bezár
 

zene

2014. 03. 14.
A rapper Petőfi
Interjú Szente Vajkkal, A szavak Forradalma rendezőjével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Március 15-én a Red Bull Pilvaker visszatér A szavak Forradalma című színházi előadással, amelyben a magyar kulturális élet különböző képviselői adnak elő megzenésített, rappesített, a ’48-as szabadságharchoz kötődő verseket.
Az interjú március 7-én készült. Azóta 11 slammer bejelentette, nem vesz részt a rendezvényen. Mint a szervezőktől megtudtuk, a műsor annyiban változik, hogy ők kimaradnak, a többi része marad a forgatókönyv szerint - így az interjúban e bevezetőt tekintve más utalás nincs erről. (Természetesen a történtek kapcsán megkérdezzük a slammereket is az ügyről.)

PRAE.HU: Te vagy az esemény rendezője. Miért fontos neked, hogy egy ilyen, közvetlenül nem a színházhoz kötődő produkciót vihess?

A színházban is mindig keresem az új, izgalmas formákat. A Pilvakert pedig bárhonnan is nézzük, rendhagyó jelenség. Műfajilag nehéz lenne behatárolni. Bajban lennék, ha ezt szimplán koncertként vagy színházként kéne leírnom, de szerencsére nem is kell bekategorizálni.

A Szavak Forradalma jó névválasztás. Elsősorban az az újdonság érdekelt benne, hogy nemcsak én nem csináltam még ilyet, hanem a többiekkel együtt valami olyan új dolgot alkothattam, ami eddig nem volt még Magyarországon, ahogyan eddig még nem beszéltek március 15-ről.



PRAE.HU: Az előadók között lesznek zenészek, színészek, DJ-k és egy humorista. Miért éppen őket kérted fel az eseményre? A személyes kapcsolat miatt, vagy már "beváltak"?

Egyfelől adottak voltak az emberek. A Pilvaker ezelőtt 2 éve azért jött létre, hogy a rapperek a forradalmi témájú versek átköltését előadhassák. Ezek közül a dalok közül néhány elhangzik most is, de az ötletgazdával, Takács Ákossal jó pár új tervet is kidolgoztunk az estéhez. Például hallható lesz egy-két új dal, a Talpra magyar! vagy A walesi bárdok, melyek erre az estére készültek.

A zenészek, és a Delov Jávor vezette zenekar (Random Trip – Sz. D.) adott volt. Az, hogy milyen színészeket integrálunk a produkcióba, közös elképzelés eredménye volt. Szervét Tiborral itt a Madách Színházban vagyunk kollegák, a Red Bull nagyon örült neki, Armand viszont régi Pilvakeres, őt nem én "fedeztem fel". Földes Eszterrel jó pár éve kerülgetjük egymást szakmailag, most végre – ha egy estére is, de – sikerül együtt dolgoznunk. Trecskó Zsófit szintén a Madáchból ismerem. Kiss Ádám, stand-up comedysként úgy került képbe, hogy egy színházi munka kapcsán találkoztunk, ahol Ádám számára kiderült, hogy én csinálom az estét, én pedig megtudtam, hogy ő előző években is résztvevő volt.

Röviden válaszolva kábé fele-fele az arány: voltak olyan szereplők, dalok, versek, amelyek fixek voltak, de mi is sokat hozzátettünk, hogy egy kicsit színháziasabbá varázsoljuk a produkciót.


PRAE.HU: Mit gondolsz, melyik korosztály fogja legnagyobb számban képviseltetni magát?

Egyértelműen az a szegmens, akik szeretik a rap-kultúrát. Ők főleg a fiatalabb korosztályt jelentik. Nagyban segített, hogy a közmédia mellénk állt és az M2 élőben le fogja adni (az M2 20:30-tól, a Petőfi Rádió 22:00-kor közvetíti – Sz. D.) és én – aki bevallom, nem vagyok otthon a rap világában és nem is vagyok túlzottan érdeklődő a műfaj iránt – nagyon élvezem, ahogy a srácok pozitívan, lendülettel állnak hozzá ezekhez a Petőfi-versekhez, semmiképpen sem meggyalázva azokat, inkább emelve őket. Nagyon érdekesnek találom az átdolgozásokat.

Petőfi SándorPRAE: Célod az, hogy a fiatalokhoz közelebb hozd az irodalmat?

Egyértelmű célja a rendezvénynek. Nemhiába csináljuk majd bizonyos daloknál, pl. a Föltámadott a tengernél, hogy mielőtt a srácok által feldolgozott, saját szavaikkal előadott verzióját hallanánk, előtte Szervét Tibor interpretálásában fogjuk meghallgatni az eredeti verset úgy, ahogy Petőfi megírta. És ez így lesz még jó néhány vers esetében.

A Négy nap dörgött az ágyúnál viszont éppen fordított lesz a szituáció: négy tehetséges fiatal először az átiratot fogja szavalni, majd a srácok fogják rappelni az eredetit. Szóval nagyon figyelünk arra, hogy az "igazi" költészet is megjelenjen az estén.

PRAE.HU: Mióta érdeklődsz a versek iránt?

Ez éppen összecseng a szabadságharccal, mivel gyerekkoromban egyértelműen Petőfi Sándor volt a kedvencem. Hozzá kell tenni persze, hogy a kisgyerekek számára, akik fogékonyak az irodalomra, költészetre, Petőfi nagyon is befogadható.

A "Reszket a bokor, mert madárka szállott rá, Reszket a szívem mert eszembe jutottál" kezdetű verset sokkal könnyebb befogadni egy kisiskolásnak, mint az Ady-féle Harc a nagyúrral, vagy József Attila Kész a leltár címűjét.

Egyébként is rettentő erős forradalmi hevülettel rendelkeztem 8-9 évesen. Az irodalmat és a történelmet is szerettem, valahogy a kettő ebben kulminálódik, Petőfiben és a szabadságharcban. A XIX. század költőit és A nép nevében-t nagyon szívesen szavaltam. 8-10 évesen az összes március 15-i szavalóversenyen részt vettem, később leszoktam erről.

PRAE.HU: Ezek szerint Petőfi a kedvenc költőd?

Nem, ezt most így nem jelenteném ki, de ha nyolcévesen megkérdeztél volna, biztos őt mondtam volna. Most már annyi mást is ismerek. Ha eszedbe jut Radnóti egyik eclogája, hogy "Mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad", akkor nem tudod azt mondani, hogy nem ő a kedvenc költőd, vagy Tóth Árpád Gesztenyefa-pagodájára gondolsz, akkor meg ő, aztán eszedbe jut Szabó Lőrinc...

Szóval nem tudnám így behatárolni, de az biztos, hogy Petőfi nagyon fontos a számomra, hiszen enélkül el sem vállaltam volna a Pilvakert. A srácoknál is érzem, hogy mennyire tiszteletben tartják ezt az egészet. Ők nem polgárpukkasztás gyanánt csinálják ezt, hanem hogy méltó emléket állítsanak a forradalom hőseinek.

PRAE.HU: Te szoktál verseket írni?

Hát nem. Gondolom tudod, hogy jó néhány én általam írt darab megy itt a színházban. A dalszövegeket én írom a szerzőtársammal. Pop-számokat is szoktam írni. Verset is írtam már életemben, de nem publikálásra valókat. Inkább szerelmes témájú, amolyan reggeli üzenet-féléket.

PRAE.HU: Mit gondolsz, 50 év múlva is fognak Petőfit tanítani az iskolákban?

Most afelé haladunk Magyarországon, hogy nem áll fönt az a veszély, hogy elfelejtődik Petőfi. Egy rádióinterjúban fogalmaztam meg a Pilvakerrel kapcsolatban: nem arról van szó, hogy március 15-e emlékezete kezdene lanyhulni és mi föl akarjuk ezt rázni. Most azt érzem - ha visszagondolok egészen a gyerekkori éveimig visszamenőleg -, hogy nagyon is törődünk ezzel az ünneppel, Petőfivel, a márciusi ifjakkal.

A kamaszkorból éppen kilábaló öcsémet kérdeztem ’48-al kapcsolatban és rájöttem, hogy abszolút képben van vele és a társai nem kevésbé. Igen, Petőfit tanítani fogják és emlékeznek majd rá.


PRAE.HU: Te is fellépsz majd az estén?

Jelen állás szerint nem.

PRAE.HU: Tényleg 1848 férőhelyes lesz az Erkel nézőtere?

Igen, ez egy nagyon jó gondolat volt. Azt hiszem, az Erkelben körülbelül ennyi hely van, talán picit kevesebb, ezért kibontjuk majd a zenekari árkot és hozunk még széket.

A jegyek 1848 Ft-ba kerülnek. Ez is azt mutatja, és a produkció értékét növeli, hogy nem egy profitorientált rendezvényről van szó, hanem számunkra a közlésvágy a fontos.

Az interjú a  műsorban végül nem szereplő slammerek
 
Red Bull Pilvaker a Szavak Forradalma
2014. március 15. 20:00 Erkel Színház
nyomtat

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés