bezár
 

film

2015. 06. 05.
Rozsdás hatosfogat
George Miller: Mad Max – A harag útja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyaktörő iramban: az ozploitation farvizén evező ex-orvos, George Miller régen tapasztalt szikárságot csempész az akciózsánerbe, és nem mellesleg a kurrens hollywoodi márkamánia perifériáján nagy adag nitrót injektál belé. A gyalázatos emlékű Viharkupola után Max és Furiosa kettőse gyorsan visszahozza az első két rész dicsőségét.

Felesleges azon kérődzni, vajon Az országúti harcos remake-jét hozta-e tető alá az idén 70 éves Miller, netán a divatnak behódolva rebootot vagy interquelt (két rész közé pozícionált középső darabot) jegyzett-e stúdiós nyomásra – A harag útja egyszerűen miniforradalmat szít, a pillanatnyilag uralkodó (és egyébként részben jó, részben bosszantó) PG-13-látványpornóknak nagy leckét ad barbár erőből, halálos iramú száguldásból, a sci-fi akciódisztópiáknak kijáró R-besorolásból. Míg tavaly ősszel a Fincher által jegyzett kertvárosi iszonyatfilm-krimi-thriller-melodráma-társadalomszatíra-noir Holtodiglan lelki-emocionális terrort rendelt jegybevételéhez és a mellette pompázó „17 éven felülieknek!” besoroláshoz, addig George Miller mellőzi a sallangokat, nyílegyenes rohanással köszönti rajongóit 30 év távolmaradás után. Beborítja a mocsok, éppen ezért fénylik, marja az enyészet, emiatt vonja be a króm. Az akciófilm végre olyan hatásmechanizmussal bír, amilyennel rendelkeznie kell.

Mad Max

Tempója nem azért őrült, mert CGI-trükkszakemberek garmada ült a komputerek előtt, hanem azért, mert Miller jótékony kézművesként Dél-Afrikába és a Namib-sivatag eredeti poklaiba vitte stábját, és felépített járműveket, analóg-praktikus effekteket részesített előnyben. Mindehhez pedig nem mesterséges fantáziabirodalmakba való csinnadratta, hanem földhözragadt, izzadságtól bűzlő, gépzsírba mártott, olajban fürösztött anarchia illett – a két kézzel összeácsolt díszletekhez sem a Rikke Schubart-féle „acceleration” fogalma (gyorsulás, vagyis a Bosszúállók 1-2. félisteneit kiemelő effektkaland), hanem az általa nyomatékosan leírt „passion” vezérszava (szenvedés a Fehér pokol farkas-rémálmától a Minden odavan óceáni hattyúdaláig, netán a Gyilkos ígéretek meztelenül késpárbajozó Viggo Mortensenjéig) dukál. Ugyanez a passió szembeötlő a címszereplő alakjában is: a cselekmény első felében Max Rockatansky maszkulinitásától megfosztott alak, szájketrecbe zárt, vérdonornak szánt, fogságba esett passzív karakter, aki hús-vér lökhárítóként strázsál, kikötözve. Pontosan ezért indokoltak a gyakran említett feminista (A bolygó neve: Halál Ripley-jétől Lara Croftig) felhangok – eleinte Furiosa imperátor segíti az országúti harcost újabb küldetésében, öt újabb oldalborda társaságában. Persze, súlyosan tévednénk, ha azt írnánk, a Mad Max – A harag útja szimpla férfi-nő/maszkulin-feminin birok. A kb. 5 perces férfi-nő láncharc vérbeli mexikói felállás, Sergio Leone-i pisztolyharc helyett nemek bunyójával, ám hamar kiderül, itt nem Max és Furiousa küzdelméről van szó. Miller először a csetepatét választja, majd feloldja egymásban a konfliktusokat, hogy férfire, nőre is vezetőként tekintsen. Idővel Max ugyanannyira segít Furiosának (helyesen szólva a saját vállát rakja az úrnő puskája alá támasztékként), mint amennyire a nő talpra állítja a főhőst. Egyenjogúságot látni, semelyik oldal kapacitása nem megy veszendőbe. („Csináltad már ezt?”, „Többször is.”) Tom Hardy szűkszavú westernhősként a sci-fi posztapokalipszis névtelen férfija, a sérült lelkű, hasztalanul mészároló Guy Pearce (Országúti bosszú) mind cselekvőképesebbé váló átirata, aki végül kitöri a mérgező dárdát kartársnője Achilles-inából. Jellemformáló képessége pedig a Locke csendes monodrámája, valamint a Bronson vadállati törtetése között húzódik. Mel Gibsonnak egyébként méltó utódja, de ez a Mad Max-sztori teljesen új éra szülötte, dőreség volna összemérni őket. Charlize Theron Furiosa megtestesült amazonként lép elénk: olyan nyers erőt visz a figurába, amilyet Geena Davis (A Kincses-sziget kalózai, Utánunk a tűzözön) sosem tudott. Újabb fegyvertényként pedig a sokáig alárendelt nőszerepben vergődő Öt Nej is egyenrangú partnerséget alkot, önmagukért öklöt szorítva.

Mad Max

Miller intenzív, féktelen, két órán át bonyolódó autós hajszát varázsol celluloidra. Rozsdabarnába, metálkékbe burkolt snittjei még jobban aládúcolják az összes kockáról lerívó nyersességet, a sivatag porában zajló esztelen üldözés, pláne a bonyolult gépmozgásos, szupervihar közepén bonyolódó epizód maximális fordulatszámmal viszi előre az akciónarratívát (a mozit nyitó gyorsított felvétel némafilmbe illő Buster Keaton-intertext, nem véletlen, hogy Miller fekete-fehérben és izolált zenei hangsávval is hozzáférhetővé tenné a filmet BluRay-n), és a John Seale fotografálta nagytotálok jelentősége nem vész el olyan apró kulcsmozzanatok mellett sem, mint például a fémerényöv lekattintása. Nincs egy frappáns csavar kedvéért beáldozott hatásvadász póz, a direktort kizárólag egy cél vezérli. Révbe engedni főszereplőit, az opponenseket a földdel egyenlővé tenni. Mégis, a „Kutass és pusztíts!” dramaturgia nem válik együgyű blöffé, helyette zsigeri adrenalinlöketként rúg mellbe. Dr. Miller számos kortárs erőszakfilmessel ellentétben tudja, hol és mikor vonjon határt túlzás és feszültség, unalom és pörgés között. Így A harag útja egyébként archetipikus, vázlatos szkriptje is gyorsan ritmusossá válik, a figurái sebtében élő-lélegző bestiákká, halálangyalokká formálódnak. A szereplőábrázolásnak pedig a kiváló érzékkel helyezgetett ún. interplay-k (nyugvópontok) hasonlóan sokat köszönhetnek. Miller hosszabb időre morfondírozni engedi összezárt figuráit megváltásról, délibábként kergetett célokról, a helyes út kijelöléséről („Neked nem ilyen sorsot szántak.”) – Nux, a hófehér bőrű, bizonyítási vágytól égő Hadfiú pálfordulása éppen e szakasztól lesz átélhető. Keménykedő, de igazából szerencsétlen talpnyalóként indul, végül önző társai ellen forduló, tényleg aktív katonaként ugrik fejest a mártíromság Valhallájába. Furiosa pusztán egy réges-régi álmot hajszol, térdre rogyva, sikítva ébred rá a keserű valóságra. Max ezzel szemben rongyos, cinikus bolyongóként nem vár semmi felemelőt, valahol rejtve maradt becsülete, itt-ott pislákoló heroizmusa miatt nyújt kezet a nőknek. Sorsának alakulása, kalandjának lecsengése a Mad Max 2. – Az országúti harcos önbeteljesítő fináléjára rímel, távozása westernekbe illő rendteremtés, majd odébbállás.

Mad MAx

Ahogy Dr. George Miller 120 km/h-nál lezavart autófétisek közben a szereplők jellemökonómiájára gyúr, a Hatosfogat című John Ford-western klasszikus cowboymozis erényei ütik keresztül a vásznat. Összezárt szereplők között szaporodnak az ellentétek, akik végül nagy erővel csapnak oda a rájuk leselkedő, út közben őket felfalni készülő Hadfiú-indiánoknak. Millert a nemes egyszerűség foglalkoztatja: papírvékony sztorival dolgozik, nem túl bonyolult jellemeket mozgat, a szereplőkben pulzáló vad erő érdekli. A ’80-as évek republikánus akciókorszaka elegyedik az ozploitationök legszebb pillanatival. Tébolyult erőszakorogia ez, érezni a leszakadó hús súlyát, a fogainkra tapadt homokszemcséket, a roncs-kabala autómonstrumok fémességét. Világábrázolása sem utolsó. Halhatlan Joe, a főgonosz egyértelműen fasisztoid rendszert épít, csakúgy, mint a második rész gonosztevői, ám Miller egyúttal felül is írja ezt a rémuralmat. Az országúti harcos idején, 1981-ben még az olajat nevezték életet adó, de vért kívánó szent üzemanyagnak, 2015 azonban kíméletlenebb víziót tartogat, lévén a bölcs, sutba vágott öregasszonyok, a szolgasorba taszított kisfiúk, és a gyerekszülő masinákká degradált fiatal nők (v.ö.: Bong Joon-ho: Snowpiercer) már az ember árucikké silányulásáról regélnek. E posztapokaliptikus diktatúra ugyan látványosabb az elődöknél, de semmiben nem marad el Toecutter biker gangjétől és Hummungus nagyúr újbarbár királyságától. Fricska gyanánt az itteni Joe-t a Dzsingisz kánt tanulmányozó Shakespeare-színész, Hugh Keays-Byrne, az első rész motoros gazembere játssza. Frank Miller (Sin City, 300) vagy Robert E. Howard (Conan, a barbár, Vörös Szonja) jobboldali lózungjai harsognak. Halhatlan Joe gyenge pontját ugyanúgy az arca jelenti („Emlékszel rám?”), mint a 300 Isteni Xerxészének, Max és Furiosa a sword and sorcery Kalidor és Szonja-duójaként számolják fel Joe kisajátító vízországát. George Miller pedig derekas ozploitation-idézetekkel, leírhatatlan anarchiával dúsítja főszereplőink hadjáratát, miközben az ausztrál exploitation formavilágát 150 millió dollár fejében nyújtja át az R-kategóriás akcióorgiákat újrafelfedezni vonakodó stúdiórendszernek.

Mad Max

Legutóbb talán éppen a Snowpiercer horgolta össze ilyen remekül a krómozott futurisztikus univerzumot a töménytelen emberi fekéllyel, 2 órás hajszathrillert a hitchocki maxima („Japánban is értsék a filmet felirat nélkül!”) jegyében azonban jó ideje senki nem forgatott. George Miller vállalkozása szolgáljon például: miközben a fiatal Gareth Edwards (Godzilla), netán a Mad Max-szülőatya nevét is örömmel szájára vevő maláj-ausztrál James Wan (Halálos iramban 7.) rendre felsülnek unalomba fulladó szörnyfilmjükkel vagy hiperűrsebességű autómutatványukkal, az ausztrál doyen a szennyfilmek tiszta forrásából merít és ebből kovácsol erényt. Olyan akció sci-fit költöztet vászonra, amely csaknem a dél-afrikai Richard Stanley sivatagi horrorjait (M.A.R.K. 13, Porördög) keresztezi a geek-pápának kinevezett olasz poszterrajzoló, Francesco Francavilla pingálmányaival, de a tömjénezés nyugodtan folytatható a Dredd jövőbeli csonttöréseivel vagy A rajtaütés-mozik nyersességével. 

 

Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road)

Színes, szinkronizált ausztrál-amerikai sci-fi akciófilm, 2015, 120 perc

Rendezte: George Miller

Írta: George Miller, Brendan McCarthy, Nico Lathouris

Zene: Junkie XL

Operatőr: John Seale

Vágó: Margaret Sixel

Szereplők: Tom Hardy (Max Rockatansky), Charlize Theron (Furiousa imperátor), Hugh Keays-Byrne (Halhatlan Joe), Nicholas Hoult (Nux), Rosie Huntington-Whiteley (Angharad)

Forgalmazza: InterCom

Korhatár: 16 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai

Más művészeti ágakról

gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés