bezár
 

színház

2012. 08. 04.
Parasztbecsület és Bajazzók: a vágy operái
Szegedi Szabadtéri Játékok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két egyfelvonásos operát láthattunk, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Mindkét opera szegedi hagyományokhoz nyúl vissza: a Parasztbecsület első előadására az 1935-ös Szabadtéri játékok alkalmával került sor, ahol maga Pietro Mascagni vezényelt, a Bajazzókat pedig utoljára 1970-ben láthatta a közönség a szegedi Dóm téren.
A Kerényi által vágyoperáknak nevezett olasz produkciók a Szabadtéritől megszokott lenyűgöző látványtervvel kerültek színpadra, népes szereplőgárdával, kifejező jelmezekkel, de ami a legfontosabb, világhírű tenorokkal és szopránokkal. Avgust Amonov kiváló orosz tenort, a litván Asmik Grigoriant és a francia Boris Grapee-t is láthattuk a színen, ugyanakkor Frankó Tünde, Kerényi Miklós Máté, Szegedi Csaba operaénekes, és az első operaszerepét alakító Dolhai Attila is szerepet kapott.

A művek tematikája a szerelmi vágyat, annak fékezhetetlenségét vette alapul, amelyben bűnös és ártatlan, gyilkos és áldozat, valójában ugyanazon érem két oldala. A Parasztbecsület házasságtörői korábbi szerelemi fogadalmuknak tesznek eleget, amikor Turiddu (Dolhai Attila) visszatér a háborúból, azonban szerelme férje, Alfio (Perencz Béla) saját becsülete érdekében áll bosszút. Loláról (Mester Viktória) tudunk meg a legkevesebbet. Könnyed léptekkel jár, vagy az erkélyen sóvárog kedveséért, ezzel szemben Turiddu féltékeny jegyese, Santuzza (Frankó Tünde) heves, lendületes alakítása már a megszállottságig túlfűtöttnek tűnt, s kihasználta a teret, birtokba vetette a színpadot. Vele együtt Dolhai Attila átéléssel, átható, kifejező gesztusokkal adta át magát szerepének, így a többiek szinte mozdulatlannak hatottak mellettük.

Ezzel szemben a Bajazzók komikus előkészítése, de sejtetett tragikus fordulata után meghökkentő egybejátszással ért véget a darab. A commedia dell’artét idéző színház a színházban összeolvasztotta a fikciót a valósággal; a szökni készülő szeretők Nedda (Asmik Grigorian) és Silvio (Boris Grappe) lelepleződése nemcsak a színjátékban, hanem a valóságban is megtörténik, ami által a könnyed, játékos légkör, végsőkig feszített drámába fordul.

A különleges hangulatot fokozta a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és statisztái, valamint a Tűzmadarak közreműködése, a színpadon trambulin bevonásával akrobatikus elemek, tűzzsonglőrök, tűzijátékok nyűgözték le a közönséget. A modern köntösbe öltöztetett darabok bányászváros-díszletét Khell Csörsz, a jelmezeket Gyarmathy Ágnes tervezte. Mint nyilatkozta, kerülte a giccses megoldásokat, a Parasztbecsület Lolája egyszerű, kék színű ruhát viselt, Santuzza pedig erős, szenvedélyes karakterével összhangban bíbor, bordó, kissé áttetsző kosztümöt kapott, a Bajazzók bohócvilága is változatos, színes öltözékekkel tárult elénk, nem galléros, pomponos romantikája szerint.

Bár Leoncavallo darabja önmagában is lélegzetelállító élményt nyújtott volna, a két többé-kevésbé azonos történet színpadra vitelének nagy érdeme, hogy betekintést nyújtott az opera egyedülálló, sokszínű világába. A Parasztbecsület és Bajazzók egyéni, mégis egységes zenei világának megelevenítéséért Kesselyák Gergely karmester és a Szegedi Szimfonikus Zenekar kezeskedett.

 

A rendező végezetül köszönetet mondott szinte minden közreműködő munkatársnak, vágyát és elképzelését fejezte ki az operáról: az opera él, és élni akar. Sokat hallani a műfaj végnapjairól, de ennek nyomát nem lehetett tapasztalni a Szabadtéri grandiózus produkciójában, valamint elismerésével a közönség sem maradt adós.

Pietro Mascagni: Parasztbecsület

Santuzza, fiatal parasztlány: Frankó Tünde
Turiddu, parasztlegény: Dolhai Attila
Lucia, az édesanyja: Bódi Marianna
Alfio, fuvaros: Perencz Béla
Lola, a felesége: Mester Viktória


Ruggero Leoncavallo: Bajazzók

Canio/Bajazzó: Avgust Amonov
 
Nedda, Canio felesége: Asmik Grigorian 
Tonio, komédiás: Szegedi Csaba
Beppe, komédiás: Kerényi Miklós Máté
Silvio: Boris Grappe 

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és Statisztái, valamint a Tűzmadarak.

Zenei munkatársak: Katona Anikó, Cser Ádám, Rákai András 
Karigazgató: Kovács Kornélia
Zenei rendező:  Kéringer László
Rendezőasszisztens: Angyal Márta
Játékmester: Bori Tamás
Díszlettervező: Khell Csörsz
Jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes
Koreográfus: Duda Éva

 Karmester: Kesselyák Gergely

Rendező: Kerényi Miklós Gábor

2012. július 27.
Szegedi Szabadtéri Játékok

nyomtat

Szerzők

-- Tóth Tünde --


További írások a rovatból

Titeket ki akar lóvá tenni?
A Proton Színház Parallax című előadása a Katona József Színházban
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Stark István Vasa vasorum kiállításáról
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés