bezár
 

színház

2017. 01. 13.
Életet adó-vevő molekula
Ivan Viripajev: Oxigén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tudomány mai állása szerint van egy elem, amely nélkül nem létezik élet: az oxigén. Két atom kapcsolódásából csodás viruló életforma jön létre, azonban a háromatomos verziója – és annak túladagolása, már pusztító tud lenni. Így van ez az atomoknál és az embereknél, konkrétabban a szerelemben is. Ezen a metaforán utazhat az a kultúrafogyasztó, aki a SzínMűhely Alapítvány, a Kortárs Drámafesztivál és a Nylon Group ősbemutatójára, Ivan Viripajev Oxigén című előadására jegyet vált az Anker’tben.

A Nylon Group országos ismertségét 2015 novemberében a Hungary’s Got Talent programban való szereplésük hozta meg. A modernkori alkotópáros két fiatal színész Márkus Sándor és Eke Angéla, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem után alapították meg a Nylon Groupot, hogy a formáció keretében kortárs felnőtt bábszínházat csinálnak. Védjegyük a levegővel felfújt nylon elemek, amelyekbe bújva, valamint kellékként használva azokat, mesélik el nem mindennapi történeteiket.

Szkéné színház

A színházi paletta üde színfoltjaként a „koncertszínház” műfajával valódi emberi interakciókat akarnak létrehozni. Az előadásban a hazai underground zenei színtér sokoldalú DJ alkotópárosa, Salman Ádám és Kovács Kinga (Sanyi) felel a hangsávért, így a partyarcokat és a színházba járókat elegyítik egy csoportba, szembesítve és sokkolva jelenünk pamfletjével. Ivan Viripajev, kortárs orosz színházcsináló színdarabja tíz rapesített kuplé- és refrénbetétekkel színesített kompozíció a Tízparancsolat és az azt megújító Hegyi Beszéd szavainak groteszk tanítássá formálása. 2005 októberében a történettel egy felolvasószínházi formában már találkozhatott a budapesti közönség, a mostani színházi közegben „ősbemutatott” szöveget Kis Orsolya fordítása után Horváth „Színész Bob” Kristóf slammer dolgozta át.

Az élethez oxigén kell, nem csupán a silány, áporodott levegő. Kell a friss, az új. Az életnek, sőt az élőnek magának oxigénné kell válnia, mert csak így van értelme a létnek – kapjuk az arcunkba a görbetükröt, ezzel legitimálva a gyilkosságot, a paráználkodást, a drogozást, a hazugságot és az önpusztítást. Egy kisvárosi fiú beleszeret egy nagyvárosi lányba, és rendszeridegen tombolásuk pusztítást hagy maga után. A fiú megöli a feleségét, elássa a kertjükben majd üde szerelmük dinamikusan halálos dózisú oxigénmérgezésben hamvad el.

A látvány (Márkus Sándor) és a styling (Eke Angéla) is a csapat érdeme. Kék-sárga kockás padló, platós kiskocsi és egy méretes, Jézus arcképével díszített, felfújható kereszt. Retró és nyomorfeeling vegyesen. A kocsiba bebújt fiatalok két kesztyűbáb segítségével tárgyalják ki szexuális életüket és hiányaikat. Ezt a gyermekien kedves távolítást a felfújt halak – delfin, cápa, bálna – és a fehér-kék fürdőköntösök társaságában eldarált egyre sűrűbb filozofikus szöveg teljesíti be.

Bábelőadás felnőtteknek. Motivikusan átgondolt és összehangolt a báb-bábu eszközhasználat: a vágy tárgya, a lány – levegőoszlopban vonagló nyalókát szopogató bábú, akinek munkaköre a csábítás. A fiú a primer ösztöneit követő lény, a felfújt vízijátékok napjaink lidérces gyermekkorának princípiumai.

Szilágyi Bálint rendezése közös játékra invitál nézőt és alkotót egyaránt. Jelenünk szomorú pillanatait kell felismerni a történetben, karakterekben miközben lenyűgöző a csapatmunka összhangja. Egy biztos, a televíziós műsor óta a bábszínház kifejezésről nemcsak a gyerekzsivaj, a maszatos praclik és Misimókus jut eszünkbe, hanem a Nylon Group és szerethetően különc előadásaik is.

 

Ivan Viripajev: Oxigén

magyarországi bemutató

Fordította: Kis Orsolya

 

Fiú: Márkus Sándor

Lány: Eke Angéla

 

Zene: DJ Sanyi és Adam Salman

A szöveget a fordítás alapján átdolgozta: Horváth „Színész Bob” Kristóf

Látvány: Márkus Sándor

Styling: Eke Angéla

Ruha: ZSIGMOND DORA menswear

Produkciós vezető: Szilágyi Mária

A rendező munkatársa: Bálint Eszter

 

Rendező: Szilágyi Bálint

 

Bemutató: 2016. december 3.

Anker’t

 

Fotók: Noval Goya

nyomtat

Szerzők

-- Sárosi Emőke --


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

art&design

Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
gyerek

Családi program 2024. június elsején
Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés