Az Ezrek szimfóniáját pedig hagyjuk meg a következő állami ünnepségre!

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés