bezár
 

irodalom

2008. 03. 14.
Mackósajt meg robbanós izé
Kortárs irodalmat és táncot népszerűsítő programsorozat kezdődött a JAK és a SÍN együttműködésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mackósajt meg robbanós izé Az 50-es villamoson, úton a SÍN Kulturális Központ felé egy kisfiú a Bőrharisnyát olvassa velem szemben. Nem rossz ómen. Ugyanis manapság a fiatalok többsége otthon tölti a szabadidejét, és nem olvasással.
A hétvégén aztán a 2,3 millió ember valamivel több időt tölt kulturával. 38%-uk kikapcsolódik valahol, de csak kevesen engedik meg maguknak, hogy színvonalas, fizetős helyeken szórakozzanak. Színházba például 87% nem jár. 30% pedig egyáltalán nem tartja fontosnak a kultúrát. Könyvtárban 13%-ot találni meg, elsősorban a kötelezők miatt.

Pedig elhitetni a diákkal, hogy verset olvasni, hallgatni, röhögni vagy bőgni rajta jobb, mint otthon csorgatni a szemet a képernyőre; negyven percre szerelmesnek lenni a gyönyörű testű kortárs táncosokba jobb, mint a TV−ben nézni a Rambo 3-at, ha már a szülőknek nem sikerült, ez lenne a tanárok és az iskola feladata is. (Azért a Rambo-filmekről is lehet értelmesen gondolkodni ám − a szerk.)

Születtek már írások a művészet, ill. az irodalom tanításról jócskán. Aztán az elméleten túl végre léptek is: A SÍN keretein belül Juhász Kata koreográfiájával a táncosok és a József Attila Körösök meghívták a XVIII. kerületi iskolák diákjait. Körülbelül tizenöten értek oda délután négyre. Nem baj. A No Entry előadói nem jönnek zavarba a várakozás ideje alatt. Grecsó Zoltán − az egyik táncos − a bemelegítés alatt beszélgetni kezd a diákokkal. Szerelmes párok, barátnők, akik együtt járnak pisilni, fiúk fekete pulcsiban a sor szélén. Előttük földön csúszkáló, félmeztelen emberek. Távoli ikonok. Művészek, akik aztán megszólalnak és beszélnek hozzájuk, sőt beszélgetnek velük a kortárs táncról és kialakulásáról, múltról és jövőképről. Egyáltalán mit tudnak a kortárs művészetről a diákok, félnek-e tőle?

− Amíg nem kenitek ránk a nyálatokat meg az izzadtságotokat, addig nem − szól be az egyik fiú.

Több diák továbbra sem érkezik, de ennek ellenére a világítás és a darabot kiegészítő film vetítése nélkül teljes bedobással előadott műsort láthatnak a diákok.

A darab alatt szinte végig progresszív gépzene szól, amibe mégis harmonikusan simul bele Polónyi Ágnes hárfazenéje és Domokos Csilla szólója, aki egy oszlopon élő szoborként, néha szirénként mantrázik, kántál, átkoz vagy bűvöl.

Ez a hármasság uralkodik a színválasztásban is: fehér, fekete, vörös. Három alapszín, amely az ősi kultúráktól kezdve a japán gésák öltözékén keresztül egészen a modern művészetekig kedvelt párosítás.
"Kortárs tánc alatt azt a kommunikációt értem, ami a jelenben születik olyan nyelven, melyet "mai" testek fogalmaznak meg, s tárgya a kortárs emberi lét" − mondja Lőrinc Katalin. Hogy a darabban, ami kortárs beavató darabként definiálódik, megtalálható-e mindez? Szerintem nem. Ugyanis olyan témákat ragadnak meg, amik mindig is voltak és lesznek. Nem túl sok ez, szinte már unnánk is, ha a művészek nem újítanák meg folyton a formanyelvet: szerelem és magány, ragaszkodás és hazugság, lebegő illúzió és pofonrúgó valóság. Ez az időfölöttiség, a korlátok szétfeszítése és szabadon új egésszé összerendezése szuggesztív módon mutatkozik meg a darab mindhárom szintjén: a zenében, a jelmezekben és a táncban.

Bár azt még mindig nem tudom, mitől beavató, vagy beavatóbb ez az előadás, mint más, és azt sem tudom mennyire érthető egy tizenévesnek egészében, mert nekem nem az, bár nem is az a lényeg. Ha másnap felkel és beugrik pár kép, egy mozdulat, akkor már megérte. Mert a csigolyák helyén kígyók kúsznak, a földön előre sikló lány, mint egy vízen úszó kidőlt fa libabőr-kategóriás még most is.

A felolvasás ehhez képes már csak szalvéta a hatfogásos vacsora után. A diákok is leterhelődnek a negyven perces előadástól, a SÍN-ben is egyre hidegebb lesz.

Három kortárs költő ül a kartonpapír székeken: Karafiáth Orsolya, Deres Kornélia és Király Levente. A moderátor fiú, Urfi Péter vicces, laza, ahogy illik. Bemutatás, három-négy vers, taps. Semmi különöset nem tudunk meg egyik felolvasóról sem, nincs semmi, ami megfoghatna minket a másik ember világából (a verseiken vagy Karafiáth necckesztyűjén kívül), ami miatt olvasnék még tőlük verseket, netán egy pizza árából megvenném a kötetüket.

Zárásként rövid eligazítás, ha verseket írsz, akkor mit csinálj. Olvass, tanulj, publikálj, dokk, telep, JAK, köszi, heló.

Legközelebb talán szerencsésebb lenne szétválasztani ezeket a műsorokat, mert valóban nehéz helyzet elé állították ezzel a költőket és a diákokat is.

Igaz, késő lett. A SÍN-ben újra beindítják a csiszológépeket. Még van mit dolgozni a helyen. Én meg csak biztatni tudom a tanárokat, hogy legközelebb vigyék már el a diákjaikat, vagy hívjanak kortárs művészeket az iskolába. Kenjék össze nyugodtan a diákokat a kortárs művészet izzadtságával meg nyálával. Életszaga van. Jót tesz az arcbőrnek, az artériák tisztulnak, a szem fényesedik tőle, az agy gyorsabban pörög.

Vagy inkább ne is! Hazudtam. Mert másnap a szív fájni fog, a homlok ráncos, a szem könnyes lesz, az agyban meg gondolatok fognak rágni. Jobb is a Jóban rosszban meg a Balázs Show, csak legyenek hülyék, akik jelentkeznek.
nyomtat

Szerzők

-- Ughy Szabina --


További írások a rovatból

irodalom

Kabdebó Lóránt Valami történt című kötetének bemutatója
Kötetlenül Pásztor Andreával
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa
Szarka Károly: Az én hibám című könyvéről

Más művészeti ágakról

Park Chan-wook: A titokzatos nő
Dubinyák Réka: Ali, a magyar jezidi
Steven Spielberg: A Fabelman család


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés