Kicsi nosztalgiázhatunk, a nemrégiben nyílt Hy5 ugyanis nem más, mint a régi Apacuka, ahol számos irodalmi rendezvényt tartottak – a moderátor megemlíti, hogy a jövőben a Hy5nak is ez a célja. A PIKNIK-re tervezett program sajnos csonka, két, a JAK-nál debütáló szerző ugyanis nem tudott eljönni – Farkas Arnold Levente a szentendrei árvízi helyzet, Bicskei Gabriella pedig a földrajzi távolság miatt. Fenyvesi Orsolya, Szil Ágnes és Barlog Károly azonban itt van nekünk, és mesélnek arról, hogyan vészelik át a kötetbemutatókkal járó felhajtást, ami ugyan öröm, de bizony kissé megterhelő tud lenni. Fenyvesi Orsolya "végre jól érzi magát", Szil Ágnes pedig, aki a JAKKendő-pályázat díjnyertese, elmondja, az azért csodálatos, amikor a szerző végre kézbe foghatja a kötetét. Barlog megemlíti, hogy tanulni is lehet a megjelenésből: a kész könyv alapján tisztábban látja a hibáit is. Igen, épp ezért tud nyomasztóan hatni az emberre az, hogy meg kell írni egy második kötetet is – teszi hozzá Szil Ágnes.

Gyakorlati-alkotáslélektani problémák kerülnek szóba, olyanok, mint az ihlet, vagy az írással járó megváltozott tudatállapot. Szil Ágnes számára az ihlet nem történet, hanem egy mondat, abból bomlik ki a többi. Fenyvesi Orsolya eszköznek érzi magát, ha írásról, ihletről van szó. Barlog a saját határait feszegeti olyankor. Ami a külső tényezőket illeti, Barlogot például az befolyásolja, hogy tőle kritikákat várnak – egészen addig, amíg nem kap egy olyan felkérést, hogy fél év alatt hozzon össze egy kéziratot. Szil Ágnes próbálja magát függetleníteni ezektől az elvárásoktól, nem mehetnek a minőségi munka rovására.

Felolvasás következik: Barlog a Világtalanok világossága című szövegét olvassa, Fenyvesi Orsolya a Lacrimosa és a Gyújtótávolság című verseket: "Van egy utca, menyasszonyok és vőlegények könyökölnek az ablakokban" – nekem erről Robert Broniewski verse jut eszembe, Kedves utca címmel, ahol már az első sorban megtudjuk, hogy a Kedves utca nem is kedves, mert csecsemőkoponyák vannak a macskakövek alatt, de ebbe most ne menjünk bele. Erre Szil Ágnes egy véres gyilkosságról olvas fel nekünk.

Hercsel Adél megkérdezi, milyen volt a szerkesztőkkel együtt dolgozni. Barlog elmeséli, hogy ő a prüdériával küzdött meg: mintha hittankönyvet vártak volna tőle, szerkesztője a Kovács Istenkére vonatkozó kitételeket ki akarta húzni - ám ő ehhez nem járult hozzá. (Az illető később írt is egy kritikát a könyvről, melyben kifogásolja az általa kihúzni hiába akart részeket.) Még egy olvasó is leteremtette, hogy képes "ilyeneket leírni", mire azt a frappáns választ adta, hogy "na de kedvesem, te hogy voltál képes elolvasni?"

Fenyvesi Orsolya megdicséri Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán sorozatszerkesztők munkáját, amit Szil Ágnes sem cáfol. Az alázat a legfontosabb a szakma iránt, és hogy mindig maradjanak kétségek – hangzik el. Ahogy Fenyvesi Orsolya mondja: addig van minden rendben, amíg mindig jobbat és jobbat akarunk írni.