Kelemen Barnabás 1978-ban született, Budapesten. Hat éves korában kezdett hegedülni, s tanulmányait 1990-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Perényi Eszter osztályában folytatta, ahol 2001-ben szerezte meg diplomáját. Ugyanabban az esztendőben elnyerte a Végh Sándor Díjat. 2002-ben Liszt lemezét a Magyar Liszt Társaság Nagydíjjal tüntette ki, a Gramofon Magazin pedig az év klasszikus zenészének választotta. 2003-ban a Magyar Kormány Liszt-díjjal tüntette ki, s ugyanebben az évben elnyerte a Rózsavölgyi Aranyérem díjat is. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2007-ben a Prima-díjat, 2012-ben a Talentum Akadémiai Díjat. 2012. március 14-én Kossuth-díjjal tüntették ki. 2005-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. 



PRAE.HU: Tudomásom szerint Ön zenész családból származik. A családi hagyomány nyilvánvaló haszna mellett, sosem érezte a hátrányát?

Kelemen Barnabás: Nem, egyáltalán nem. A szüleim rászorítottak a gyakorlásra. Szigorúak voltak, de hálás vagyok ezért. Fiatal koromban éreztem a példájuk nyomását a vállamon, hogy valamit el kell érnem, de ma örülök ennek.

PRAE.HU: Ha jól sejtem, Ön a zeneakadémiai évek alatt ismerte meg feleségét, Kokas Katalint, aki szintén zenész családból származik. Nem volt Önök között sosem rivalizálás, ellentét, illetve sosem érezte azt, hogy a közös hivatás túlságosan is összeköti Önöket?

Kelemen Barnabás: Nagyon fiatalon, 12 éves korunkban, a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályában ismertük meg egymást, és nem volt féltékenység, rivalizálás közöttünk. A kamarazenélésben kiemelt jelentősége van a személyeknek, a harmóniának, az együttlélegzésnek és az együttélésnek: sok órát töltünk együtt, hetente akár hat alkalommal is van három-négy órás próbánk. Nagy adománynak tartom, hogy ennyit lehetek együtt a feleségemmel, s bár a próbán nem minden habostorta, mi már kiismertük egymást, így minden problémának és feszültségnek elejét tudjuk venni.

PRAE.HU: A Kelemen Kvartettben Ön most felesége húgával, Kokas Dórával is játszik. Nem fordul elő, hogy a rokoni viszony a zene rovására megy az együttesben, illetve a családi kapcsolat miatt nehezebb az irányítás? Ha előfordul, hogyan oldják meg az ilyen helyzeteket? (Dórával tavaly készült interjúnk ITT olvasható.)

Kelemen Barnabás: Hol játszunk együtt? Ja, a vonósnégyesben, de ott többen is játszunk, nem csak Dórával... Egész fiatal korától ismerem Dórát, 4 éves volt, amikor már együtt muzsikáltunk. Ez a közös zenélés inkább segítség: megértjük egymást, s így még könnyebb vele játszani, mint más profi zenészekkel.

Zenész család tagjaként már születése előtt érték zenei impulzusok, négy-öt évesen csellózni kezdett, mi pedig sokat foglalkoztunk vele, kamaráztunk, tanítgattuk. Akarva-akaratlanul magába szívta ezt a közeget, merített ebből, alakult hozzá. Közös zenei nyelvet beszélünk, ami elengedhetetlen.

Dóri akarva-akaratlan rajtunk nevelkedett, együtt gyakoroltunk, Gábor pedig nagyon hasonló rezgésszámon él és zenél velünk. A szakmai célokon felül tehát jelentős érzelmi és emberi szálak is összefűzik a vonósnégyest, amelyek nagyon erős, már-már eltéphetetlen köteléket jelentenek.

A próbák alatt persze nálunk is előfordul a konfliktustól kezdve az önfeledt nevetésen át sok minden, de a legfontosabb munka a kottából ered. Fontos, hogy megtapasztaljuk, visszahallgatván a felvételeket megszólal-e az, amit belül elképzelünk, miközben az is lényeges, hogy szigorúan a darab tartalmából és jelentéséből kiindulva reagálni tudjunk a pillanat szülte inspirációkra, hiszen meg kell maradnia az ösztönös gesztusoknak is a partitúraismeret és -elemzések mellett. Ehhez viszont egy állandóan fogadásra kész belső, igen érzékeny antenna kell, amivel szerencsére rendelkezünk, s ez az, amely segített abban, hogy megtaláljuk egymást, hogy együttessé szerveződjünk. Ez pedig egyre inkább működik.



Kokas Kata: A kvartettel, amikor csak tudunk, összeülünk, próbálunk és jól érezzük magunkat. Gyakran előfordul az is, hogy vérre menő vitákba kezdünk, hiszen szenvedélyesek vagyunk mindannyian, határozott zenei elképzelésekkel. Nagyon tanulságos mindez, hiszen én olyan típus vagyok, aki szereti vinni, irányítani az ügyeket. A vonósnégyesben viszont ezt nem tehetem meg: kaméleonnak kell lennem, mindig alkalmazkodni a többiekhez.

Fontos a kvartett, de nem akarjuk, hogy csak erről szóljon az életünk. Ráadásul napjainkban egyre kevesebb lehetőség van a kamarazenélésre, itthon pedig e téren még rosszabb a helyzet, mint máshol. A mai világban több lábon kell állni, ezért a vonósnégyes izgalmas, de nem egyedüli része a pályánknak.



PRAE.HU: A Kaposvári Kamarazenei Fesztivál szervezése nyilvánvalóan rengeteg munkával jár. Hogyan osztják meg ezt a munkát a családban? Egyébként pedig a családon belüli háztartási munkát hogyan osztják fel egymás között?

Kelemen Barnabás: A fesztiválnak feleségem a művészeti vezetője, én csak segítek. Ő foglalkozik a szervezéssel, legfeljebb megbeszéljük a dolgokat és néha tanácsot adok neki. A családon belüli munkamegosztás pedig egyszerű, van egy csodálatos házvezetőnőnk, aki - ha kell - segít mindenben: takarít, főz, néha a gyerekekre is vigyáz.

PRAE.HU: A fesztivál lassan három éve alatt nyilvánvalóan sok tapasztalat gyűlt össze Önökben ezzel kapcsolatosan. Ha újra kezdené az egészet, és újabb fesztivál szervezésébe kezdene, mit csinálna másképpen?

Kelemen Barnabás: Szerencsére csak apróságokat. A helyszín világszínvonalú, a város gyönyörű, a 40-50 zenész szinte mindegyike a világ nagy koncertermeit egyedül is megtölti, s itt egymást inspirálva adnak feledhetetlen koncertélményeket. Egy kicsit több támogatásra volna szükségünk, de lelkes csapatunk Bolyki György fesztiváligazgató vezetésével mindent megtesz azért, hogy anyagilag is két lábra állhassunk, s a közönség a koncerteken túl is jól érezze magát.

PRAE.HU: Mostanában sok emberben merül fel a külföldre költözés gondolata. Ön sosem gondolt arra, hogy egy más országban – esetleg - nagyobb sikereket tudna elérni? Ha pedig ez felmerült Önben, akkor mi akadályozta abban, illetve tartotta vissza attól, hogy elköltözzön?

Kelemen Barnabás: Egyszerűen ez az otthonom, itt vannak a gyökereim. Vannak ugyan jó helyek a világban: Rio, Copacabana, Párizs, nem is sorolom tovább... De soha nem olyan jó elutazni, mint hazafelé jönni.

Nem zárhatom ki, hogy egyszer engedni fogok a csábításnak és egy rövidebb időre, mondjuk egy évre szerencsét próbálok családommal, de jól érezzük magunkat itthon, a gyerekekkel. Szeretném, ha ők is magyarul gondolkodnának, és ellentétben külföldi művész barátainkkal, egész életükben tudnák, hogy honnan jöttek, kik az őseik, hová tartoznak.

A vonósnégyesben feleségemmel együtt alkotjuk az idősebb generációt, akiknek megadatik, hogy taníthassunk a Zeneakadémián, továbbá hogy válogathassunk a szólókoncertek között úgy, hogy a kvartettezésre is maradjon idő. Emellett a fiatalabb generáció, Gábor és Dóri növendékek a Zeneakadémián, akik - a kvartettel elért eredményeiket figyelembe véve - egyéni tanrenddel végzik a koncertezés mellett tanulmányaikat. Bennem az az elképzelés él, hogy mire már nem lesz ennyire rugalmas az időbeosztásuk, a Kelemen Kvartettel a legjobb koncertek közül válogathatunk, ők pedig szólistaként és kamaramuzsikusként is megállnak majd a lábukon. Magamat tekintve a szólókarrier, a kvartett és a tanítás a legfontosabbak az életemben - a családom mellett.

PRAE.HU: Végezetül mesélne a közeljövő terveiről?

Kelemen Barnabás: Sajat zenei koncerttermet szeretnénk a házunk legfelső szintjén, melyben életre hívnánk a régi korok bensőséges szalonéletét. Nagy lehetőség lesz ez a tanitványainknak, kvartettünknek, és bármilyen formátumú kamaramuzsikálásra.
.
Fantasztikus, hogy 2013/14-re minket kért fel a MÜPA rezidens kvartettnek, amikor is négy koncert keretében művészeket - Bogányi, Bell, Altstaedt, Fröst - hívunk meg kamarapartnerként, akikkel kiegészülve a koncert nagyobbik részében szextetteket és kvintetteket játszunk, s megszólal egy-egy komolyabb kvartett is. Csodálatos lehetőség ez egy fiatal kvartett számára!

A kaposvári fesztiválunkon pedig, a tavalyi évhez hasonlóan újfajta, több művészeti ágat összefogó produkciókkal készülünk. Tavaly Ligeti I. vonósnégyesét, a Métamorphoses nocturnes-t játszottuk, ahol az Operaház nyolc balettművésze egy olasz koreográfus álmát keltette életre Ligeti zenéjére. A sikeren felbátorodva, ennek jegyében tervezzük a folytatást idén is.

Magabiztosságra adhat okot számunkra, hogy Kaposvár városa a szervezés költségeinek felét hat évre magára vállalta. Egyedülálló az egész országban és nemzetközi szinten is a bizalom, amelyet a város egyhangúlag szavazott meg. Az általunk meghívott világnagyságok pedig bár örömmel mondanak igent, sűrű koncertprogramjuk függvényében tudnak csak eleget tenni a meghívásnak.

Emellett a Lockenhaus Fesztiválra kaptunk meghívást, ahol rezidens kvartettként szerepelünk sok művész társaságában, és itt a Lockenhaus Tour keretében – amely a fesztivál egy kiemelt műsora – egy turnén is játszani fogunk. Idén októberben játszunk még a salzburgi Mozarteumban, ezen felül pedig bemutatkozunk a berlini Filharmóniában.

Jövő ősszel játszunk a bécsi Konzerthausban és ismét Salzburgban, továbbá Amszterdamban egy helyi sorozat keretében. 2014-ben pedig ausztrál, japán és kínai turnéra indulunk.

A Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál holnapja ITT található az idei programokkal, a tavalyi fesztiválról szóló beszámoló pedig ITT olvasható.