bezár
 

art&design

2013. 06. 12.
Design és fesztiválhangulat
Hello Wood alkotótábor sajtótájékoztató
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Júliusban rendezik meg az idei Hello Wood alkotótábort. A helyszín ezúttal Csórompuszta, a tábor szlogenje pedig a "Step Closer!", azaz "Lépj közelebb!" – a szervezők ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az épített és a természeti környezet, valamint az ember harmonikus együttélésének fontosságára, ehhez a fa alapanyagok építészeti felhasználását és a designt hívják segítségül.
 A társadalmi problémákra reflektáló multikulturális program sajtótájékoztatóján Pozsár Péter kurátor elmondta, hogy idén nem csak a workshopok vezetői, hanem a nyertes pályázatot benyújtó résztvevők között is találhatunk külföldieket. Szám szerint tizenkét ország fiatal tehetségeit várják, érkeznek hozzánk például Csehországból, Görögországból, de Iránból és Kanadából is. A szakma elismert hazai képviselői mellett – mint például Dékány Tibor, Losonczi Áron vagy Cseh András – számos külföldi neves építésziroda tagjai is jelentkeztek workshopvezetőnek, így például Lukasz Pastuszka és Jakub Majewski a lengyel Moomoo irodából, Pep Tornabell a barcelonai CODA építészirodából, valamint Oliver Sales brit építész. A nemzeteken átívelő designrendezvény szervezői ugyanakkor fontosnak tartják a generációs kapcsolatteremtést is, így az idősebb korosztályból a magyar építészet egyik méltán közismert alakja, Zobóki Gábor építész is csatlakozik a mentorokhoz kollegájával, Csiszér Andrással.

A május 25-én lezárult pályázat során nyolcvan hallgató kapta meg a lehetőséget, hogy részt vegyen a fesztiválhangulatú táborban, közülük hárman – a támogatók jóvoltából – ösztöndíjasként. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén nem szakterületek és szakmák alapján szervezik meg a különböző csoportokat a rendezők, hanem a jelentkezés során mindenki megjelölhette, melyik Wood Workshop tagjaként szeretné eltöltetni az előtte álló egy hetet. Szintén újdonság, hogy a csoportvezetőknek is pályázniuk kellett a posztra, így csak a legérdekesebbnek ítélt projektek valósulnak meg irányításuk alatt.
Szabó Bulcsú és Oliver SalesA tehetségkutatás, a platformteremtés, a közösségépítés és a szakmai tapasztalatszerzés célján túl a Hello Wood elkötelezte magát a társadalmi szerepvállalás mellett is, arra sarkallva a diákokat, hogy a különböző univerzális vagy lokális dilemmákban megfontoltan és tevékenyen vállaljanak szerepet, a kreativitás és a design által. A 2012-ben Dédestapolcsányban készült installációk a közösségi élet megteremtését, fenntartását szorgalmazták, a munkák a mai napig láthatóak nyolc borsodi település közterén. Ahogyan a sajtótájékoztatón is elhangzott, ez a szociális építészeti program sikeresen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az alkotások azóta is sértetlenek, s a mindennapi élet részévé váltak. Az idei táborban a modern civilizáció rákfenéjeként emlegetett elidegenedésre kívánnak reagálni az "egy lépéssel közelebb" szlogennel, melynek eredményeként előre borítékolható, hogy izgalmas és egyedi alkotások fognak napvilágot látni. A szervezők olyan alkotások megszületésében bíznak, melyek rámutatnak az emberi viszonyok pótolhatatlanságára, a személyes érintkezés hiányának súlyos következményeire, s ezen felül ideális egyensúlyt teremtenek a művi és a természetes környezet között. A hiányosságokra való tudatos odafigyelés – a Hello Wood filozófiája szerint – egy boldogabb környezet megteremtését tenné lehetővé.
Ritterwald Zoltán (Jaf Holz), Huszár András, Ráday Dávid, Pozsár Péter, Bakos Maxim (Hello Wood), Ács Zoltán (Design Terminál)
Az idei évtől a Hello Wood stábja egész éves működést tervez, így a nyári alkotótábor mellett elindítottak egy gyakornoki programot is Hello Wood Factory néven. A nyár folyamán két ütemben megrendezik a Wood Junior tábort is, ahova 9 és 14, valamint 15 és 18 év közötti fiatalok jelentkezését várták a rendezők. Mindezek után a Szigeten találkozhatunk újra a szervezettel, ahova a tavalyinál is látványosabb építményekkel készülnek, és természetesen képviseltetik magukat a budapesti Design Héten is.

Hello Wood alkotótábor, Csórompuszta, 2013. július 15–21. Szervezők: Pozsár Péter (kurátor), Bakos Maxim (igazgató), Huszár András (kreatív vezető), Ráday Dávid (kreatív vezető). Workshopvezetők: Lukasz Pastuszka, Jakub Majewsky, Enrique Soriano, Pep Tornabell, Holger Alpermann, Zobóki Gábor, Csiszér András, Pap Bence, Oliver Sales, Losonczi Áron, Turányi Bence, Szőke Gábor Miklós, Dékány Tibor, Hatvani Ádám, Harcsa Dia, Veres Bálint, Nagy Nándor, Szabó Bulcsú.

Hello Wood alkotótábor sajtótájékoztató, Design Terminál, Budapest, 2013. május 30.
Fotók: Mykolas Vait
nyomtat

Szerzők

-- Bihari R. Ágnes --


További írások a rovatból

Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A 14. Frankofón Filmnapokról
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés