bezár
 

zene

2014. 08. 07.
Improvizáció: egy élet összegzése
Beszélgetés Pálúr Jánossal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Improvizáció: egy élet összegzése Idén 11. alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát, ezúttal Tokajban. Rövid interjúsorozatunkban a Crescendo művésztanárait kérdezzük művészetükről, és hogy mi fűzi őket a Nyári Akadémiához. Ezúttal Pálúr János orgonaművésszel beszélgettünk.

PRAE.HU: Többedszerre veszel részt orgonistaként, illetve orgonatanárként a Crescendo Nyári Akadémián. Mit ad Neked az itteni munka, illetve mit tartasz fontosnak, mit szeretnél átadni a Hozzád jelentkező hallgatóknak?

Az élet gyorsan elszáll, ezalól a muzsikusok sem kivételek. Számomra az utóbbi tizenöt év „gyorsabban” telt, mint az előtte lévő öt. A pályámon eltöltött idő alatt egyszer sem kérdőjeleződött meg bennem, hogy mindenfajta képesség, tehetség, művészi hajlam Isten ajándéka, melyet útravalónak kapunk, és gazdálkodhatunk vele, fejleszthetjük, befektethetjük, kamatoztathatjuk, végül leginkább mások megajándékozására kell fordítanunk. Az Istent nem ismerő emberre is igaz mindez, de tőle függetlenül az ember különösebb célok hiányában csak kérkedni tud ezekkel az ajándékokkal, amit pedig ő is a Teremtőtől kapott. Sok muzsikus élete anélkül pereg le, hogy találkozott volna azzal, akinek ő is mindent köszönhet. Társadalmunk úgy működik, hogy az egyházban csak a hitről tanítanak, a zeneakadémiákon pedig csak a zenéről. A hívő zenészek a keresztyén gyülekezetükben „csak” hívő emberek, nem muzsikusok, munkahelyükön pedig “csak” a szakma jeles képviselői. A Crescendo Akadémia olyan profi muzsikusok találkozóhelye és színvonalas szakmai fóruma, akik a zenei karrierjükön megértették, mit jelent számukra Istent követni, az általa elkészített utat járni és közben felszabadultan a legjobb zenei teljesítményt nyújtani. A Crescendót ezért minden szempontból otthonomnak érzem és szinte észre sem veszem, hogy két hetet távol vagyok a  családomtól, pedig máskor nagyon is hiányoznak. Szeretném, ha a tanítványaim egy olyan tanárra lelnének bennem, aki a zenei felfedezésében teljesen egyenrangúnak tekinti magát velük, aki képes önbizalmat ébreszteni bennük, és hisz a képességeikben.

PRAE.HU: Az idei legnagyobb egyházi rendezvényen, a Kreatív istentiszteleten, a terveid szerint az elhangzó prédikációra fogsz rögtönözni. Az előadásnak miért erre a módjára esett a választás?

Az improvizációnak ebbe a lehetőségébe az elmúlt 16 évben dolgoztam bele magam, vagy ha úgy tetszik – fejlesztettem ki ezt a zenei stílust. Minden igehirdetés alkalmas arra, hogy Isten meghatározó erővel beleszóljon az ember életébe és változásokat indítson el. Ezért az Ige hirdetését és hallgatását az élet legnagyobb pillanataiként tartom számon. Nem tudok szebb alkalmat elképzelni magamnak annál, minthogy az igehirdetést megtoldjam, szinte folytassam néhány perc zenében, ami belőlem is a legmélyebb lelki régiókból tör elő. Minden különösebb feltűnés nélkül szeretném megajándékozni a Kreatív istentisztelet hallgatóságát azzal az élménnyel, ami a Budapest-Fasori Református Templomban 16 éve már hagyománynak számít.

PRAE.HU: Hogyan készül az ember az orgonaimprovizációra, mit akarsz ezzel megmutatni, átadni a hallgatóságnak?

Tanítványaim jól ismerik a legfrappánsabb válaszomat, amit ezúttal is azért sütök el, mert jól kifejezi a lényeget: minden improvizációban egy élet munkája összegződik. Egyszer így, másszor úgy, de rövid summája mindennek, ami zeneileg addig a pillanatig velem történt. Ez az interpretációra is igaz, csak ott a zene nem tőlem származik. Az improvizációt éppen ez az aspektus avatja intellektuális, kreatív műfajjá. Minden orgona más, és a hangszerek lehetőségeit a legkimerítőbben improvizált, az orgonára szabott zenékkel lehet felmutatni. Ezen túl is, különböző improvizációs célokat, feladatokat lehet kitűzni, ami már determinálja a felkészülést. Alapvetően olyan időzítetten jó lelkiállapotba kell kerülnöm, amelyben meglepetésszerű dolgok is megtörténhetnek. Az improvizált zene minden percében szeretnék egy intenzív érdeklődést, izgalmat fenntartani a közönségben úgy, hogy újszerűnek, lenyűgözőnek, ugyanakkor indokoltnak és követhetőnek érezzék az általam kitalált élményt.

PRAE.HU: Számtalan helyen játszottál már, például nem is olyan régen Japánban. Gondolom, minden helyszínhez más és más típusú munka kapcsolódik. Hogyan lehetne ezt a különbséget a Crescendo szempontjából megfogalmazni, és mennyire nehézség, mennyire inspiratív erőként hat az itteni orgonajáték és orgonatanítás?

A Crescendo mozgalom egyik fő üzenete, hogy kaput nyit a való élet lelki dimenziói felé. Ez a távlat aztán megjelenik a zenei előadásokban, ahogyan Isten jelenléte is meglátszik egy ember életén. Ha beengedem Istent az életembe, az meglátszik rajtam. Vajon Bach zenéje miért olyan, mintha nem is földi körülmények között született volna? Éppen a vertikális dimenzió miatt. Ezért például egy Johann Sebastian Bach képessé vált arra, hogy egyenesen az isteni harmóniát, megfellebbezhetetlen igazságot és a földinél messzebb mutató élményt közvetítse úgy, hogy az senki által nem vonható kétségbe. Egy orgonista helyzete annyiban speciális, hogy a koncertműsorokat minden esetben a hangszerhez kell igazítani. Ez előzetes tájékozottságot kíván az én oldalamon. Egy helyre szabott, jól kitalált műsort látványosan nagyobb élvezet eljátszani. A Crescendo idén helyszínt váltott, ami bennünket orgonistákat még mindig nem kényeztetett el felettébb álomhangszerekkel. Hosszútávon nagyon szeretném, ha a hangszerbázis szintén felsorakozna a Crescendo kimagasló zenei színvonala mellé. Addig is megpróbálok a látszólagos hátrányból előnyt kovácsolni és tanításommal a legnehezebb helyzetre is felkészíteni a hallgatóimat, hiszen Magyarországon még számos orgona fogja őket komoly kihívások elé állítani.

 

11. Crescendo Nyári Akadémia

2014. július 28-tól augusztus 11-ig

 

Kapcsolódó cikk: Mendelssohn a híd Bachhoz

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés