bezár
 

film

2013. 05. 20.
Mi az a Star Trek?
J.J. Abrams: Sötétségben – Star Trek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Valami gagyi TV-sorozat, nem? 2009-ig legalábbis ezt gondolhatta a hollywoodi blockbusterek fő célközönsége – azaz a 25 év alatti férfiak – hacsak a fater nem volt véletlenül maga is olyan ősrégi Star Trek fanatikus, akinek megvolt VHS-en mind a 10 mozifilm, a fél tucat sorozattal együtt. Aztán jött J.J. Abrams, hogy felfrissítse az emlékezetünket.
A 2009-es reboot visszahozta ugyan a köztudatba az USS Enterprise legénységét, de a ráncfelvarrás során kukázta a Star Trek univerzum azon elemeit, amelyek leginkább megkülönböztették ezt a franchise-t a többi űrutazós sci-fitől, nevezetesen a széria már-már megmosolyogtató pacifizmusát, és morális kérdéseket feszegető témáit. Akármennyire is szimpatizálok a négy évvel korábbi újrával, azt nekem is el kell ismernem, hogy az ős-Star Trek szellemiségétől nagyon messze esett a maga hatásvadász hozzáállásával és látványos űrcsatáival.
Sötétségben - Star TrekMost azonban, hogy az alkotók már letudták a kötelező köröket – azaz az eredettörténetet –, jól érezhetően nőtt bennük a tradícióknak való megfelelés kényszere. Szemben az előző epizód karakterek közt kibontakozó konfliktusaival (amihez képest a főgonosz csak egy nevetséges karikatúraként hatott), a Sötétségben – Star Trek túlmegy az egyszerű kikacsintásokon (amik ugye csak a régebbi közönséget képesek megszólítani), és egy lépéssel közelebb merészkedik a klasszikus Star Trekhez. Újra morális kérdéseket vet fel (jogos-e a bosszú? megéri-e egy emberért kockáztatni mások életét? stb), miközben hangosan felvállalja a Csillagflotta pacifista értékeit, a végére pedig előrevetíti azokat a felfedező expedíciókat, amik majd igazán alkalmasak lehetnek az igazán sci-fis témáknak. Az új Star Trek mozi ugyanis még mindig nagyon messze áll az igazi sci-fi titulustól, és csak a felszínen karcolja a társadalom jövőjére, fejlődésére vonatkozó filozófiai kérdésköröket – ezen felül pedig továbbra sem több egy pöpec akciófilmnél.
Sötétségben - Star TrekAnnak viszont továbbra is elsőrangú a Sötétségben, a keményvonalhoz való közeledés közben semmit sem vesztett az előzményfilm erényeiből, és megtartotta annak fő attribútumait (hatásvadász és látványos). A hatásvadászat azonban mai blockbustertől szokatlanul nem (csak) az akciók megalomán kivitelezését takarja, hanem a karakterek érzelemvilágának pofátlan képünkbe tolását – és én mondom bizony, hogy ez nagyon jól áll Sötétségnek! Nem is emlékszem hirtelen olyan blockbusterre, ami ilyen gyakran nyúlt volna a szuperplánokhoz, Abrams viszont olyan remekül használja a közeli képkivágást, hogy legyen szó bármilyen érzelem kifejezéséről, az rögvest a székbe szögezi a nézőt, és együttérzésre kényszeríti, legyen szó bosszúszomjról, gyászról vagy boldogságról, akár a jó, akár a rossz fel részéről. Ehhez persze elengedhetetlen egy megbízható színészgárda, de a rendező bátran támaszkodhatott Benedict Cumberbatch (aki remek Khan) vagy éppen Chris Pine (aki pedig remek Kirk kapitány) játékára.
Sötétségben - Star TrekAz új Star Trek széria nem a menekülős/repülős/lövöldözős akciójelenetekkel akar levenni a lábunkról – bár ezek vannak olyan feszültek, hogy néha sikerüljön – hanem a szerethető karaktereivel, és ennek megfelelően már a története is sokkal összerakottabb, mint a hasonszőrű látványfilmeknek (Transformers, Cowboyok és Űrlények, Hófehér és a vadász). Christopher Nolan hollywoodra gyakorolt hatása már az első felvonáson is némileg éreztette a hatását, ez akkor még leginkább abban nyilvánult meg, hogy mielőtt összeeresztették volna egymással a legénységet, elidőztünk Kirk és Spock gyermekkorán. A Sötétségben sikerrel mélyíti tovább ezt a viszonyt, kettejük barátságát, miközben a két karakter külön-külön is sokat fejlődik. Abrams filmje azonban behoz melléjük még egy, A sötét lovag óta már a Boszúállókban és Skyfallban is felhasznált csavart. Ami meglepő, hogy ez még mindig működik, és egy percig sem érezzük izzadságszagúnak, illetve nem kerít hatalmába a deja vu. A felsorolt filmek kerettörténetei ugyanis nagyon eltérőek, és az antagonisták sem egymás olcsó utánzatai, hanem egymástól markánsan különböző karakterek. Kahn összetettsége abban mérhető, hogy miközben félelmetes intelligenciával szövögeti a terveit, a döntéseit ő is érzelmi alapokon hozza, ezzel pedig találó ellenpontja az ösztöneire támaszkodó Kirk kapitány és a logikát preferáló Spock duójának. Jól indul a blockbuster szezon.


Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness) 2013
Rendező: J.J. Abrams
Forgatókönyv: , Gene Roddenberry karakterei alapján, Roberto Orci, Alex Kurtzman & Damon Lindelof
Szereplők: Chris Pine Zachary Quinto, John Cho, Bruce Greenwood, Simon Pegg, Benedict Cumberbatch, Karl Urban, Zoe Saldana,Alice Eve, Peter Weller
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Bemutató: 2013. május 16.
12


nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés