Legyen szó írói perverzióról vagy komoly feladatról, Kalapos Éva Veronika és Podmaniczky Szilárd, az Ir(T)áS vendégei, nagyon őszintén beszéltek a szakmáról, a könyvszerzésről és önmagukról, már ha az őszinte szóval párosítható a nagyon jelző.

Az Ir(T)áS tábor második alkalommal került Siófokra, egy tóparti apartmanba november utolsó hétvégéjén. Ez a hétvége főleg szövegek tartalmi, nyelvhelyességi értelmezésével, boncolgatásával és alkotásával, újraalkotásával telt, majd pedig a táborozók felolvasóestjével zárult. Az olvasott szövegek, mint mindig, igen sokrétűek voltak egyaránt műfaj, mondanivaló és hangnem tekintetében. Előkerültek a komoly problémákat feszegető családi történetek, a nagyvárosi vagy vidéki stílusú novellák, volt aki mély filozófiai tartalommal töltötte meg a szövegét és voltak, akik a romantikus, gótikus alapokat használva írtak újabb verseket. Izgalmas volt látni, hogy a rendszeres táborozók felismerik-e a másik szövegét csupán a stílusából... volt, aki mindenkit meglepett. Ezen a hűvös és esős hétvégén a szervező mentorok ismét Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin voltak.



Az egyik vendég Kalapos Éva újságíró, énekes, író volt. Ő a D.A.C. – Egy új élet szerzője. Estjének fő témája az a szép és egyben nehéz írói feladat volt, ami a felnőtté válás, a generációs problémák, tapasztalás, lehetséges megoldások szövevényes hálózata, és amiről szinte csak az aktuális tizenévesek tudnak. Egyáltalán mi számít ma tabunak? – tesszük fel a kérdést. Mit titkolhatnak el a tinik a szüleik elől? Rengeteg, tinédzsereket foglalkoztató kérdéssel, megtörtént esettel szembesült Kalapos Éva a kötet megírása közben, ez is a kimondásra, a leírásra sarkallta. Nem csupán a kötet tartalma, műfaja miatt kapott miérteket. Egy könyv utóélete magában hordoz bizonyos kérdőjeleket, hiszen oda kell figyelni egy karakter, akár kilókban is mérhető hitelességére (például az olvasók a D.A.C. szereplőit túl vékonynak ítélték meg). A hiteltelenség mellett helyet kapott a karakter fejlődésének fontossága egy regényben, persze a didaktikai szempontokat szem előtt tartva. Nincs megállás. Erről a kardinális témáról beszélni, írni kell. Kalapos Éva szeretne még foglalkozni ezzel, számtalan történet van, amivel kapcsolatban azt érzi, nagyon is érdemes lejegyeznie. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a néhány tinédzser, aki csak miatta jött el a kávézóba.



Podmaniczky Szilárd költő, író, kiadóigazgató péntek késő délután beszélt szegedi és balatoni létről, arról, hogy alapvető pozícionálni a szakmában dolgozónak önmagát, a helyét újra és újra meg kell találnia. Az elbizonytalanodás, stíluskeresés, megszólaltatás Podmaniczkynél állandóan felszínre bukó tulajdonság. Folyamatos pofozgatásra van szüksége még most is. És beszélt az alapítványi kiadóról, a Librarius kezdeteiről, a szorgalomról, arról, hogy miért volt fontos létrehozni ezt a portált. Alapgondolata egy olyan fórum volt, amely mindenki számára nyitott és könnyen elérhető és nem egy klasszikus értelemben vett szerkesztőség működik mögötte. Sok szerzőt, szerkesztőt szeretett volna és szeretne még ma is megmozgatni. Eleinte körüzenetekben egyeztettek a szerkesztők, a saját maguk által feltöltött, preferált szövegeket önállóan csiszolták egészen a megjelenésig. Azóta is azokat a szövegeket részesítik előnyben, amelyek megadják az élményt már az első elolvasás során. Egy szövegnek élményt kell adnia, az bármilyen lehet. Az élmény mögött egy amolyan "a világot támogasd" elv bújik meg Podmaniczky gondolkodásmódja alapján. Benne kell lenni a történetben, meg kell hallani azokat a mondatokat, amelyek életre hívhatnak egy jó sztorit.

Ki az az ember, akiről írni kell? Miért pont ott van? Miért csinálja azt és miért mondhatja ezt? Felvillantott néhány szituációt, amely életre hívott történeteket: egy festékes ruhás férfi Podmaniczky előtt sétált, majd leült egy padra és merengett. Látta, amint egy félkarú rablón játszó ember tejet iszik. Egy bolti eladó mondata szintén lehetővé tette egy novella megszületését: "nem tudom, hogy megengedjem-e a Gyurinak, hogy idehozzam a cuccát." Ezekhez hasonló esetek során jött létre például az Üvegfenék című novellája is. Talán táborlakóként is egy-egy történet részesei lehetünk még. A tábor másik tanulsága: igaz, hogy olykor erőltetni kell a szöveget és nem elég a muszáj. Olykor látni, hogy a szöveg két mondat után hova tart, de van olyan, amikor a történet, akár egy repülőgép, sosem fog "felszállni" – ahogy Podmaniczky Szilárd is mondta. És valahol "megette a fene, ha az író őszinte akar lenni..."