A munkák a védelem hívó szó mentén szerveződnek, ezt a fogalmat sokféle szemszögből és igazán árnyaltan járják végig, így a befogadóban rengeteg kérdés merül fel már az első percekben. Mi az, amit meg kellene védenünk? Mitől és hogyan? Illetve miért épp azt? Miközben a nézőben megszületnek ezek a kérdések, felismeri azt is, hogy a védelem kérdése tulajdonképpen felveti a kizárással, az őrizettel, az egymástól való elszakítással kapcsolatos kérdéseket is. Erre a problémára reflektál többek között a tér közepére installált munka, Molnár Judit Lilla Játéktér című alkotása, mely egyszerre idéz fel egy járókát és egy kordonnal elzárt területet, így egyidejűleg szól a védelem és az elzárás jelenségéről. A gondoskodás jegyében felállított keret más kontextusban a korlátozás, a kirekesztés vagy az elkülönítés szimbólumává is válhat.

Szintén az egymástól való elszakítottságról beszél Borsos Lőrinc Zászló-sorozata, melynek darabjai, az egymásba ágyazott zászlók összeegyeztethetetlennek gondolt identitásokat képeznek le. A különböző közösségeket (magyarok, cigányok, LGBT csoportok) jelképező lobogók színei hol elhatárolódnak egymástól, hol pedig összefolynak. Borsos ezzel a megoldással jól érzékelteti, hogy a zászlókkal összekapcsolt identitások közötti határok talán nem is olyan élesek, és tényleg átjárhatóak lennének, ha az emberek szolidárisak volnának a másikkal szemben. Szintén a társadalmi megosztottságról és az egymás felé való nyitásról szól Borsos másik kiállított munkája is, a Kiáltó szó a pusztában, melyben négy hangfelvételen politikailag össze nem illő magyar párok szexuális érintkezésének neszeit halljuk. Itt nyilván nemcsak arról van szó, hogy a személyes vonzalom felül tudja írni az előre kódolt berögződéseket, hanem arról is, hogy az ideológiai beágyazottság és a politikai hovatartozás a magyar társadalomban önmeghatározó eszközzé vált.

Horváth Csaba Árpád installációja, az Átalakuló emlékmű, burkoltan aktuálpolitikai kérdéseket is feszeget, a most folyó emlékezetpolitikai csatározásokra válaszol, ugyanakkor ennél mélyebb mondanivalót is hordoz magában, ami szintén összeegyeztethető a védelem fogalmával. Horváth a Döbrentei téren állt, majd felrobbantott Gömbös Gyula-márványszobor és a mai is látható, az eltávolítás emlékét őrző (ami Szücs György szerint önmagában is egy kulturális képtelenség, hiszen egy emlékmű szándékolt hiányára emlékeztet) kőlapból kiindulva hozta létre saját parafrázisát, s ezek egymás mellé állítva rámutatnak a megőrzés-áthagyományozás és a feledés-feledtetés problematikus voltára, illetve ez az installáció azt is világossá teszi, hogy a narratívák, az interpretációk nemcsak térben, hanem időben is meglehetősen változékonyak.

A védelem kérdéskörét talán legizgalmasabban a Nemmivoltunk Crew installációja közelíti meg, amely szintén aktuális kérdésekre reflektál. A mű fő eleme Fekete György Aranykor című munkája, ami egy olyan üvegbura alatt helyezkedik el, amelybe csak egy-egy gumikesztyű segítségével nyúlhatunk be. A munkában nagyon jól megvalósul a védelem jelenségének kettőssége: a könyv értelmezhető egy védett műként, amit csak nagy óvatossággal lehet forgatni, illetve felfogható egy karanténba helyezett tárgyként is, amelyet izolálni kell, hogy ne okozzon veszélyt.

Molnár Judit Játéktér című alkotása mellett találjuk a művész Silence-ét, amelyhez szintén kapcsolhatunk egy a jelenre is vonatkoztatható értelmezést. A Silence egyrészt reflektál a most zajló tankönyvmizériára, ugyanakkor általánosságban is felteszi azt a kérdést, hogy mennyire hasznosítható egyáltalán az iskolai tankönyvekből megszerezhető tudás a későbbiekben.

Remek művekkel találkozunk tehát ezen a kiállításon, melyek folyamatosan szembesítik a befogadót és arra kényszerítik őt, hogy reflektáljon saját kora problémáira, illetve, hogy igyekezzen elfogadóbban és nyitottabban közelíteni embertársai felé, mert csak ilyen formán lehet megszüntetni a társadalom jelenlegi szétforgácsoltságát.

A PROTEKT című kiállítás a budapesti Stúdió Galériában tekinthető meg 2014. december 6-ig.

Fotó: Csanaki Melinda