bezár
 

irodalom

2014. 10. 16.
Szépek, okosak és fiatalok
Suit up day – Írók öltönyben (2014-10-10, MrSale Öltönyüzlet)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A helyszín a belvárosi, férfiruhákkal kereskedő Mr. Sale üzlet. Az apropó: az október 13-án tartandó nemzetközi Suit up day, azaz Öltözz öltönybe világnap (amiről ezidáig azt hittem, hogy az egyik amerikai sorozat agyszüleménye…). A résztvevők: „kortárs irodalmi élet színe-java”, az üzletben dolgozó emberek illetve a közönség, akiket három részre lehet osztani: törzsvásárlók, akik előre megfontolt szándékkal jöttek el az eseményre, vagy akiket eredetileg a nagy akciók csábítottak oda és csak úgy ottmaradtak, így azt sem tudták, mibe csöppentek bele, illetve akiket inkább az irodalom vagy Bach Máté képei vonzottak.

Maga az elképzelés igazán üdvözítő: miért ne támogathatná, erősíthetné egymást a művészeti és a kereskedelmi szféra? Míg persze egy C&A üzlettel ugyanezt a koprodukciót már nehezebb lenne elképzelni, addig az öltönyökkel, nyakkendőkkel és egyéb férfiruhákkal telezsúfolt üzletben teljesen megfér a kettő, hiszen ahogy a művészek az emberek közül, úgy az öltönyök a ruhák közül is kiemelkednek…

Az előző mondatban a ’kis’ és a ’telezsúfolt’ szavakon van a hangsúly. Én speciel nem hittem a szememnek, de másoktól is meghökkenő kiszólásokat („itt lesz?”, de most komolyan ”itt?”, na ne vicceljenek már…”) és ehhez hasonlókat hallottam. E helyszínhez képest egy galéria-megnyitón táncolni lehet... Ha az ember hallani és látni is akart valamit, rosszul lett a bennrekedt fülledt levegőtől, ha távolról szemlélte az eseményeket és még esetleg le is ült egy komódra, akkor viszont alig hallotta az amúgy nagyszerű verseket, slammeket, prózai szösszeneteket.

Szegő János, a JAKkendő-díj névadója, sztendapkomédiás

(Lejjebb tekerve megtekintheti képgalériánkat)

Az est „házigazdája” Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője volt, aki egyébként sokszor nehezen fogta vissza magát, hogy egymaga ne kerekítsen egy stand-up-ot, amit amúgy egyszer szívesen meghallgatnék. Nem kevésbé érdekesek, ám talán kevésbé szószátyárak voltak azok az írók, költők akik saját, hosszabb-rövidebb műveket, részleteket olvastak fel könyvből, telefonból, mondtak fejből, amely valamilyen módon kapcsolódik az öltönyökhöz, nyakkendőkhöz, férfi ruházathoz.

Irodalmi maffia

(Lejjebb tekerve megtekintheti képgalériánkat)

Az estén nemcsak az derült ki, hogy az öltöny mindenkinek jól áll (még egy nőnek is) hanem az is, hogy melyik író jobb előadó, felolvasó, ki izgul jobban, ki kevésbé. A dress code-dal ellentétben a művek nagyon is könnyedek, nevetésre okot adóak voltak. Simon Márton Hello Kitty-s kétsoros slamjével meg is alapozta az est kötetlen, vidám hangulatát. Pion István Tévémaci meghalt című verse szintén hamar belopta magát a még őt és versét esetleg nem ismerő közönség szívébe. Csider István Zoltán Miatyánkja is igen merész, nem templomba való mű volt. Áfra János tipikus példája volt a „saját verset jól” előadóknak: a Megemelt égbolt című szerzeményét a 2012-es Glaukóma kötetéből hozta el nekünk. Kiss Tibor Noé Inkognitó című regényéből felolvasott részlete emlékezetes maradt számomra (nemcsak a szöveg, hanem az előadói hitelesség miatt is): egy transznemű férfiről hallhattunk, aki női ruhába bújva sem érzi teljes értékűnek magát. Bevallom őszintén, Karafiáth Orsolya felolvasásából – aki egyetlen nőneműként képviseltette magát az esten férfiruhába bújva – kevésbé a szöveg tartalma, mint inkább Orsi kinézete maradt meg: a szürke öltönye, fekete férfikalapja és penderített bajusza. Nem lehetett nem őt nézni.

Hartay Csaba és Karafiáth Csikós Orsolya

(Lejjebb tekerve megtekintheti képgalériánkat)

Szegő Jánostól megtudtuk, nem véletlen, hogy itt került megrendezésre az esemény, ugyanis a nagyrészt a József Attila Kör tagjaiból verbuválódott íróknak, költőknek nemcsak ezen a napon volt kapcsolatuk a Mr. Sale üzlettel; az üzlet segítségével a JAK díjat alapított JAKkendő néven, melyet a 40 év alatti, kötettel még nem rendelkező prózaírók pályázhatnak meg.

Békés Zoltán, a tulaj

(Lejjebb tekerve megtekintheti képgalériánkat)

Azt a „titkot” is megtudhattuk, hogy novemberben egy antológia jelenik meg az estén elhangzott művekből, megspékelve Bach Máté róluk készült öltönyös-pózolós, szívetmelengető fotóival.

A fél 8-kor kezdődő performance-nak kb. negyed 10-kor lett vége, így utána (10-ig) még lehetőség nyílt a szerzők köteteinek megvásárlására, dedikálásra, beszélgetésre. Egy nagyszerű kezdeményezésről beszélünk, mely újból és egyre gyakrabban kéne, hogy megismétlődjön (az irodalom népszerűsítése és a magyar szerzők megismerése érdekében). Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen illusztris társaságra, kötetlen, jó hangulatú felolvasásra, beszélgetésre sokan kíváncsiak lennének.

Az est résztvevői voltak:

Áfra János, Bartók Imre, Csider István Zoltán, Gábor Tamás Indiana, Hartay Csaba, Kassai Zsigmond, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kiss Tibor Noé, Pallag Zoltán, Pion István, Szegő János, Simon Márton, Szilasi László, Térey János, Weiner Sennyey Tibor

A cég honlapja: https://mrsale.hu

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés