Gerevich András az est rövid felvezetésében elmondta, hogy a programnak nemrég Zágrábban volt egy testvérrendezvénye, ahol ő volt a meghívott vendég. A Szépírók Társasága évek óta szervez közös rendezvényeket horvát írókkal, ennek az együttműködésnek a része ez a felolvasás is. Gordan Nuhanović regénye után a Százszorszépek címet kapta a rendezvény.

Az est során értelemszerűen nagyobb hangsúly esett arra, hogy a két vendég bemutatkozhasson a magyar közönségnek, elsősorban Ladik Katalin beszélgetett velük, s vállalta a tolmács szerepét is. Elmondta, hogy mivel ő nem irodalomtörténész, nem is kritikus, ugyanakkor gyökerei révén kötődik ehhez az irodalomhoz, kérdései a személyes kíváncsiságát tükrözik, már csak azért is, mert a fiatalabb nemzedékekkel nincs igazán kapcsolata. Tulajdonképpen egyetlen kérdése is, amit aztán részletesen körbejártak a beszélgető felek, ehhez fűződött, miszerint a vendégek hogyan látják saját helyzetüket a korábbi generációkhoz képest.

Úgy tűnt, mindkét horvát szerző a különféle médiumokkal kapcsolatos ellenérzéseit tartotta fontosnak kifejezni. Pontosabban a médiával szemben, amiről nem tudni, hogy eredetileg sem konkretizálták, vagy a fordításban sikkadt el a figyelem felette, de szavaikból csupán valószínűsíteni lehetett, hogy a fogalom alatt elsősorban a kereskedelmi televíziókat értették. A probléma ismert számunkra is (erre a párhuzamra reflektált is Ladik Katalin), a médiában nem kapnak szerepet az írók, az irodalom (főleg a szépirodalom) marginális jelenséggé vált. Nehéz a dolga ma egy pályakezdőnek, a média nem karolja fel.

Nem elhanyagolható tény persze, hogy Nuhanović és Vulić maguk is két külön generáció tagjai, az 1968-as születésű Nuhanović, aki a 90-es évek végén volt pályakezdő, például pozitívumként említette, hogy akkoriban volt egy "irodalmi boom" a médiában, az írók az érdeklődés középpontjába kerültek. Mostanában azonban csak az amerikai limonádé kap szerepet, nehéz szépirodalmat eladni, még Kertész Imre könyveit is, ebben persze a gazdasági válság is szerepet játszik.

Gordan Nuhanović saját pályakezdése kapcsán arról is beszélt, hogy akkoriban hiány volt a realista prózából, az előző generáció a posztmodernnel foglalta le magát, a még korábbiak pedig a kissé romantikusra intonált nemzeti irodalommal.

Neven Vulić, mint a nyolcvanas évek szülötte pedig a médiából átvett illúziók szétrombolásáról beszélt, s arról, hogy őt e tekintetben előbb egy agresszív magatartás, majd egy alkotó, kritikus attitűd jellemezte.

A két horvát szerző által hozott regényrészletből (magyar nyelven fordítójuk, Ladik Katalin olvasta fel a szövegeket) némi meglepetésre hiányoztak azok a motívumok, amikre egy délszláv író alkotása esetében számítanánk. Erre a beszélgetés mindkét magyar résztvevője reagált. Ladik Katalint elsősorban az érdekelte, hogy Neven Vulić prózájából miért hiányzik az utazás, az idegen kultúrákkal találkozás motívuma, Ladik szerint a szerző túl fiatal még ahhoz, hogy bezárkózzon egy mikrovilágba, és köldökbámulós szövegeket írjon. Vulić válaszából kiderült, 2010-ben megjelent regénye tulajdonképpen a vallomásos próza paródiája, s ő maga is úgy gondolja, fiatal még ahhoz, hogy kizárólag saját magáról írjon.

Gerevich András pedig konkrétan rákérdezett arra, mi az oka, hogy hiányzik a háborúra, a nemzetiségi ellentétekre, Jugoszlávia széthullására történő utalás. Gordan Nuhanović arról beszélt, hogy bár az ő szülővárosát éppenséggel földig rombolták (és a legutóbbi regénye is arról szól, hogyan megy tönkre egy kisváros a militarizáció és klerikalizáció következtében), Horvátországban nem volt olyan intenzív a háború, mint például Boszniában, így az írók és a rendezők sem foglalkoznak ezzel olyan intenzíven. Illetve más megközelítésben: a háború sötét oldalát még nem igazán merik a horvát szerzők megérinteni.  Emellett Nuhanović azért sem érzi magát kompetensnek a témában, mert személyesen nem vett részt a háborúban. Újságíróként dolgozott akkoriban, s még csak nem is haditudósítóként. Neven Vulić pedig a saját korosztálya távolságtartását úgy értelmezte, hogy nem tabu számukra a téma, csak egyszerűen mostanra túltelítődött.

Az est során természetesen a magyar résztvevők, Ladik Katalin és Gerevich András ez alkalomra kiválasztott verseit is meghallgathatták a jelenlévők.