bezár
 

zene

2007. 02. 21.
Forradalmi jutalomjáték
Umberto Giordano: André Chénier az Operaházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Forradalmi jutalomjáték Majdhogynem császármetszéssel, de megszületett az évad első igazi operaházi premierje: Umberto Giordano André Chénierje Selmeczi György rendezésében. Ja, hogy a "Ki nyer ma?" operatudósain kívül senki sem ismeri a szerzőt és a darabot? Nem baj, itt az idő, hogy lehulljon az álarc a plakátokon szereplő titokzatos dámáról!
Umberto Giordano a nagy olasz operageneráció másodvonalába tartozik: darabja Donizetti, Mascagni,Verdi és Puccini slágereivel egykorú, szövegkönyvírója pedig a Manon Lescaut és a Tosca librettistája. A bemutató karmestere, Kesellyák Gergely szavaival: "az Andrea Chénier nem azért íródott, hogy önmagában legyen jó, hanem azért, hogy jó énekesek jót énekelhessenek benne. A finnyás véleményekkel szemben olyan operacsúcsnak tartom, amelyet meg lehet éppen kerülni, de nem érdemes." Az André-Andrea Chénier a szokásos olasz romantikát kínálja: szerelmi háromszög és forradalom, verismo és bel canto, ám szögezzük le: a szerző valóban nem éri el az idézett kortársak tökélyét. Miért és hogyan játsszák akkor éppen ezt a darabot az Operában?

prae.hu

Az André Chénier a Nagy Francia Forradalom leleplezésének köszönheti pikantériáját. Olyan hívószavak bukkannak fel lépten-nyomon a szövegben, mint a Marat-oltár, Robespierre, a Bastille-ostrom, a besúgók és a guillotine. A forradalomról pedig meglehetősen demisztifikáló képet rajzol: a szegényeket semmibe vevő gáláns arisztokrata szociálisan érzékeny, idealista leánya (Magdalena); az ihlet-problémákkal küszködő, s ehelyett inkább hazáját forrón szerető költő (Chénier), valamint az úrnőjét kívánó, a forradalom meghasonlott vezetőjévé váló lázadó szolga (Gérard) között kirajzolódó tragikus szerelmi háromszög. "Libertate et patate!" [szabadságot és krumplit!] "A forradalom felfalja gyermekeit" "Üres lett minden. Éhség, nyomor, ínség és veszély" – éneklik a szereplők hangzatos jelszavak helyett.

A maró társadalomkritika és a "forradalmak természetrajza" (Selmeczi) a darab fő vonulata. Azonban éppen a kétségtelenül provokatív – és az Opera sznob közönsége számára bizonyára elviselhetetlen – aktualizálást kerüli (Selmeczi) a "vállaltan hagyományos faktúrájú, de új expresszivitású" rendezéssel. A kissé jellegtelen díszletek, a historizáló kosztümök és a világítástechnika ökonómiája ez esetben tehát szándékolt distancia. Ha nem is – '56-os, netán 2006-os – videóbejátszásokkal kellett volna felráznia a közönségét, a távolságtartó koncepció azért – véleményem szerint – mégis elbírt volna legalább néhány historizáló utalást (gondolok itt az – egyébiránt a darab kísérőfüzetét illusztáló – Delacroix, David stb. művek színpadi adaptációira).

A harmadik felvonás színpadképe - Fotó: (c) Éder Vera
A rendezés legproblematikusabb része a harmadik felvonás. Három hosszú áriát hallunk: először egy vak forradalmi özvegy ajánlja fel egyetleg megmaradt – és kissé debil – unokáját ágyútölteléknek. Utána Gérard személyes drámája következik: rádöbben, hogy a grófék után a forradalom, majd az érzékiség szolgájává lett. Majd megjelenik Magdalena, s míg tragikus sorsát ecseteli, a férfi egy sötét fotelban gubbaszt, s csak ezután következik a drámai tárgyalás (a vádlott Chénier a közönségnek háttal ül a színpad közepén). Az események mindvégig a teljes színpadot elfoglaló, egységesen szürke színűre festett masszív épület előtt zajlanak, a mozgás minimális. A felvonás statikussága és szürkesége különösen az első felvonás gáláns szalonjával, a második szín változatos éjszakai életével, s az utolsó börtön-kép finom minimalizmusával kontrasztban tűnik megoldatlannak (bár a díszletet még itt is túlsúlyosnak tartom).

Selmeczi operaházi debütáló rendezését óvatosnak, vagy másképp fogalmazva: politikailag korrektnek tartom. A darab kiváló lehetőséget kínált volna az előadói tradíciókkal szakító radikális interpretációra – nem utolsósorban éppen viszonylagos ismeretlensége miatt. Az én oldalamat mindenestre furdalja, mit csinált volna mondjuk Kovalik Balázs a darabbal egy kevésbé frekventált színházban…

Giordano zenéje persze valamelyest indokolhatja a szereplőket "békén hagyó" megoldásokat: sokat és nagyot kell énekelni az André Chénierben. A zenekarkezelés jóval egyszerűbb, mint Verdinél vagy Puccininél, bár a forradalmat festő betétek és a második felvonás éjszaka-zenéje (modális fúvósmenetek és brácsaszóló) egyéni színt visznek az olasz operaközhelyek palettájára. Nem tetszett azonban Kesellyák néhány kifejezetten erőszakos, túlhangsúlyozott lezárása.

Habár nem éppen fürdés közben dúdolható dallamokat hallunk, és a technikai bravúroknak is ritkán tapsolunk, azért nem maradunk szívet dobogtató áriák nélkül. Meglepő módon a két szereposztás merőben máshová helyezi a hangsúlyokat: Lukács Gyöngyi és Kiss B. Atilla az első félidőben látványosan tartalékol és már-már bosszantóan elnagyoltan formál, hogy azután a két utolsó felvonásban drámai szopránhoz és hőstenorhoz méltó játékkal, valamint hatásos pianissimókkal és átütő erejű fináléval nyűgözzenek le. Bátori Éva és Fekete Attila idealista fiatal szerelmeseket és sorsgyötört halálraítélteket kelt életre. Játékuk az első két felvonásban frissebb és jóval meggyőzőbb, mint az első párosé, azonban a fináléra vélhetőleg már csak a hangképzésre marad erejük (különösen Bátori Éva fáradt el a főpróbán, Fekete mozdulataiból – de nem énekéből! – viszont a drámaiság hiányzik).

Fokanov Anatolij - Fotó: (c) Éder Vera

Fokanov Anatolij emlékezeteset alakít Gérard szerepében: minden egyes megnyilvánulásán látszik, hogy tetszik neki a szerep és a szólam. Derecskei Zsolt besúgója és Szüle Tamás börtönőre (mindketten első szereposztás) hiteles, a női mellékszereplők pedig mindkét szereposztásban egyformán jók. Mennyire más felfogásban adja elő a társulat ugyanazt az operát – cseppet sem könnyítik meg a két változat közötti választást. Magam mégis inkább a Lukács–Kiss B.–Fokanov-féle André Chéniert javaslom, mégpedig Fokanov Gérardja miatt.

Giordano operája pedig szereposztástól függetlenül megér egy misét: mind a darab, mind a rendezés megengedi, hogy ki-ki a maga szája íze szerint játsszon el a gondolattal: "szabadság, egyenlőség, testvériség vagy vér, hazugság, rombolás" (Selmeczi György) győzedelmeskedik?

Egyetlen bosszantó apróságot legyen szabad még megjegyeznem: a francia történelmi személyek iránti tiszteletből választott franciás írásmód és az olasz szövegkönyv olasz nevei kisebb káoszt okoznak: André és Andrea, Madelaine és Magdalena, kokott és marveilleuse keverednek az ismertetőkön, a magyar fordításban (kivetítőn) és az olasz nyelvű operaszövegben.

André Chénier, költő – Kiss B. Atilla / Fekete Attila
Gérard – Fokanov Anatolij / Kálmándi Mihály
Magdalena de Coigny – Lukács Gyöngyi / Bátori Éva
Rendező: Selmeczi György
Díszlet: Zeke Edit
Jelmez: Velich Rita
Vezényel: Kesellyák Gergely


nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés