bezár
 

film

2012. 06. 26.
Próbálunk őszintén fogalmazni
Kékesi Donáttal és Kopek Donáttal Hercsel Adél beszélgetett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
dotKOPEK az angliai The Arts University College at Bournemouth Film Production szakán tanult filmrendezést. Kékesi Donát épp a Moholy Nagy László Művészeti Egyetem fotográfia szakán diplomázik. Első közös kisjátékfilmjüket, a Budát pár hete mutatták be nagy sikerrel a Toldi Moziban. Doll's Whisper című projektjük pedig a fotográfia és a filmművészet különleges találkozása. Velük beszélgettem hajókról, filmekről, fotográfiáról és a gyermekvállalás kérdéseiről.
PRAE.HU: A Buda nevet viseli hegy, városrész, Ottlik Géza csodálatos regénye, egy motoros hajó, és most már egy kisjátéklfilm is

dotKOPEK: Tavaly februárban teljesen véletlenül csöppentem a Buda hajóra, ahova Lehóczky Zoltán hajós barátom vitt el, mert meg akarta mutatni, hogy teljesen elhagyatottan áll egy gyönyörű, hosszú hajó a Dunán, az Újpesti öbölben, amit próbálnak megmenteni. Minden komolyabb első produkciót megvalósítani készülő filmrendező álma, hogy egy egyhelyszínes forgatókönyvet írjon, amihez csak egy forgatási engedélyre van szükség, így a gyártása is egyszerűbb. Elkezdtem megismerni a hajó történetét, és az utolsó kapitányával, Horváth Józseffel is beszélgettem arról, hogy a Buda hogyan pusztult el.Kopek Kékesi
A Buda alkotói: a rendező, dotKOPEK és az operatőr, Kékesi Donát
   
PRAE.HU: És mit kell tudni a hajó történetéről?

dotKOPEK: Jelenleg a Buda az utolsó, még létező motorosunk, ami már a '30-as évek végén áruszállítóként szelte a Dunát, majd részt vett a második világháborúban, később pedig az utánpótlást nevelte: a fiatalok 3-4 hetes kurzusokkal mentek végig a Dunán, és tanulták meg a folyami hajózás trükkjeit. A Budát 1987-ben vonták ki a forgalomból, és azóta egyre rosszabb állapotba kerül, de most úgy tűnik, hogy egy építész cég befektet, és néhány éven belül egy ismét működő hajó lesz belőle.

PRAE.HU: A hajó múltja mennyiben inspirálta a forgatókönyvet?

dotKOPEK: Abszolút inspirálta, de onnantól kezdve, hogy a kutatómunka, például a hajóbejárás és a kapitánnyal való párbeszéd lezárult, tiszta lappal indítva írtam egy teljesen fiktív történetet. Egy az egyben semmi sem került át a filmbe azokból a helyzetekből, amik ott történtek.

PRAE.HU: Hogy lett film a forgatókönyvből? Hogyan sikerült a filmhez anyagi támogatást szerezni?

dotKOPEK: A forgatókönyv megírása után 4-5 hónapot a támogatók felkutatásával töltöttem, és a hajón való forgatás engedélyeztetését intéztem. Krskó Tibor producer és egy biztosító támogatása nélkül ez a film nem valósulhatott volna meg. Nagy munka filmhez pénzt találni, és az a nagy kérdés egy kisjátékfilm esetén, hogy mennyi időt érdemes a szponzorkereséssel tölteni, vagy a rendezőnek inkább az éri meg, ha ő maga rengeteget dolgozik, és a megtakarított pénzét befekteti a filmbe. A Buda költségvetésénél mindkét módszert alkalmaztam.Kopek Donát
Kopek Donát

PRAE.HU: Milyen módszerekkel, csatornákon keresztül lehet a potenciális szponzorokhoz eljutni?

dotKOPEK: A Budában, nem feltűnő módon, de van egy termékelhelyezés, ami az avatatlan nézők közül senkinek sem tűnt föl. A szponzorok felkutatása során próbáltam azokat a termékcsoportokat megcélozni, amelyek finoman megjelenhetnek a filmben. E-maileket írtam nekik, és általában 100-ból 1 pozitív választ kaptam. A biztosítóhoz és a produceri támogatóhoz úgy jutottam el, hogy összegyűjtöttem azokat a kapcsolatokat, ahol erre egyáltalán keret lehet, és a profilból adódóan valamilyen módon kapcsolódhatnak a projekthez. Ez kb. 50-60 embert jelent, akiket főleg telefonon kerestem meg, és igyekeztem hozzájuk személyesen is eljutni. A végére ebből 2-3 támogató maradt.

PRAE.HU: Donát, Te hogyan és mikor kapcsolódtál a Buda történetéhez?

Kékesi Donát: Tavaly márciusban Donát megkeresett, hogy készül egy filmforgatásra, és szeretné, ha az operatőre lennék. Donátnak egy kérése volt, hogy ugyanazt hozzam, amit az elmúlt 4 évben képviseltem fotográfia terén a MOMÉ-n: amit világításban, látványvilágban tudok hozni az egyetemi munkáim során, azt involváljam a Budába.

PRAE.HU: Számomra sosem volt világos, hogy a fotós és az operatőri mesterség mennyiben feltételezi egymást? A két terület milyen viszonyban van egymással?

Kékesi Donát: Alkotó fotográfusként problémákat vet föl az ember, azokat járja körül, az operatőri munkában pedig feladatokat old meg. Az operatőri munka tehát jobban hasonlít az alkalmazott fotográfiára. Számomra mindkettő ugyanolyan érvényes.Kékesi Donát
Kékesi Donát

PRAE.HU: Most diplomázol a MOMÉ-n, és a diplomamunkád is egy problémafölvetés.

Kékesi Donát: A koncepció a játékbaba téma köré csoportosul. A mesterképzésemet ebben a témakörben csináltam végig: ez a téma az, ami engem foglalkoztatott, és foglalkoztat a mai napig. Azt gondoltam, hogy fontos annyira a diploma, hogy a baba témát kiteljesítsem egy nagyobb, filmes projektté, ezért kerestem meg Donátot.

PRAE.HU: A diplomamunka tehát egy fotósorozat, amihez készült egy trailer. Pontosan hogyan kapcsolódik össze a koncepcióban a fotósorozat és a film?

Kékesi Donát: Úgy kapcsolódott össze a kettő, hogy a két éjszakás forgatáson állóképet és mozgóképet is rögzítettünk. A történetet együtt találtuk ki, ami arról szól, hogy egy családba születik egy játékbaba, ami rengeteg konfliktust okoz. Donát ebből a történetből kiindulva írt egy 8 jelenetből álló forgatókönyvet, és a jelenetek felvétele során kiválasztottam azt a pillanatot, ami a legjobban összefoglalja a jelenet lényegét, és ezt a kimerevített pillanatot fotóztam le.

Nem mindig éreztem úgy, hogy a trailer és a fotó ugyanolyan fontos lenne, mostanra viszont teljesen nyilvánvaló vált, hogy ugyanolyan jelentőséggel bír a kettő, egymást kiegészítik. Annak ellenére, hogy ugyanaz a stáb csinálta mind a kettőt ugyanazon a forgatáson, teljesen más technikával készült az állókép és a mozgókép is: a mozgóképet digitálisan, az állóképet analóg módon, 4-szer 5 inches filmre rögzítettük. Ebből kifolyólag eltér a filmes és a fotós kompozíció, a fotó a filmnél például sokkal részletgazdagabb. A kettő történetmesélése is különbözik, mert amíg a film behatárolt kronológiával rendelkezik, amit a rendező határoz meg, addig a fotót a néző órákig nézegetheti.Kopek, Kékesi, Hercsel
PRAE.HU: Nagyon érdekes, hogy konfliktusként definiáljátok a gyermek születését. És már önmagában izgalmas, hogy huszonéves alkotók a gyerek témával foglalkoznak, hogy Ti hogyan látjátok ezt.

dotKOPEK: Azelőtt is sokat gondolkoztam ezen a témán, mielőtt Donát megkeresett, és ha ez a projekt az elkövetkezendő években komolyabbra fordul, akkor feldolgozása lehet ennek a vívódásnak az életemben. Számomra az etikus gyerekvállalás egyenlő az életigenléssel. Ahhoz hogy valaki belevessen egy tehetetlen csecsemőt – potenciálisan gondolkodó embert – a világba, szerintem előbb meg kell győződnie arról, hogy a létezés az egy jó dolog. Én még nagyon az elején járok annak a tapasztalatszerzésnek, ami ezt a tudatos döntést megalapozhatja.

Kékesi Donát: Ez a fotósorozat és ez a trailer elég radikálisan közelíti meg a témát, és valószínű, hogy egy gyerek sokkal hétköznapibb problémákat és örömöket eredményez, mint amit mi ábrázoltunk. Amellett, hogy ez egy fiktív sztori, mi azért próbálunk őszintén fogalmazni.Doll's Whisper
Doll's Whisper

PRAE.HU: Milyen további sorsot szántok a projektnek? Vannak terveitek a trailerrel és a fotókkal a védés után?

Kékesi Donát: A következő hónapokban megpróbálom a fotográfiákat a lehető legtöbb kiállítótérbe, múzeumba, pályázatra eljuttatni, aminek első állomása a Mome galériája, a Ponton Galéria.

dotKOPEK: A trailer egy nagyjátékfilm demóanyagaként szolgál. Célunk, hogy egy éven belül a koncepciót sikeres nagyjátékfilm-tervvé bővítsük. Én azért hiszek benne nagyon, mert a baba szimbólumnak és ennek a történetnek olyan sok rétege van, hogy bőven elbír 90 percet. Rengeteg ember állt a trailer mellé, a színészek és a stáb részéről elképesztően sok szivesség, energia, hit, munka és idő van benne. A következő hónapokban folyamatosan jelezzük, hogy milyen irányba halad a produkció a Doll’s Whisper Facebook-oldalán.

További információk a Buda című filmről: http://mozgoo.hu/ és a Doll's Whisperről: http://dollswhisper.com/


Fotó: Szőcs Petra


nyomtat

Szerzők

-- Hercsel Adél --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés