bezár
 

film

2015. 08. 20.
Temetetlen múlt
Joel Edgerton: Az ajándék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha megnézzük Az ajándék című film előzetesét, az az érzésünk lehet, hogy ez az otthon megszállásáról szóló pszichothriller akár a ‘90-es években is készülhetett volna. Ám Joel Edgerton íróként, rendezőként, producerként és főszereplőként jegyzett filmje azon ritka darabok egyike, ami jóval többet ad, mint amit a trailere ígér.  

Szép, ifjú és gazdag, na meg fülig szerelmes pár költözik új luxuslakásba Kaliforniában. A yuppie férfi a környéken nőtt fel, így hamar össze is fut egy általános iskolai osztálytársával, akit elsőre meg sem ismer. A kissé zavartan viselkedő, de barátságos helyi férfi figyelmességeivel szinte eladósítja a párt, a barátság azonban hamar egyoldalúvá válik. A nő imádja a mimózalelkű Gordont, a férfi viszont egyre jobban utálja, így aztán hamar szakítanak vele. Gordon nem veszi jó néven a kapcsolatuk lezárását, a hősnő azonban idővel rájön, hogy férje nem elsősorban azért idegenkedett új barátjuktól, mert annak idején ő volt „Golyós Gordo”, az osztály félnótása.

11

Háromszereplős kamaradrámáról van szó, melyben a karakterek nem csak három dimenziósak, de találóan vannak hangszerelve is. Mind tökéletes ellentétei egymásnak. A férj talpraesett, domináns karrierista, az élet minden területén sikert sikerre halmoz, és már gyermekkorában is a suli bikája volt, míg „Weirdo” Gordo egy csődtömeg. A férj ugyanolyan intoleránsan reagál Gordon különc viselkedésére, mint gyerekként, azaz semmit nem fejlődött, felesége viszont elfogadó a jóindulatú vesztes iránt. A karakterek mind egyenletesen fejlődnek: Gordon mimózalélekből bosszúszomjassá válik, a feleség ráébred, hogy férje talán nem az a tökéletes férfi, akinek fülig szerelmesen megismerte, a ház ura pedig szembenézni kénytelen sötét múltjával és tettei következményeivel. A karakterek széthúznak, de közben össze is vannak láncolva, elég arra gondolni, hogy a feleség babát vár, miután korábban lelkileg súlyosan megrázta, hogy elvetélt. A főhősök közti ellentét egyre fokozódik a konfliktust követően, ezzel együtt pedig nő a suspense, legyen az a thriller zsáner attrakciója vagy drámai feszültség. A tétek egyre emelkednek, és a finálé sem okoz csalódást.

2

Ami a zsánerét illeti, a film úgy kezdődik, mint egy otthon megszállásáról szóló thriller: egy veszélyes őrült fúrja be magát egy ártatlan párocska idilli életébe, a maga oldalára állítva a feleséget a férj ellenében, aki így hiába ismeri fel a behatoló valódi arcát. A viszony egyre elmérgesedik a pár és az új barát, illetve a házastársak között, a film viszont mégsem abba az irányba tart, amire számítanánk. Szép lassan átmegy a domesztikált, azaz háztáji thrillerek másik típusába, amelyekben a főhős a házastársában kénytelen nagyot csalódni (hisz már a trailerből kiderül, hogy a férjnek csontvázak vannak a szekrényében). És a cselekmény ilyentén alakulása több mint adekvát, hisz egy enyhén szellemi fogyatékos, de legalábbis kissé pszichotikus karaktert antagonistának megtenni nem túl lovagias húzás.

64

A cselekmény bonyolódásával a film nem csak thrillerként változik műfajilag, de bosszúfilmbe, sőt horrorba is átmegy. A filmbeli bajok forrása egy múltbeli ősbűn, határsértés, melynek mibenléte a film kulcsfontosságú, egészen a fináléig nyitva hagyott, felfüggesztett kérdése, ami alaposan fenntartja a néző érdeklődését. Az ominózus bűn egyébként a ’90-es évek tini slasherjét idézi, de ennyiben nem merülnek ki a horror-elemek: kapunk busz-effektusokat, egy kísérteties majmot mintázó arcmaszkot és kosztümöt (a kortárs horror rajongói kedvéért), valamint végül néhány hang- és videofelvétel is előkerül, hogy a found footage horror kedvelői is megtalálják a számításukat. Az angyalian kedves és várandós nőkarakter pedig afféle final girlnek is beillik a slasher kánonjából: végig vele azonosulunk, hisz neki nincsenek olyan súlyos titkok a múltjában, mint a két férfinak. Nincs is mindezen mit csodálkozni, hisz a film producere nem más, mint a kísértethorrorjairól elhíresült Jason Blum.

32

Jelen film sikeréért azonban nem Blum, hanem Edgerton érdemli a dicséretet. Az ausztrál alkotóra eddig elsősorban színészi szerepei okán figyelhettünk fel, játszott például az elmúlt évtized egyik legjobb Ozzie sikerében, az Animal Kingdomban. Ott ráadásul egy nehézfiút alakított, ami után nehéz volt elképzelni, hogy hiteles lesz majd Golyós Gordo szerepében. Ám kiválóan megoldotta a feladatot, egyszerre kiszámíthatatlan, fenyegető és sebzett a vásznon. Külön pikantériát ad a filmnek, hogy forgatókönyvíróként és rendezőként is egyedül ő jegyzi e dolgozatot, és a többi szerzői babérokra törő színésszel ellentétben nem protagonista szerepet osztott magára.

Az ajándék (The Gift)

Színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 107 perc, 2015 

Rendező: Joel Edgerton

Forgatókönyvíró: Joel Edgerton

Operatőr: Eduard Grau

Vágó: Matt Chesse, Luke Doolan

Szereplők: Jason Bateman, Rebecca Hall, Joel Edgerton

16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Bemutató dátuma: 2015. augusztus 13.

Forgalmazó: InterCom
 

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Prikler Mátyás: Hatalom
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés