„A habitusom alapján vagyok generációs?”

Fehér Renátó, JAK-tábor 2015.

Komótosan indul ez az egész, szerintem első nap csak a szervezők, a sajtó és azok vannak itt, akiknek ez az első táboruk. A nosztalgia napja ez, amikor egyesek a felújított épületben fel próbálják idézni a régi emlékeiket, körbenézni, hogy ki hiányzik, de legalább a macska ott a lépcsőfordulóban, és a könyveket le lehet venni a polcról – nyitja meg a tábort Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke. Fehér Renátó hét óra körül tartja a Péczely Dórától kapott sörét – mert t.i. a kastélyban még, a környéken már nem lehet italt szerezni, biztosan azért, mondja Renátó, hogy amíg a programok nem járnak le, ne rúgjon be mindenki –, és megbontja: na elkezdődött. 

A megnyitó röviden valahogy úgy foglalható össze, hogy a teve úgy aránylik az unikornishoz, ahogyan az egyes résztvevők aránylanak a mindenkori történethez, hogy valami hagyomány, és hajnali szemüvegek tükröződése, hogy a könyveket nem ellopni, és hogy Gaborjáknak nincs pénze, ne rongáld a felújítást.

A JAK-os versmegzenésítéstől – Herczegfalvi Zsanett (ének, szintetizátor) és Bégányi Dániel (gitár) – valahogy megfagy a levegő, nem is tudom eldönteni, hogy az egyes tagok mit szeretnének jobban: ha valaki megzenésítené a szövegeiket, vagy ha nem. Székely Örs két rövidital után: na igen, pont így kell megalázni egy szerzőt, tizenkettedik osztályban írtam ezt a verset, az isten szerelmére, Hontalan Iván éneke, most komolyan... Áfra János verséből készült dal egy Bikini-számra emlékeztet, szinte rá tudom dúdolni, kár, hogy nem látom az arcát – dombokon, hegyeken. Fenyvesi Orsolya pedig a teraszon cigizik, nem is tudja, hogy az övét is megzenésítették, reméli, hogy heavy-metál, és mond valamit az első kötetéről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az R25-s beszélgetést Pion István vezeti, aki végre egy friss szemszögből igyekszik a kötettel kapcsolatban kérdezni. Vagyis annyiban friss, hogy nem használja annyiszor a rendszerváltás, ’89, generáció, történelem, stb. szavakat. De rákérdez a vasárnapi ebédekre, gyerekkori emlékekre, és arra, hogy Borda Réka, Fehér Renátó, Kerber Balázs és Kovács Kristóf költőknek mondanák-e magukat. Amilyen banális, olyan nehéz ez a kérdés. Renátó bele is fut, hogy ez mit is jelent pontosan, hogy azt értjük-e alatta, amit, hogy ez hogyan viszonyul a szövegekhez, és mennyire kell viccesnek, spontánnak és vagánynak lenni, hogyha ez netán az egyes karakterekre igaz is volna, akkor hol van ebből az egészből a vers, stb. Költő vagy, vagy nem vagy költő? Költő vagyok.

Estére Bartók Imre és Mán-Várhegyi Réka két ici-pici hangfalból próbálnak bulit kovácsolni, de Gaborják nem érti, hogy fából nem... Előkerülnek a sörök és a rövidek. Potozky Laci van a legjobb hangulatban, Czinki Feri úgy kínál erdélyi pálinkával, mintha azt mondaná, hogy az elindulás meghosszabbítása. Koccintunk: na elkezdődött.

fotók: Bach Máté, József Attila Kör