A Tökéletes trükk című filmben (The Prestige, 2006) van egy jelenet, ami után a Christian Bale által játszott karakter levágta az egyik ujját. Egy trükkhöz kellett, a bűvész pedig mindig bűvész, nem csak akkor, amikor épp eltüntet egy akváriumot a lábai között.

De vajon a blues-zenész is mindig blues-zenész? Vagy elég neki az is, ha csak a koncertre vágja magát teljes menetfelszerelésbe. Mindkettőt nehéz elképzelni: azt is, hogy a koncert előtt, a tükörben próbálgatja, hogy melyik krokodilbőr cipője illik a legjobban a mellényéhez és a kalapjához, a szétzilált hajához és a rekedt hangjához, és hát azt sem látom magam előtt, ahogy otthon, gyűrűkkel teleaggatott ujjaival markolászva tologatja a fűnyírót a kertben.

De végül is, magát a zenészt leszámítva mindez mindenkinek tök mindegy. Ha az apám blues-zenész lenne, bizonyára otthon röhögnék a fűnyírós jeleneten, a koncertjeire pedig úgysem járnék, mert azt talán még nevetségesebbnek tartanám, ha meg puszta rajongó lennék, mint ami vagyok, akkor csak tátott szájjal bambulnám a bő két órás koncerten felvonuló hazai és nemzetközi sztárokat.

És igen. Be kell vallanom, hogy jobban beveszem a showt, ha a zenészek tényleg úgy néznek ki, mint akik egyenesen memphis-i  ranchükön álló házuk szunyoghálójának bevágása után érkeznek a Kobuci Kertbe.

De hát a Grazban született, Magyarországon élő, magyarul tökéletesen tudó Ripoff Raskolnikovnak (aki még a Facebook oldalát is magyarul vezeti) épp annyi közvetlen köze van a blues gyökereihez, mint Karl May-nak a vadnyugathoz. Mindez azonban mit sem számít nekünk, akik pontosan ugyanúgy sajnáljuk, hogy nem Memphisben nőttünk fel a 40-es években, mint ahogy az összes, Ripi 60. születésnapjára felvonuló, a világ legkülönbözőbb tájain született, de leginkább Grazból érkező nagyjából 20 zenész.

Nemes gesztus ez tőlük is, Ripofftól is, sőt, a Kobuci kerttől is, utóbbi ugyanis nem csak e cikk megírását tette lehetővé, de még egy fantasztikus, gitár alakú tortával is meglepte a mint mindig, most is halszálkás öltönybe öltözött ünnepeltet.

Na, és akkor nézzük a meghívott kollégák elképesztő listáját, kronologikusan, mintegy.

Volt itt

• Ripoff Raskolnikov összeszokott együttese (az elképesztő dobszólót produkáló Gyenge Lajos, a megbízhatóan basszusozó Varga Laca és a bármelyik vadnyugati saloon-ban elzongorázó Nagy Szabolcs),
•  
• a Besh o DroM-ban basszusgitározó Herr Attila, aki nem csak, hogy egyszerre volt lágy és virtuóz, de az ő jelenlétében elhangzó Cheap Hotel volt az est egyik fénypontja,
•  
• a venezuelai születésű, de Grazban perkázó Ismael Barritos, akit sajnos alig hallottam,
•  
• Szabó Tamás és a Mojo Workings, akit és amit már hallottam korábban, akkor hibátlan blues-t játszottak, Szabó Tamás elképesztő hangokon énekel és egészen különleges szájharmonikákon játszik, most viszont, ahogy fém, recés nyakkendőjén kísérte furcsává torzított hangját, inkább tűnt egy Koltai Róbert imitátornak, mint ünnepelt hazai blues-zenésznek,
•  
• az amerikai születésű, de szintén Grazban élő Chuck LeMonds, aki erőtlenül, de azért szerethetően elénekelte Ripoff Sonya című dalát,
•  
• a magyar blues-legenda, Fekete Jenő,

• Frenk, aki hol önmagát átkarolva énekelt, hol dobolt, hol perkázott,
•  
• a külön rajongótáborral érkező, igazi show-man és herflis-énekes Pribojszki Mátyás,
•  
• az osztrák mezőnyt erősítő gitáros, „Sir” Oliver Mally és billentyűs, Martin Gasselsberger,
•  
• a brácsás Kaszap Atilla (sic!) és a Muzsikásban zenélő Éri Péter, akikkel Ripi az est legmeghatóbb számát, az Azt gondoltam, eső esiket játszotta el,
•  
• Varga Livius, aki Ripofftól kapott kalapjában (amit, mint mondta nem vesz fel, holmi „szir-szar Quimby” koncertre) énekelte és énekeltette el a közönséggel el a Blues Won’t Quit Me című slágergyanússá tett dalt,
•  
• a Keith Richards karmozdulatait imitáló Kiss Tibor, aki gitárjával lassúzva a legkellemesebbeket szólózta,
•  
• a Ripi által angol beteg-ként aposztrofált Ian Siegal (róla is írtunk már), az est sztárja, személyes kedvencem, aki akkorát maszturbált a gitárján, hogy azt Jimi Hendrix is megirigyelte volna
•  
• és végül az Amerikában blues-versenyt nyerő, de egyre többet Magyarországon koncertező Szűcs Gáborként született, de Little G. Weevil néven elhíresült zenész, aki nekem már túl tiszta, túl steril, túl megtervezett blues-t játszik, de ez mit sem von le teljesítményéből és jelenlétéből.

Hát így tényleg boldog a születésnap.

S mint ahogy Kiss Tibi is – talán kicsit irigykedve – mondta, a blues-zenész karrierje 60 évesen kezdődik, ezért aztán Ripoff Raskolnikovnak semmi oka az aggodalomra, hosszú évtizedek vannak még előtte, hogy énekeljen vonatról, börtönről, az időről és annak múlásáról, olcsó hotelekről, magáról a bluesról és persze szerelemről, csalódásról, nőkről, nőkről és nőkről.

(Ripoff Raskolnikov profilfotójának forrása: https://goo.gl/m3QLjS, a koncerteken készült képeket Nagy János készítette, melyeket ezúton is köszönök!)