bezár
 

film

2007. 08. 12.
BuShojárás augusztusban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
BuShojárás augusztusban Idén is vitorlát bontott, tengerre futott és révbe ért a BUdapest SHOrt Rövidfilm Fesztivál, immár 3. alkalommal. A minden sajttal megkent lángos az Almássy téri Szabadidőközpontban került terítékre, több mint 70 külföldi vendéggel, 116 versenyfilmmel, közel 250 információs filmmel, 4 nagyjátékfilmmel, Oscar díjas animációval a megnyitón, workshoppal, és minden napi koncerttel, kiállítással 4 napon át.
Kérsz egy rövidet? – hangzott a fesztivál idei szlogenje, mely embereket és gyerekeket egyszerre csábít félrevezetően, pia helyett a rövidfilmek irányába.

Évről évre egyre nagyobb nemzetközi visszhangja van a BuSho Rövidfilm Fesztiválnak, hiszen minden évben megduplázódik a nevezők száma. Ennek ellenére tartja magát eredeti elképzeléséhez, és minden nevezett alkotást levetít a közönségnek. Nemcsak számbeli, de minőségbeli is a növekedés: idén már kiemelt információs blokkot is indított a fesztivál, jelezvén, hogy rengeteg olyan film is volt, amit sajnálnak, hogy nem került be a versenybe. A versenyfilmek között erős a volt magyar filmek jelenléte is, hiszen mind a 22 versenyblokkban szerepelt magyar rövidfilm, tehát a tavalyi Szupermosás című filmhez hasonlóan idén is van esély arra, hogy magyar film vigye el a fődíjat a nemzetközi mezőnyből.

Az öt kontinensről, 45 országból érkezett 360 nevezett alkotásból közel 50 alkotó jelezte, hogy elkíséri filmjét a BuShóra. A nevezett rövidfilmek nemzeti spektruma Kanadától Ausztráliáig tart, és a legtöbb európai országból képviseltetik magukat az alkotók.


Aki beelőzött az Oscaron

A fesztivált az idén rövid animációsfilm kategórában Oscar-díjat nyert kanadai-norvég The Danish Poet (A dán költő) című Torill Kove-film nyitott. A tavalyi BuSho Fesztiválon több díjjal is jutalmazták M. Tóth Géza Maestro című animációját, amit idén Oscar-díjra jelöltek, és ami elől a The Danish Poet vitte el az amerikai filmakadémia díját.

A 116 versenybe került alkotást nemzetközi zsűri értékelte, melynek tagja Bollók Csaba filmrendező – Iszka utazása című filmje elnyerte az idei Magyar Filmszemle fődíját. További zsűritagok: Kis-Bocz Éva, a Duna Televízió filmfőszerkesztőségének vezetője, Jean-Pierre Sougy francia független filmes, Przemek Młyńczyk lengyel filmrendező, és a zsűri egyetlen állandó tagja, a német-magyar Wolfgang Leis.

Az Európa mozi a nagyjátékfilmeknek adott helyszínt, a Konyec, az Iszka utazása, a Sztornó és a Nyócker képviselték idén a hazai nagyfilmeket, természetesen angol felirattal. A kísérőprogramok királya az IVF Folk & Roll elnevezésű világzenei koncertsorozat, mely a visegrádi országok vezető folk-rock zenekarainak a fellépése volt esténként. Kronológiai sorrendben fellépett a szlovák Druzina, a magyar Rackajam, a lengyel Chudoba és zárásként a cseh Gothart zenekar.

A fesztivál hivatalosan az augusztus 6-i Díjkiosztóval zárult, majd a díjazott alkotásokat 7-én délelőtt még levetítették az érdeklődőknek.

Az interaktív, multifunkcionális, kulturális beöntés fényét csak tovább emelte, hogy számos közismert híresség nem vett részt rajta. A rangos eseményen nem volt jelen: Puff Gábor – áramelosztó, Spinkó Margó – filmestészta, Prosztó Attila – kábelfektető, Fuck Olivér – mozigégész, Lóasszony Letícia – filmfeltáró, Szalag Imre – hideghengerműlakatos. A felsorolásnak koránt sincs vége, ugyanis nem volt jelen még Palack Lőrinc népgazdász, Vendéghaj Lajos ondoláló, Július Ibolya gasztropedagógus, Augusztus Emőd bélügyi ellenőr, Lencse László raklapkezelő, Zongora Zsolt részletbehajtó, Duna Kornél kornélreferens, Fagyálló Ipoly közlekedésügyi megbízott. Továbbá Sejtmaghártya Imola – tisztasági csomag, dr. Szőr Zsolt – egyujjas kesztyű, Bika Kinga – aranyéres író, Lakáskulcs Dániel – pincegazdász, Lóhere Lajos – tejmegőrző, Sorja Dávid – kuplungfelelős, Szem Levente – lófejbizományis előadó, Lepke Emánuel – fogteknikás, Háromszög Tas – kisvuk, Csikk André – okl. magzatelhajtó-és külszíni fejtő, Csikk Elemér – dalailáma, Tofu Kender – balneológus-és felszíni cukrász, Napközi Erzsi – műmarketing kezelő. És még Csirió Oszkár – salescenteremigráns, Lóhere Iván – kamatellenőr, Trója Magdi – gumigyűrű, Falafel Gábor – közgyógyász, Dugó Márta – candidatenyésztő, Digó Henrik – heringkarbantartó, Duda Viktor – patikalátogató és fülfelszúró.

Jövőre is lehet rövidezni. Forgasson Ön is!
nyomtat

Szerzők

-- Rimóczi László --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a X. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválról
Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások

Más művészeti ágakról

Turi Lilla Amire emlékszem című könyvéről
Vaktérkép
Transzdiszciplináris Traumatudomány: Trauma Kortárs és Történeti Perspektívákon Keresztül címmel angol nyelvű, nemzetközi nyári egyetem a CEU budapesti kampuszán, 2022 július 11-16.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés