film
2013. 11. 13.
Kihantolt náci bűnök
Per Hanefjord: Eltitkolt életek
Az üzlet régen beindult, a skandináv krimi jól pozicionálható és még jobban eladható termékké nőtte ki magát – A tetovált lány milliókban mérhető sikere óta a filmvásznon is. A magyar mozikban lassan olyan hely illeti meg az északi bűnfilmet, mint a francia vígjátékot: minden hónapra jut egy, mert már a minőségtől függetlenül is kell a betevő falat.
Az Eltitkolt életek is menetrendszerűen farol be a mozikba, és feltehetőleg lapuló csendben fog kisurrani onnan. A Camilla Läckberg krimisorozatának egyik bestseller kötetéből adaptált filmet nyilván azért karolhatták fel, mert története távolról szemlélve könnyű párhuzamot kínál A tetovált lánnyal. Az Eltitkolt életek központi alakja is egy önmagáért kiálló nő, Erika Falck, akihez édesanyja tragikus halála után beállít egy férfi, azt állítva, hogy ő Erika testvére. A civilben sikeres írónő nyomozásba kezd, és édesanyja családi titkaival együtt a náci kollaboráns norvégok bűneit is előhantolja. Ám a régmúlt homályába vesző náci titkok és a markáns női főszereplő mellett nem sok más rokonítja az Eltitkolt életeket a hackerlányos sikerfilmmel – legfőképp azért, mert ez a főalak nem is olyan markáns.
Akinek volt szerencséje a magyarul is megjelent Läckberg-regényekhez, azokat már szorosabb ismeretség fűzheti Erikához, és – az elsősorban a svéd piacra készült – film erősen épít ezekre az előismeretekre. A filmverzió ugyanis csak minimális információt közöl karaktereiről, és belső, érzelmi drámáikkal sem szöszöl sokat. Aki nem ismerős Erika családfájával és élettörténetével, az nem is fogja érteni, hogy Erika miért hurcolássza karján újszülött (pár napos!) csecsemőjét az egész filmben, és ha már ott van vele minden jelenetben, miért nem iktatnak be egyetlen kis kitérőt sem az anya gyermekéhez fűződő kapcsolatának felvillantására. Pláne, ha a múltban felsejlő titkok is anyákról és gyerekekről szólnak... Arról nem is beszélve, hogy miért nem ékel konfliktust az újdonsült anyuka és rendőr férje közé, hogy Erika folyton elcsászkál és életveszélyes helyzetekbe sodorja magát és csecsemőjét is (!), miközben teljesen önkényes módon próbálja elvégezni a rendőrség munkáját.
Hiába tűnik úgy első blikkre, hogy az Eltitkolt életek legalább a skandináv tradíció bevált sablonjait újra tudja hasznosítani, valójában minden hiányzik belőle, ami a nordikus bűnmozikat közkedveltté avatta. Játékideje ugyan felüllicitálja a sztenderd másfél órás futamidőt, ám ezalatt sem fordít elég figyelmet arra, hogy karaktereit egyénítse, elmélyítse: a vívódó, gyakran komor pszichológiai problémákkal küszködő központi alakok vagy az ambivalensre árnyalt antagonisták mind más tájakon kóborolnak, messze Fjällbacától. A fakó, tévéfilmesen szürke képi világ ráadásul a melankolikusra színezett, tengermély atmoszférától is megfosztja a történetet. Per Hanefjord rendező fájóan ötlettelenül plánozza fel a filmet, a közelikben komponált és a beszédes beállításokat kerülő vizualitás végképp és szó szerint ellaposítja a filmet.
Hogy az Eltitkolt életek mégis (egyszer) nézhető film, azt a második félidőre erősen beinduló cselekmény garantálja. A történetben a jelenbeli nyomozásszál csak alibi a II. világháború utóestéjén játszódó tragikus eset felgöngyölítéséhez. S habár az néhol szappanoperai fordulatokat vesz, a szolidan összekuszált események kibogozása és a központi románc körül bonyolódó féltékenységi ügyek lecsapódása mérsékelten izgalmassá teszik a végeredményt – az eleinte ügyetlenül túladagolt flashback-szekvenciák és a nem a leggördülékenyebb ritmusban összevágott párhuzamos thriller-szerkesztésmód ellenére is. A német múltfeldolgozó filmekhez mért komolyság vagy a bűnről és erkölcsről és a kettő komplex viszonyáról szóló értekezés nem az Eltitkolt életek reszortja: ez a ponyvakrimi csak egy visszafogottan érdekes nyomozásba csomagolja a nácikkal kollaboráló norvégok történeteit. Hanefjord adaptációja így lassan őrlő, kimért tempója ellenére is maximum gyorsfogyasztásra alkalmas.
Eltitkolt életek (Tyskungen / The Hidden Child)
Színes, feliratos, svéd thriller, 100 perc, 2013 (16)
Rendező: Per Hanefjord
Forgatókönyvíró: Maria Karlsson (Camilla Läckberg regényéből)
Szereplők: Jakob Oftebro (Hans Olavsen), Richard Ulfsäter (Patrik Hedström), Amanda Ooms (Alva Frankel), Claudia Galli (Erika Falck), Lennart Jahkel (Mellberg), Edvin Endre (Axel), Fridtjov Saheim (Hans-Erik Olavsen), Björn Andersson (Göran)
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Bemutató dátuma: 2013. november 14.
Korhatár:
Akinek volt szerencséje a magyarul is megjelent Läckberg-regényekhez, azokat már szorosabb ismeretség fűzheti Erikához, és – az elsősorban a svéd piacra készült – film erősen épít ezekre az előismeretekre. A filmverzió ugyanis csak minimális információt közöl karaktereiről, és belső, érzelmi drámáikkal sem szöszöl sokat. Aki nem ismerős Erika családfájával és élettörténetével, az nem is fogja érteni, hogy Erika miért hurcolássza karján újszülött (pár napos!) csecsemőjét az egész filmben, és ha már ott van vele minden jelenetben, miért nem iktatnak be egyetlen kis kitérőt sem az anya gyermekéhez fűződő kapcsolatának felvillantására. Pláne, ha a múltban felsejlő titkok is anyákról és gyerekekről szólnak... Arról nem is beszélve, hogy miért nem ékel konfliktust az újdonsült anyuka és rendőr férje közé, hogy Erika folyton elcsászkál és életveszélyes helyzetekbe sodorja magát és csecsemőjét is (!), miközben teljesen önkényes módon próbálja elvégezni a rendőrség munkáját.
Hiába tűnik úgy első blikkre, hogy az Eltitkolt életek legalább a skandináv tradíció bevált sablonjait újra tudja hasznosítani, valójában minden hiányzik belőle, ami a nordikus bűnmozikat közkedveltté avatta. Játékideje ugyan felüllicitálja a sztenderd másfél órás futamidőt, ám ezalatt sem fordít elég figyelmet arra, hogy karaktereit egyénítse, elmélyítse: a vívódó, gyakran komor pszichológiai problémákkal küszködő központi alakok vagy az ambivalensre árnyalt antagonisták mind más tájakon kóborolnak, messze Fjällbacától. A fakó, tévéfilmesen szürke képi világ ráadásul a melankolikusra színezett, tengermély atmoszférától is megfosztja a történetet. Per Hanefjord rendező fájóan ötlettelenül plánozza fel a filmet, a közelikben komponált és a beszédes beállításokat kerülő vizualitás végképp és szó szerint ellaposítja a filmet.
Hogy az Eltitkolt életek mégis (egyszer) nézhető film, azt a második félidőre erősen beinduló cselekmény garantálja. A történetben a jelenbeli nyomozásszál csak alibi a II. világháború utóestéjén játszódó tragikus eset felgöngyölítéséhez. S habár az néhol szappanoperai fordulatokat vesz, a szolidan összekuszált események kibogozása és a központi románc körül bonyolódó féltékenységi ügyek lecsapódása mérsékelten izgalmassá teszik a végeredményt – az eleinte ügyetlenül túladagolt flashback-szekvenciák és a nem a leggördülékenyebb ritmusban összevágott párhuzamos thriller-szerkesztésmód ellenére is. A német múltfeldolgozó filmekhez mért komolyság vagy a bűnről és erkölcsről és a kettő komplex viszonyáról szóló értekezés nem az Eltitkolt életek reszortja: ez a ponyvakrimi csak egy visszafogottan érdekes nyomozásba csomagolja a nácikkal kollaboráló norvégok történeteit. Hanefjord adaptációja így lassan őrlő, kimért tempója ellenére is maximum gyorsfogyasztásra alkalmas.
Eltitkolt életek (Tyskungen / The Hidden Child)
Színes, feliratos, svéd thriller, 100 perc, 2013 (16)
Rendező: Per Hanefjord
Forgatókönyvíró: Maria Karlsson (Camilla Läckberg regényéből)
Szereplők: Jakob Oftebro (Hans Olavsen), Richard Ulfsäter (Patrik Hedström), Amanda Ooms (Alva Frankel), Claudia Galli (Erika Falck), Lennart Jahkel (Mellberg), Edvin Endre (Axel), Fridtjov Saheim (Hans-Erik Olavsen), Björn Andersson (Göran)
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Bemutató dátuma: 2013. november 14.
Korhatár:
Szerzők
-- Soós Tamás --
További írások a rovatból
film
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
