bezár
 

színház

2015. 12. 07.
A legfeltűnőbb és a legveszélyesebb
A szabadkai Desiré Fesztiválról 1.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabadkán a Kosztolányi Színháztól nem messze, a Matka Vukovića utcán, azokból az időkből, amikor még volt itt villamos – mondja –, van két villamoskocsi. Ez volt már kocsma, újságos, pénzváltó és most legutóbb éppen kulcsmásoló. A katolikus templom úgy repedt meg, mintha belecsapott volna az istennyila, a zsinagógának csak a főutcára néző része van felújítva, és nem lehet bemenni. Az egyik Kosztolányi-szobor inkább egy törpe Ady. Mézeskalács-szecceszió, török kávé és finom házibor. Elkezdődött a Desiré Central Station Fesztivál, az ősz utolsó és a tél első megállója.

A fesztivál hét darab Urbán András rendezte előadása közül a belgrádi Bitef Színház produkciója egy éppen vasárnap esti élmény volt. A nézőtéren mellettem ülő hatvan körüli hölggyel a Szolovjov Három beszélgetés című műve alapján készült, az utolsó elbeszélés címét idéző, Az antikrisztus rövid története előadást nézzük. Ő aznap délelőtt elképzelhetően még templomban is volt. Felszisszen, remeg, a szájához kap. Szolovjov említett elbeszélése a rossz gondolatot járja körül; Urbán előadásának nyitóképe pedig kisestélyiben, erotikus hisztériában, széna-szalmában vonagló nők elégítik ki magukat és egymást egy kizárólag férfiak alkotta post-hard-metalcore zenekar zenéjére.

Szkéné színház

Szolovjov egy finom-oroszosan babonás fickó, aki egy mindenki számára elfogadható kereszténységet propagált. Ez csak annyiban kapcsolódik az előadáshoz, hogy néha előkerül egy-két megfeszített Krisztus-szobrocska, amiket az előadásban szereplő, néha leszbikus nimfomániától őrjöngő nők a magukévá tesznek. Felszisszen, remeg, a szájához kap. „Miért sír az anyád, / mintha nem tudná, / hogy mi a szerelem”, avagy keresztalakú magzatfelvételeket ábrázoló videoprojekció előtt, a nők terepmintás nadrágban és sportmelltartóban kalasnyikovval a kezükben ordibálnak, és nyögdösnek a mikrofonba. „Találkozunk a háború után ötkor, / hogy megszámoljuk az áldozatokat”, avagy a már említett kalasnyikovok falloszifikációját követő, a feszületről leszedett Krisztusokkal eljátszott vallási pluralitás szimbolikus története után, behoznak és felboncolnak egy valószínűleg katolikus halat is. Felszisszen, remeg, a szájához kap. 

anti2

Nem kell nagy vallásszociológusnak lenni, hogy minden világos legyen, mert minden csak annyit jelent, amennyit. Az előadás nem lineáris, ha netán arra számítanék, hogy valahonnan eljutunk valahova, akkor csak káosz-élményben van részem. Inkább egy fokozó szerkezete lehet, amennyiben míg az előádas nyitóképében annyira hosszan vonaglanak a nők, hogy kifullad a dolog, addig a továbbiakban a szimbólumok egyre gyorsabban és sűrűbben követik egymást, és rakódnak egymásra. De ezenkívül nem nagyon van semmi. Háború és vallás legkönnyebben azonosítható jelképei egymással szembe és egymással együtt úgy, hogy azok (ki)használják a színháznak mint médiumnak a hatásmechanizmusait. Hogy a néző felszisszenjen, remegjen, és a szájához kapjon. Az egymással a történelem során mindig szoros viszonyban levő vallás és háború legfelszínesebb kapcsolatát ordibálja a képembe az előadás: hogy a háború a vallások diverzitása miatt van. És valóban „kúr a reprezentáció”, mert minimális erőfeszítést sem látok ennek a konfliktusnak az elmélyítésére, az erre való reflexióra, vagy egyáltalán bárminemű árnyalására a problémának. Ha ez netán azt akarná jelenteni, hogy ilyenek az emberek, mint ahogyan ez az előadás foglalkozik ezzel a problémával, akkor azzal a kérdéssel kéne elszámolnia, hogy ezt miért ennyire erőszakos, hangos és emiatt giccses formában prezentálja, kizárólag nőszereplőkkel. A giccs ugyanis jelentéseiben egyértelmű szimbólumok hatásait működtető reflektálatlan és üres forma, ami éppen a színházban a legfeltűnőbb és a legveszélyesebb. 

rozs1

A kijevi Dakh Daughters Vlad Troickij rendezte koncertelőadása, a Rózsák pedig ezen vizuális jelentések olyannemű használata, ami szembemegy a legtöbb kézenfekvő közhellyel. A koncertelőadás műfaja több oldalról teremt elvárásokat, hiba- és értelmezési lehetőségeket. A bohócosan fehérre festett arcú, színes kendőket, extravagáns hajkoronákat és az elején kommunista munkásruhát viselő hét nő elsősorban zenekarként van jelen. Nagybőgő, cselló, hegedű, gitár, majdnem teljes dobfelszerelés, zongora, de van didzseridu és még egy pár számomra beazonosíthatatlan hangszer. Zeneileg összetett és igényes koncert ez, ami tematikailag kívülről és belülről járja át az aktuális (kelet-)európai életérzést. „Üdv az emigránsoknak a szabad Párizsban”; „ma dohányzom, szívom a cigarettát”; „szakítás van, van, de nem volt kivel inni”; „mint kóbor kutya farka, nem egészen kemény”; „nő vagyok, aki mögött hadsereg áll”; „szeretnék hajó lenni a saját álmaim tengerén”; „mindenki saját és mindenki idegen”. 

rozs4

A dalok észrevétlenül vezetnek az általánosból a személyesbe és vissza, hogy egy pillanatra se tolódjon el a hangsúly az egyik vagy másik javára, hogy ne tudjam eldönteni, melyik a fontosabb ebben az előadásban, mint ahogy nem tudom ezt egyébként sem eldönteni. Ezenkívül a dalszövegek és a hangszerelés kapcsolata sem egy kézenfekvő alá-, fölérendelő viszony. Saját lírai szövegek,  klasszikus ukrán költőktől, és popslágerekből előadva a francia sanzonokat, de a metálon át a balkán népdalokat idéző stíluskeverékben, ami sokszor és mégis szeretetteljesen lep meg. Szürreális, gótikus, mindent-látott bacchánsnők történelmi unalmukban alapítottak egy zenekart, és szórakozásból teljes lazasággal eljátsszák azt, ami mindenkit foglalkoztat, csak a hétköznapira jellemző romantikus letargia és patetikus tragédia nélkül, mert ők halhatatlanok. A színpadi jelenlétük magával ragadó, a játékuk szabad, mindenki teljesen ura a helyzetnek, a hangjának, a hangszerének, nincs hiba, pontosak, feszesek és szépek.

bors2

A francia újcirkuszi Compagnie du Poivre Rose Christian Lucas rendezte Rózsabors című előadásának alapja a 1975-ös Grey Gardens című dokumentumfilm, ami két lecsúszott felsőosztálybeli nő, anya és lánya hétköznapi életéről szól. Ha a cirkusz, a tánc és a színház határai össze- és elmosódnak, egy olyan előadás lesz belőle, ami ugyan egyszerre szólhatna mindháromról, de igazából a mindháromban talán legfontosabb elemről tud a legakkurátusabban szólni. Ez a valami nekem most éppen a test volt, annak belülről és kívülről jövő határai, az arra ránehezedő, és az abban megfogalmazott felelősségek. Az erősen maszkulin termetű férfi és esetlen, darabos, határozatlan mozgáskultúrája. Vagy a feminin testszerkezetű férfi és köpcös, harsány, élénk gesztusrendszere. Vagy a filigrán fiatal nő és semleges, gyermeki, kiszolgáltatott táncetűdjei. Vagy éppen a tenyeres-talpas, szinte férfias nő és szenvedélyes szalag-jelenete. Vagy pont az öreg női test és a könnyedsége. Mind-mind olyan feszültségeket teremtettek, amik a testek és azok hordozásának milyenségéből származtak. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy az előbbi felsorolás ellentéteket tartalmaz, inkább azt, hogy ezeket ellentétekként hordozták magukon a testek, hogy talán semmi más nem volt fontosabb, mint az ebből származó precíz nyugtalanság. És ezen nyugtalanságok egymáshoz kapcsolódása jelentette az előadás azon rétegét, amire az értelmezés kénytelen volt kikapcsolni, és hagyni az ujjbegyekbe folyni minden érintkezés rezgését.  

bors 5

DESIRÉ CENTRAL STATION 

2015. november 28. - december 6.

Szabadka

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Győrfi Kata --


További írások a rovatból

színház

Trauma és létezés harmóniája Trauma és létezés harmóniája
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára

Más művészeti ágakról

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
A PesText fesztivál programjai a PIM-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés