bezár
 

zene

2015. 10. 08.
(Idő)utazás Radzsasztánba
Dhoad Gypsies from Rajasthan
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Sziget Világzenei Színpadán idén kiemelt figyelmet érdemeltek a gypsy folk kiválóságai, noha a fellépők listáján minden évben szerepelnek roma zenészek: sikerült bővíteni a zenei palettát, megőrizve így a már nem létező Roma Sátor autentikus hangulatát. Minden napra jutott az európai cigány tánczenéből: a Gypsy Sound System, a Parno Graszt, a Taraf de Haïdouks, Boban Marković Orkestra, valamint a Romengo szórakoztatta szerdától szombatig a közönséget. A fesztivál utolsó napján − mintha csak a Latcho Drom első jelenete villant volna fel a színpadon – indiai cigány népzene repített vissza minket az 15. századi radzsasztáni sivatagba.

Radzsasztán, India legnagyobb, Pakisztánnal határos állama, a cigány kultúra bölcsőjeként ismeretes Európában. A középkorban rádzsput harcosok − a tűznek szakrális erőt tulajdonítva − küzdöttek hercegségük függetlenségéért ezen a területen, aminek a Perzsia irányából terjeszkedő Mogul Birodalom vetett véget az ezredfordulót követen. Egyes források szerint a régió annektálása indította vándorútra a ma Európában élő roma közösségek őseit – az állam mai területén pedig az el nem vándorolt diaszpóra leszármazottjai élnek, akik több generációra visszanyúlóan őrzik a gypsy folk esszenciáját.

A Dhoad Gypsies from Rajasthan néven ismert társulat tagjai a több évszázada létező cigány mutatványos hagyományokat hirdetve jelentek meg a világzenei szintéren. A zenész kasztból származó művészek − Rahis Bharti és három testvére − fellépéseiket nem egyszerű kultúraközvetítésnek tekintik, szívesebben azonosulnak a radzsasztáni régió kulturális nagyköveti szerepével. Ehhez hűen, zeneileg olyan összetett performanszot visznek színpadra táncos és fakír társaikkal, ami hindu és muszlim behatásaival túlmutat a profán mutatványos-kavalkádon. Egyedi ritmuskompozíciójuk, az ütemek gyorsulása és ezek sorozatos váltakozása – a Dhoad művészei szerint (is) − transz-közeli táncélményt nyújt előadóiknak, olykor a közönség tagjaival is megesik ez, ahogyan a színektől burjánzó pörgéseket próbálják követni.

A Thár-sivatagban élő nomád cigány férfiak muzsikáját asszonyok és lánygyermekek tánca kíséri, ami évszázadok óta egybefonódott a cigány közösségek mindennapjaival. A Szigeten tapasztalt élmény sem lett volna teljes, ha a társulat női előadóművésze nem tolmácsolja a kommunális, tradicionális ritmusokat Kalbeliya táncán keresztül a közönség felé. Ezt a kígyó táncának is nevezett, érzéki és dinamikus előadást szemlélhettünk a Világzenei színpad előtt, ugyanis önfeledt mulatozásba nem kezdett a tömeg, csak csendben figyelt: az indiai táncosnő teljesen elbűvölte a közönséget, mint ahogyan azt a sivatagi kobrákkal teszik a Kalbeliya táncosok. Mimikája, részleteiben gazdag öltözete és testének könnyed hajlékonysága magához vonzotta és megtartotta a tekinteteket, mialatt a táncban lévő testeket lecsillapította a közönség soraiban.

Valójában az egyéniség szabad, játékos kibontakozása tette szerethetővé az akrobatikus mozdulatokat és használati tárgyakat involváló előadást, miközben a zenészek, folyamatos kontaktust teremtve az előadóval, alakították összjátékuk ritmusait. A mutatványos-hagyományokat idéző show kiemelkedő szereplője a tűznyelő fakír volt, aki bokája köré erősített gunguruval (csörgőkkel) fokozta tovább a játék ritmikáját. Poharakat, kancsókat és önkínzó eszközöket bizarr testhelyzetekben bevonva − fájdalmat és fiziológiai határokat nem ismerő szabadságérzetet közvetített a közönség felé, amikor a rádzsput harcosok lázadó jellemét jelenítette meg a színpadon egy-egy tűzfújással. 

fakírAz indiai misztikus zene mellett ezek a szabad improvizációk tették felejthetetlené a Radzsasztánig érő időutazást. Mintha kibontottuk volna a Lacho Drom kezdőjelenetébe csomagolt cigány-csodát, így a fesztivál utolsó napján visszatekintve az elvándorlás kezdeteire, amikor a sivatagi nomád atmoszférában született zenei és táncos elemek végtelen kombinációja jelent meg előttünk. 

nyomtat

Szerzők

-- Czeglédi Alexandra --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
art&design

Megnyitószöveg KristofLab Still Life című kiállításához
Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés