bezár
 

zene

2016. 06. 04.
A dzsungel fenegyereke
Jónás Vera Experiment - Tiger, Now! lemezkritika
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szinte napra pontosan két éve írtunk Jónás Veráról, akinek akkor nagy tervei voltak be nem robbanásával kapcsolatban. Persze ez már akkor is csak azt jelentette, hogy nem kapkod, hanem szépen, megfontoltan és okosan építi zenészkarrierjét. S valóban, az azóta eltelt időben az énekesnő a legjobb úton halad ennek elérésében.

Kapkodásról tényleg nincs szó, de azért ennél sűrűbbre aligha sikerülhetett volna az elmúlt két év. Együttesében a rockosabb hangzásért cserébe ütőhangszeresét, Dés Andrást G. Szabó Hunor dobosra váltotta, befogadott pár napra egy menekültet, koncertezett egyedül, különböző formációkban és az együttesével Angliában, Ausztriában, Romániában, Németországban, Japánban és persze itthon, videoklipeket forgatott, aztán játszott, sőt (When) You’re Next Door címmel dalt és klipet  is rögzített a San Francisco-i Cello Street Quartet-tel, kiadott egy EP-t Wanted címmel, melynek címadó dalában Jamie Winchester is közreműködik, elindította a Street Studio Hungary projektet, amelyben a Snétberger Zenei Tehetség Központ roma fiataljai együtt dolgoznak a New York-i Found Sound Nation producerjeivel, végül pedig új albumot jelentetett meg Tiger, Now! címmel, melynek még a produceri munkáit is ő, illetve gitárosa, Fenyvesi Márton jegyzi. Ja, és bezsebelt pár elég fontos díjat.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Jónás Vera pontosan tudja, mit akar: mintha az egész szakmai munkássága mögött komolyan végiggondolt koncepció lenne, melynek legfontosabb eleme - ahogy a Game című albumának egyik legütősebb mondanivalójú dalának, a What Would They Do végén is ígéri -, hogy nem próbál ő meg más lenni, csakis saját maga.

Ez a saját maga pedig ezúttal mintha jóval dühösebb, karcosabb, keményebb és hangosabb lenne. G. Szabó Hunor leigazolása már önmagában ezt a hatást eredményezte, de Csizmás András is egyre többet használt basszusgitárt a nagybőgő helyett, Fenyvesi Márton pedig egyre meredekebb és zúzósabb riffekkel és elszállósabb szólókkal kísérte Jónás Verát, aki egyébként már nem csak a loop-ozáshoz használt elektronikát: ugyanis a klasszikus gitárját elektromosra cserélte.

És hát mi tagadás, bár eleinte szkeptikus voltam, mert mintha erre az albumra kevesebb innováció jutott volna, de be kellett látnom, hogy ezzel együtt is jól áll az együttesnek a profilváltás: amennyire hiteles volt az első album, legalább annyira egységes és letisztult lett a második. Persze a karcos-harcos Tiger, Now!-ra is bőven kerültek lágyabb, lassabb dalok, mint ahogy két, a koncerteken már sokat játszott feldolgozás (Szél hozott, szél visz el és a The Beatles Michelle-je), no meg – bónuszként – egy, a Wanted-ra is feltett dal, a Send Your Love.

Én mondjuk biztos meghagytam volna a koncertekre a Szabó-Bródy és a Lennon-McCartney páros dalait és inkább további, saját szerzeményekkel duzzasztottam volna tizenegy track-nyire az új albumot, de már a második hallgatásra azt éreztem, hogy a feldolgozások éppúgy a Tiger immanens részévé váltak, mint a saját szerzemények, ami csak azért lehet, mert tökéletesen Jónás Verásítva lettek ezek is.

És hát nem csak a zene, de a szövegek is védjegyévé váltak az énekes-dalszerzőnek: itt is megtalálható a feminista, gendertudatos és önreflektív kontent, mint ahogy azt már a Game-en megismerhettük, de mintha több lenne az egyes szám első személyű tartalom, üzenet és mintha több dal szólna arról, hogy egy párkapcsolatban vagy csak úgy, egyáltalán, egy nőnek is lehet véleménye. Ez pedig őrült fontos egy olyan országban, ahol a nők és a férfiak közötti szakadék Európában az egyik legnagyobb, ahol bár a jog előtt a két nem egyenlő, ám a  hétköznapokban szine minden területen hátrányban vannak a nők a férfiakkal szemben.

Persze a dalszerző-énekes sincs mindig a helyzet magaslatán, több dal szövegében is visszatér, hogy olykor bizony menekül (bár mintha elvárná, hogy próbálják meg azért utolérni), máskor pedig hazudik, de hát ez is csak kerekebbé teszi a lemezt.

Jónás Vera tehát masszívan és őszintén állást foglal és társadalmi értéket képvisel dalszövegeivel, s ez bizony már tényleg nem játék, hanem igazán komoly dolog.

Ha pedig mindez csak ködös, romkocsmai merengésnek tűnik, akkor íme az egyértelmű mondat, ami számomra a Tiger, Now! esszenciája:

I’m a worn out pair of shoes:
Too young to be fixed, too old to be used.

Érdemes hát odafigyelni a Jónás Vera Experiment munkásságára.

 

(Az írás címe Gryllus Vilmos Tigris című dalából, a felhasznált képek pedig Jónás Vera Facebook-oldaláról valók)

nyomtat

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés