Ez a színpadi csoda, melynek hiányában a rengeteg gyakorlás és folyamatosan építkező technikai tudás rendkívül tetszetős, étvágygerjesztő, színpompás tortát eredményez ugyan, egy jóízű harapást követően azonban kiderül, hogy kimaradt belőle a cukor. Az az édes íz, mely a Vörösmarty téri színpadon dübögő huszonnégy táncost egyetlen, homogén cukormázzá olvasztja. Ennek jól látható, megérintő jelei, a millió dollárt érő összemosolygások és az égig repítő közösségi energia felszabadulásának megélése, mely az erre nyitott nézőket is a színpadra repíti. Nem az egyébként kiválóan összehangolt és időzített mozgásanyag bemutatását láthatjuk, hanem a Duna Művészegyüttes vidám, boldog táncát. Mintha a korántsem egyszerű, dinamikától duzzadó, komoly szakmai tudást és kondíciót igénylő, mégis a könnyedség érzését keltve kivitelezett koreográfia minőségi visszaadása nem lenne elsődleges cél, sokkal inkább a hangulat megteremtése, a pillanat közös, örömteljes megélése, megfeledkezve a feladatról, a "munkáról", mely ez előbbi megvalósulását hihetővé, érzelmessé teszi.

A viseletek váltásának és a következő nép táncára való hangolódás szüneteiben a talpalávaló muzsikát szolgáltató KOLO zenekar kedvcsináló zeneszámai és néhány érzelmes görög dal harsan fel Papadimitriou Athina énekesnő előadásában, a társművészetek számára tulajdonított nagyobb hangsúllyal tovább erősítve az összefogást, a családias, "mindenkinek helyet adó" eszmei irányvonalat. A dalok a balkáni életérzést varázsolják a helyszínre, egy maroknyit a görög tengerből, melynek értékes cseppjei apránként szivárognak ki az ujjak közötti réseken, így nyújtva a lehető leghosszabbra az előadó képzeletbeli hazautazását. Az egyik nótát Antonopoulos Georgios zsonglőrmutatvánnyal fűszerezett tánca kíséri, melynek során egy pohár ital és a gravitáció harcának lehetünk szemtanúi. A mutatvány tovább erősíti az eddigieket: mintha nem a lendület adta ellenerő, hanem Jorgos mosolya tartaná a megszédített italt, gravitációt megszégyenítő fölényében. A szabad, kötetlen hangulat szellemében improvizációnak is helye akad, a színpadi láz és megkívánt fegyelem ellenére a bemutató természetességet, egymás közti kommunikációt is engedélyez, sőt ösztönöz. Ettől marad a kortárs elemeket is befogadó előadás mégis kurjongatós, mulatós néptánc egy kevés teátrális drámaisággal.

A közel egyórás műsor a nyitott, utcai helyszínhez és indíttatáshoz illően vidám, lezser kikapcsolódást nyújt, a nem csekély számú külföldi résztvevő és vendég esetében némi hazafiasság érzéssel, honvággyal színesedik. A Duna Művészegyüttes franciaországi turnéjának hazai bemutatója a karnevál többi nemzetiségi táncprodukciójával egyetemben folyamatos lázban tartja a közönséget, örvendezteti, mozgásra készteti az egybegyűlteket. És mi mást is akarhatna az együttes igazgatója Mucsi János, és a művészeti vezető Juhász Zsolt, ha nem örömhullámokban úszó, pörgő lábú táncosokat, kik még a legmérsékeltebb vérnyomású közönségi tagokat is lötyögésre késztetik? Végül, az esetünkben nem csak látványos, de mézédes tortára a habot egy össznépi táncház szolgáltatja, mely immár a nézőknek is lehetőséget ad, az eddig nehézkesen, lötyögéssé visszafojtott mozgásvágy tánccá fokozott, felszabadult kiengedésére.

Három tenger ölelésében

Balkáni körutazás a Duna Művészegyüttessel
magyarországi bemutató 

balkán tér-táncház

2013. június 22.

Budapest, Vörösmarty tér