bezár
 

zene

2015. 05. 05.
Izgalmas felfedezés
Budapesti Tavaszi Fesztivál - J. A. Hasse: Siroe, Perzsia királya. Vígszínház, 2015. április 18.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Julia Lezsnyeva alig bírta lehúzni a ruhája ujját... a rendező és címszereplő Max Emanual Cencic egyik áriája végén megakadt, az olasz szöveg helyett pedig erőtlen lalala-ba fojtotta kitörő nevetését. Cikis helyzetek? Hát igen, azok. A zene és előadás mellett mégis eltörpültek a bakik és amolyan kedves bájt kölcsönöztek a darabnak.

Johann Adolph Hasse egyike volt azoknak, akik német földön az olasz opera stílust népszerűsítették a 18. században, illetve akik a Vivaldi és Mozart közötti időszakot fémjelezték (a salzburgi mester egyébként nagy rajongója volt a Siroénak). Hasse 56 operájából a Siroe egyfajta klasszicista-későbarokk stílusba sorolható be, a szövegkönyv Pietro Metastasio érdeme.

Klasszikus kedvencek 2018.

Max Emanuel Cencic

A magyar közönség számára mind a helyszín (Perzsia) szempontjából, mind zeneileg igazi csemegének ígérkezett az opera, a szereposztásról nem is beszélve. A horvát származású Cencic, a világ egyik legismertebb kontratenorja rendezte a félig szcenírozott, vetítéssel kombinált darabot. A földre kiterített perzsaszőnyeg, a háttérvetítés és a szereplők ruhái pedig bőven elegendőek voltak a látvány megteremtéséhez.

Az opera fő dramaturgiai vonala a következő: Emira álruhában érkezik a perzsa király udvarába, hogy megbosszulja apja halálát, ám szerelmes lesz a király idősebbik fiába, Siroéba, aki viszontszereti a lányt. Siroe felfedezi, hogy hárman is apja halálát akarják, így egy névtelen levelet ír, amelyben figyelmezteti apját a környezetében lévők csalárdságára, ám saját csapdájába esik és apja éppen őrá kezd gyanakodni. Kis híján megöli fiát. A végén azonban mindenki „észhez tér”, és Siroe elnyeri a koronát illetve Emira kezét.

Még Laodice is jobb belátásra tér, aki nyíltan vállalta a szerelmét Siroe iránt. A nőt az a Julia Lezsnyeva alakította, aki számomra húzónév volt a szereposztásban. A maximum 150 centiméter magas szoprán torkából egészen fantasztikus hangok jöttek ki, betöltötte a Vígszínház terét. Ráadásul Lezsnyeva esetében nem volt érezhető, hogy az intézménynek nem a legjobb az akusztikája. Az estén messze ő vitte a prímet, a közönségtől nemcsak a darab végén, hanem egy-egy áriája után is hosszas tapsot kapott.

Ő úgy affektál a cirádás áriákban, hogy közben természetes tud maradni. Hangját gyakorlatilag hangszerként használja. Úgy játssza a szerepét – nyilván a többit is –, hogy az ember azt gondolja „Isten is ehhez a karakterhez teremtette”. Még csak 25 éves - nem tudom, lehet-e még innen tovább fejlődni.

Az erős kijelentés lenne, hogy a többiek a nyomába sem értek, mert egy igazán kiváló, multikulturális társulat jött létre.  Ott volt például az az álruhába öltözött Emirát játszó román származású Roxana Constantinescu, aki – ahogy a darab előtt tudomásunkra jutott – betegen énekelt. Lehet, hogy előtte kelt fel az ágyából és az előadás után lázasan rogyott bele, ám hogy akkor mindent beleadott, és egy pillanatra sem lehetett érzékelni a hangján a gyengeség jelét, az biztos.

Siore

Ezúttal egyedül a kontratenor Cencicnek volt hullámzó a teljesítménye, ami egyébként - meglepő módon - egyáltalán nem hatott zavaróan. Voltak egészen nagyszerű pillanatai, néha mégis dekoncentráltságot véltem felfedezni rajta, és nem csak a leadben említett esetre vonatkozóan.

A zenekari árokból az Armonia Atenea zenekart hallhattuk többé-kevésbé korhű hangszereken, George Petrou vezényletével. És azt leszámítva, hogy néha egy picit elnyomták az énekeseket (a recitatívókban), pazarul zenéltek. S amit eddig kihagytam, ám muszáj megemlítenem: Hasse zenéje kiváló, barokk rajongóknak kötelezően ajánlott.

Azt gondolom, a kísérletezgető fiatal rendezőknek nem a századik Carment vagy Aidát kéne újra és újra rendezniük, hanem abból a rengeteg kincsből kéne szemezgetniük, aminek nagy része még ma is ismeretlen a közönség előtt. Hiszen a nagyérdeműt nemcsak a klasszikus darabok vonzzák! Itt volt az élő példa a Vígszínházban, amely telis-tele volt.

Azt hiszem, sokunk nevében mondom, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak köszönettel tartozom, amiért egy újabb különlegességgel ajándékoztak meg és olyan énekeseket sikerült meghívniuk, mint Julia Lezsnyeva. Csak azt sajnálom, hogy vendégelőadás volt.

 

Péter Zoltán kritikája ugyanezen operáról itt olvasható: Pazar minimalizmus

Műsoron: J. A. Hasse: Siroe, Perzsia királya

Közreműködtek: 

Siroe: Max Emanuel Cencic
Laodice: Julia Lezsnyeva
Medarse: Mary-Ellen Nesi
Cosroe: Juan Sancho
Emira: Roxana Constantinescu
Arasse: Lauren Snouffer

Rendezte: Max Emanuel Cencic

Armonia Atenea Zenekar, vezényelt: George Petrou.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Bánkitó, fesztiválemlék
The Trousers, Peter Kovary & The Royal Rebels, Reverend Backflash - Robot Club, 2019. 04. 12.

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés