bezár
 

gyerek

2014. 10. 21.
Mint egy hatalmas gyerekszoba
Megnyílt az új Pagony
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Be kell vallanom, hogy enyhe irigységgel figyeltem a kicsiket az új Pagony megnyitóján, hiszen kaptak egy igazán klassz és hatalmas teret, ahol otthonosan és fesztelenül érezhetik magukat kedvenc olvasmányaik kiválasztásakor. Az Újbuda szívében megnyitott üzlet nem hagyományos könyvesbolt, sokkal több annál: közösségi tér, ahová a gyerekek a vásárlás mellett játszani, szórakozni és olvasgatni is betérhetnek.  

Az ajtón belépve olyan, mintha Játékországba vagy legalábbis egy szuperül felszerelt gyerekszobába csöppennénk: egy hatalmas elefánt fogad a bejáratnál, az égszínkékre festett mennyezetről amőba alakú felhőlámpák lógnak, melyek hangulatos fényekkel töltik meg a teret, a falakon ledes izzók mint csillagok csüngenek, közöttük pedig egy mechanikus röptető szerkezeten ezerszínű léghajók keringenek a térben. A falakon végighúzódó könyvespolcok éppen olyanok, mint amilyenekkel egy óvodai csoportban találkozunk - rengeteg cím közül válogathatunk, a sorok azonban még sincsenek könyvekkel túlzsúfolva, bőven jut hely az egyéb játékoknak is, az ujjbáboknak, plüssöknek, műanyag figuráknak -, a padló közepére felállított tárolók pedig színes építőkockákból épített várakra emlékeztetnek. Ahogy telik az idő, egyre több izgalmas részletet fedezek fel, amelyek Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva és Mattyasovszky Zsolnay Mihály belsőépítészeknek köszönhetően együttesen egy jól átgondolt, részleteiben alaposan kidolgozott gyerekkönyvesboltot rajzolnak ki, ahol azonban a megnyitó estéjén meglehetősen komoly kihívást jelent nemcsak megmozdulni, de találni egy talpalatti helyet, ahonnan végighallgathatom a megnyitót, ugyanis deréktól lefelé az aprónép minden négyzetcentimétert birtokba vesz.

prae.hu

Berg Judit (hátul) és Gáspár Máté

Tényleg hatalmas a nyüzsi, Gáspár Máté egy kisebb emelvényre állva, mikrofonnal próbál érvényt szerezni a mondandójának, kevés sikerrel ugyan, hiszen 5 éven alul és 6 éven felül a résztvevők inkább a kínálattal, a dizájnnal és egymással vannak elfoglalva, azért mégis eljut hozzám is néhány hangfoszlány… A Pagony örök és tökéletes konferansziéja többek között elmeséli, hogy 2001-ben a Pozsonyi úti Pagonyt három házaspár nyitotta meg azzal a céllal, hogy összegyűjtsék azokat a minőségi gyerekkönyveket, amelyeket saját fiaiknak és lányaiknak is szívesen a kezükbe adnának. Egy ilyen bolt szükségességét jól mutatta, hogy az akkori megnyitón Janikovszky Éva és Békés Pál is megjelent, az új Pagony jelentőségét pedig nemcsak a mérete igazolja, hanem az is, hogy jelenleg a gyerekkönyvesboltok közül talán ez az egyetlen, ami közösségi találkozóhelyként is nagyszerűen megállja a helyét.

Kettesben

Gáspár hozzáteszi, hogy az új Pagony megnyitását erősen indokolta az, hogy a Pozsonyi úti boltot már rég kinőtték, itt most már kényelmesen elférnek a különféle kiadványok. Azonban fontos kiemelni (és szerintem ez az új Pagony legnagyobb előnye), hogy ez az áruház már nemcsak a legkisebbekre gondolt, az L-alakú helyiség egyik szárát ugyanis a kamaszok számára alakították ki, ide kerültek a Tilos az Á ifjúsági kiadványai, könyvei, és azok az olvasmányok, amelyek már megérinthetik a 16-18 éves korosztályt is. Péczely Dóra érdeme, hogy a polcokra számos kortárs magyar szerző felnőtteknek szóló művét is becsempészte, láttam például Grecsót, Cserna-Szabót, Dragománt, ami azért szuper, mert feltételezi a kamasz olvasók érdeklődését és nyitottságát, másrészt pedig ezzel a módszerrel nagyszerűen lehet ezt a korosztályt rászoktatni arra, hogy minden kényszertől mentesen kezdje el olvasni az újonnan megjelenő kortárs magyar regényeket, novellákat, verseket, és elérni azt, hogy magukhoz közelinek érezzék a kortárs irodalmat.

Figyelem

Az új Pagony elhelyezkedése szintén dicsérendő: Újbuda szívében, a Gellérthegy lábánál ez a könyvesbolt egy frekventált, pezsgő, családbarát környezetben rendezkedett be, ami lehetőséget teremt arra, hogy később még több gyermek juthasson hozzá minőségi könyvekhez. Az új Pagony elhelyezkedéséből és kialakításából fakadóan most már arra is alkalmat ad, hogy a gyerekek életét ne csak könyvekkel, hanem minőségi programokkal is gazdagabbá tegye, ugyanis a tér fekete rajztáblával ellátott zugában a későbbiekben a Kisladik szervezésében irodalmi, filmes és kézműves foglalkozásoknak biztosítanak helyet.

Az újbudai Pagony megnyitója, 2014. 10. 17.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

gyerek

Filmek és beszélgetések barátságról, környezettudatosságról, internetfüggőségről, identitáskeresésről és első szerelemről a Cinemirán
gyerek

Rókus és Rézi művészeti pályázat és játszóház

Más művészeti ágakról

A városarcheológia szervetlen fossziliája
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
Bemutatták Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis című könyvét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés