bezár
 

zene

2016. 04. 19.
És Eno hajója megy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
És Eno hajója megy A nagy kísérletező, extravagáns stúdiómágus, tengernyi lemezzel a háta mögött az utóbbi fél évszázad egyik legpopulárisabb avantgarde előadójának számít, ami persze paradoxon, mert az avantgárd nem egy kimondott sikerágazat. A megoldás kulcsa a Brian Enot zenei pályára állító Roxy Music együttes, amely meghozta számára a hírnevet, és amelynek stílusát réges rég maga mögött hagyta.

Eno a hatvanas években kibernetikát, experimentális hangtechnikákat és minimalista festészetet tanult a multimediális képzőművész Roy Ascott kezei alatt. Zenei tevékenysége abban merült ki, hogy méregdrága Revox magnóján hangkollázsokat készített a művészeti installációihoz, meg beugrott párszor játszani kísérletező kedvű együttesekhez; ilyenkor az orsós magnetofonja volt a hangszere. A hangsorokra nem-zenészként tekintő korai Eno-attitűd a 2016-ban megjelent The Ship album szempontjából értékelődik fel, előbb azonban nézzük, hogyan lett a rivaldafénytől távol magnószalagjaival pepecselő képzőművészből igazi rocksztár.

Klasszikus kedvencek 2018.

Másoknál ehhez éveken át izmosodó tehetség, meg felfele pörgő karrierspirál kell, Brian Eno esetében azonban elég volt egy véletlen találkozás. 1971-ben a londoni metró peronján összefutott a régi iskolatárssal, Andy Mackay-jal, aki épp zenekart alapított egy különleges hangú, nőcsábász énekessel, Bryan Ferryvel. Mackay nem új tagokat toborzott, hanem a saját pozíciójával volt elégedetlen: a szintetizátorokat kezelte, és mellé szaxofonozott egy kicsit, mivel azonban jobban vonzódott a fúvósokhoz, rábeszélte Enót, hogy hozza a Revoxát, meg a VCS3 szintijét és hintse be szónikus varázslattal a Roxy Music dalait. Mackay így végre kellő időt tölthetett a szaxofonjával, és négy évtizedet távlatából állíthatom: jót tett a csapatnak ez a szereposztás.

ENO: „Ha akkor száz méterrel arrébb állok a peronon, vagy egy későbbi szerelvénnyel érkezem, minden másképp alakul. Most valószínűleg képzőművészetet tanítanék egy iskolában...” ( Prendergast, Mark: The Ambient Century: From Mahler to Trance: The Evolution of Sound in the Electronic Age. Bloomsbury Publishing, 2001)

For Your Pleasure

Eno eleinte fel sem merészkedett a színpadra. A Roxy Music koncerteken a hangtechnikus helyéről nyomatta effektjeit és furcsa zajokat rejtő magnószalagjait. Lépésről lépésre kóstolt bele a rocksztár szerepbe, végül átesett a ló másik oldalára: egyre extrémebb öltözékekben jelent meg a színpadon és a lemezborítókon, megteremtve a macsósan jólöltözött Bryan Ferry androgün ellenpólusát. A Roxy Music második, For Your Pleasure című nagylemezének borítóján az akkoriban fotómodellként ismert (később mély hangú popénekesnőként híressé vált, és természetesen Ferry kezei közt átfutó) Amanda Lear feszít fekete szerkóban, épp párducot sétáltat az éjszakai utcán. Ha kinyitjuk az albumot, a zenekar tagjainak fotói láthatók… itt Eno úgy néz ki, mint egy bolyhos virág, emberi lábakkal és egy gitárral.

Brian Eno

1973-ban megelégelte a feszes tempójú sztáréletet. Párszor vitába szállt a teljhatalmú, sokszor diktatórikus hajlamú vezetővel, a sármosan egocentrikus Bryan Ferryvel is, úgyhogy a párducos For Your Pleasure album után elhagyta a zenekart. A Roxy Music féle art rockot – mely izgalmas elegye a glam rocknak és egyfajta pre-punk stílusnak – a saját egyéniségéhez igazította: négy nagylemez és pár kislemez jellemzi ezt a szóló-korszakot, melynek egyik legsikeresebb száma a később Bauhaus által is feldolgozott, dübörgő Third Uncle.

1975-ben autóbaleset miatt hónapokig hevert kórházi ágyán. A kényszerű pihenés csendjében 18. századi hárfazenéket hallgatott, és ekkor fogalmazta meg a környezetbe pusztán hangulati elemként olvadó zene modelljét. Még nem sejtette, hogy az ebből fakadó Ambient 1. Music for the Airports (1978) lemezzel milyen folyamatokat indít el az art rock oldalágán. Egyedi hangmintákból összerakott szalagjait más-más sebességgel, illetve egymáshoz képest késleltetve-siettetve futtatta le orsós magnetofonokon. Keveréskor úgy bánt a hangokkal, mint festő a színekkel:

Az ambient zene képes egy szintre hozni a különféle hangokat, anélkül, hogy egy központi témát kényszerítene a figyelem középpontjába.” — szól Eno definíciója, tükrözve a korabeli posztmodern paradigmát. (Scoates, Cristopher: Brian Eno –Visual Music. Chronicle Books LLC, 2013.)

A stílus és maga az ambient kifejezés amelyet az Airport-lemez indított, azóta zenészek százait ihlette. Eno opuszában mindössze négy sorszámozott Ambient munka szerepel, ennél azonban jóval több olyan albumot készített, amelyekben hangképeket fűzött össze, inkább hangulati vagy kísérleti, mint zenei elvek szerint.

A kilencvenes években bőséges tapasztalattal és a legmodernebb stúdióeszközök ismeretével vágott neki új utaknak, folytatva a Roxy Music-őrület miatt 1971-ben abbamaradt hanginstallációkat. Az Extracts from Music for White Cube, London 1997 volt az első ilyen projekt. A 2016. április 29-én megjelenő The Ship már a tizedik ambient-installációs nagylemeze.

Brian Eno: The Ship

Saját weboldalán Eno egy szöveget mellékelt az albumhoz. A zeneiségéről a következőket mondja:

„ …olyan lemezt akartam készíteni, amelyre senki sem számít, felrúgva a hagyományos ritmusszekciót és akkordstruktúrát. Megengedtem a hangoknak, hogy saját terükben, idejükben létezzenek. Mint tájképen az események: hangképek, szónikus események egy nyitott, szabad térben...”

A Titanic inspirálta The Ship lemezen két hosszú kompozíció hallható. Az első a huszonnégy perces címadó darab, amelyet Eno a lemez megjelenése előtt pár héttel közzétett a neten. Kedvcsinálónak talán kissé lassan, morózusan épül fel. Az a bizonyos hajó különféle lelkiállapotokhoz viszi a hallgatót. Eno szerint korunk emberét két tulajdonság jellemzi: a hektikusság, és a neurotikus állapot. Elmélete a The Ship szerkezetében is tetten érhető. A látszólag csendes hangsorok telítve vannak pulzáló hanglöketekkel, apró csalafinta zajokkal, amelyek épp a fáradt, ám a zaklatottságtól pihenni nem tudó ember hangulataira rezonálnak. Behúzzák a nyugtalan hallgatót egy láthatatlan fürdőszobába, ahol a szónikus tus alatt lágyan csapkodó hangsugár mossa a ránk tapadt neurózist.

A következő stáció a Fickle Sun, mely három részből áll. Az első csaknem húsz perces darab – bár zeneileg sokszor a korai Cabaret Voltaire-t juttatja eszembe (az olyan kis szösszeneteket, mint az If the Shadows Could March) – hangulatát tekintve a Dead Can Dance duó világához közelít, vagy talán még inkább Brendan Perry szólóprojektjeihez. A lemezt a Fickle Sun két rövidebb részlete zárja.

Az egyik mindössze kétperces etűd, amelyben Eno a zene ritmusára beszél. Legutóbbi ilyen számot tőle a Rick Hollanddal közös Drums Between The Bellsen hallottam 2011-ben (pl. a Glitch). A kíséret itt letisztultabb, a szöveg versszerűbb. Az album záródala Eno hagyományos art rockos oldalát villantja meg, megragadva a lassan hömpölygő Taking Tiger Mountain dal 40 évvel ezelőtti fonalát.

Bár a sajtó úgy harangozta be ezt az albumot, mint egy új utakat járó, extrém zenei megoldásokat felvonultató kísérleti lemezt, ereje nem feltétlenül az újszerűségben rejlik. Aki pusztán csak megelőzi a korát, azt a kor előbb-utóbb úgy is beéri. A The Ship egyszerre hoz kellemes pillanatokat a szokatlan hangokat kóstolgató ínyenceknek, és az Enot régi art rock lemezei miatt kedvelőknek is. Nem mondom, hogy nem kell vele küzdeni egy kicsit, de megéri a ráfordított energiát.

Brian Eno

Brian Eno: The Ship

Megjelenés dátuma: 2016. április 29

Kiadó:  Warp Records

Producer: Brian Eno

Teljes lemezidő:  47:30

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ürmös Attila --


További írások a rovatból

Nagy Csaba és Sárai Gábor lantduettje a Régi Zene Napján
zene

Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné Omega Tűzvihar: országos sportcsarnok turné
2019. március 29. (péntek), 19.00, Pécs-Lauber Dezső Sportcsarnok
Rohmann Ditta Bach-sorozata
Felismeréstől a hangkeltésig

Más művészeti ágakról

színház

Csontdaráló Csontdaráló
Kele Fodor Ákos: Az egyse. Comico-tragicus fekete daljáték a legnagyobb bocsánatos bűnről
irodalom

Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban
A Margó Fesztiválon és a 90. Ünnepi Könyvhét pénteki napján a Prae Kiadó három új kötete mutatkozott be
irodalom

A séf ajánlata: délvidéki románc A séf ajánlata: délvidéki románc
P. Horváth Tamás A Zsolnay című regényének pécsi bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés