bezár
 

irodalom

2008. 03. 17.
Igaza van, mégis téved
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Igaza van, mégis téved Anglia, 1935. Nem kezdődött még el a második világháború, ám máris fullasztó várakozás remeg a levegőben. A nyár ebben az évben szokatlanul forró: a bénító meleg eltompítja a gondolatokat, valószínűtlen masszává olvasztja az érzelmeket. Az embert ilyenkor gyakran megcsalják az érzékei. Az éberséget felszárítja a hőség. Szinte tapintható a feszültség. Baljós, mozdulatlan vibrálás. Valaminek hamarosan történnie kell.

Ian McEwan regénye Briony történetén keresztül, finom lélekrajzzal és rendkívüli hitelességgel mutatja be azt a meglehetősen tragikus folyamatot, amelynek során egy önmagát kereső kislány saját fantáziájának esik áldozatául.

Az olvasó néma tanújává válik annak a (sajnos cseppet sem képtelen) helyzetnek, ahogyan egy gyerek lassanként belesodródik a személyes felelősség és bűntudat lélekölő örvényébe; miközben családja, környezete, állítólagos szerettei értetlenül-érzéketlenül asszisztálnak tévedéséhez. Nincs senki, aki valóban kíváncsi lenne Briony motivációira; senki, aki szembeszállna a kislány véleményével, vagy aki akár csak a védelmébe venné. Bár a felnőttek nem fogadják be maguk közé, szemükben Briony szabad, és hallgatólagos megegyezésük értelmében mégis felelős a saját döntéseiért.

Adott egy 13 éves, rendkívüli érzékenységgel megáldott/megvert kislány, tele írói ambícióval, kivételes szenzibilitással, bimbózó empátiával és mérhetetlen szeretetéhséggel.

Briony szerencsés gyermek: bár elfoglalt édesapját szinte alig látja, csodálatos körülmények között élhet: a hatalmas családi birtokon mindene megvan, amiről csak egy korabeli lány álmodhat. Zárkózott, állandó egyedüllétre vágyó édesanyja pedig korlátlan szabadságot biztosít számára. Kedvére olvashat, elvonulhat a saját birodalmába, játszhat és írhat. Briony sejti, hogy mesésen jómódú szüleinek köszönhetően voltaképpen akármit megtehet, amivel nem zavar másokat. Megszokta már az észrevétlenséget, koravén fegyelemmel, kínos igyekezettel törekszik mindenkinek a kedvében járni.

És bár a kislány nem vállalja fel, nem fogalmazza meg nyíltan, mégis egyértelmű, hogy nyugodt elfoglaltságaival - színdarabokat ír, előadásokat rendez, történeteket talál ki - legrejtettebb óhaját kommunikálja az őt körülvevők felé. Mert bár úgy tűnik, mindene megvan, amire sokan csak sóvárognak, Briony valójában szenved. Titkon a környezetében élő, ám többnyire mégis saját világukban létező felnőttek, de legfőképpen imádott édesanyja figyelmére áhítozik. Mindent elkövet, csak hogy kivívja szerettei elismerését, fáradhatatlan tenni akarásának végső célja és értelme pedig nem más, mint hogy végre fontosnak érezhesse magát. Leghőbb vágya, hogy a felnőttek - szeretett nővéréhez hasonlóan - őt is befogadják maguk közé.

Amikor azonban a Briony tervezte színdarab - unokatestvérei közönyének köszönhetően - már a próbák egyikén csúnyán megbukik, a magányos kislány sértettségből, csalódottságból és dacból önként vállalt mártírszerepbe bújik, művészettel szembeni rezignációt erőltet magára. Leszámol írói terveivel, és elhatározza, hogy az alkotói kudarcot követően komolyabb küldetést választ magának: veszélyesen élénk fantáziáját mások megfigyelésének és analizálásának szolgálatába állítja.

Briony burokban nőtt fel. Briony ártatlan és nemes lelkű. Még naiv, elhivatott gyermek, aki vajmi keveset tud a világról, de már megsejt valamit a "felnőtt dolgok" számára kifürkészhetetlennek tetsző működéséből. Briony még tapasztalatlan, de meglepően tanulékony, ám a felnőttek nem avatják be a beszélgetéseikbe.

Csakhogy Brionynak megvan az a kivételes képessége, hogy mindig jó időben van jó helyen. Mindent titkot meglát, és minden okot kikövetkeztet. Nyomoz, kombinál, vizsgálódik. Semmit sem kérdez, de az összes mozaikdarabkát akkurátusan a helyére illeszti. Felgöngyölíti a képzeletbeli szálakat, fantáziájából pótolva ki az esetleges hézagokat.

Briony az igazság megszállottja. Úgy hiszi, az életben mindig csak egyetlen megoldás lehetséges. A világ fekete vagy fehér, akár szeretett regényeiben. Nem léteznek árnyalatok, nem létezik átmenet. A jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését.

Briony tanú, tehát joga van dönteni. Joga van jól dönteni.

Brionynak megvan az a kivételes képessége, hogy rossz időben van rossz helyen.

Minden ártalmatlan jelenet mögött sötét titkokat sejt, gyakran pedig tévesen következtet. Nyomoz, kombinál, vádaskodik - végül pedig maga is elhiszi, amit állít. Miközben szándéka szerint felgöngyölíti a képzeletbeli szálakat, élénk fantáziája késként szeli ketté az igazságot. Briony egy szempillantás alatt metsz el egymástól életeket, sorsokat, s ejt végzetes sebeket szerettei lelkén.

Briony tanú, joga van ítélkezni. Joga van tévesen ítélni.

Rajongásig szeretett nővére erkölcseinek megóvása a becstelen szomszéd fiútól a visszájára fordul. Briony őrangyalból egy csapásra ártó szellemmé válik. A felnőttek bizalmának elnyerésére irányuló kísérlete saját gyermeki mivoltának felszámolásával ér véget.

A második részben a hangsúly az elbeszélésmódról a szüzsére helyeződik át, hogy aztán a rövid, befejező részben újra előtérbe kerülhessen a narráció, az értelmezhetőség és a lehetséges valóságtapasztalatok problematikája.

Itt, a záró kerettörténetben nyer valóban bizonyítást, hogy McEwan érdeklődésének középpontjában az eltűnt idő és a meg-nem talált, az újra meg nem található idő, illetve az átírható emlékek kérdésköre, vagyis az egymástól eltérő nézőpontok multiplikációja áll.

És bár úgy vélem, hogy a regény második része jóval hosszabb időt ölel fel, mint amennyi akár e központi valóságtapasztalat, akár a voltaképpeni történet szempontjából valóban szükséges lenne, a Vágy és vezeklés (eredeti címén Vezeklés) kifejezetten érdekfeszítő olvasmány lehet azok számára, akiket nem rettent el a lélektaniság dominanciája. Mindazonáltal - a második fejezet felgyorsult cselekményvezetésének köszönhetően - azoknak is élvezhető könyv, akik a fordulatos, romantikus, háborús történeteket részesítik előnyben.

Noha a regény legfőbb érdeme mégis az elbeszélésmód maga (a mű lezárása is az első fejezet sajátos, több nézőpontú narratív struktúráját követi) a könyv második, mozgalmasabb része könnyedén belesimul a regénybe, szerves egészet alkot vele.

McEwan sokoldalú és rendkívül tudatos elbeszélő, aki direkt módon kérdez rá saját történetének értelmezhetőségére, lezárhatatlanságára. Szándékosan nyitva hagyott kérdésével pedig tudatosan provokálja az olvasót: bár látszólag Briony Tallis életének félresiklásáról mesél, valójában sokkal többet mutat meg a világból. Talán nem túlzás azt állítani, hogy magára a szubjektív emberi tapasztalásra kérdez rá, s hogy az összes létező történet értelmezhetőségét és elmesélhetőségét feszegeti.

Ian McEwan: Vágy és vezeklés, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2007, 351 oldal, 2999 Ft.

nyomtat

Szerzők

-- Pelesek Dóra --


További írások a rovatból

Légrádi Gergely: Alkalomadtán
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa
Kun Árpád: a takarító férfi, Magvető kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

gyerek

A klasszikus mese új köntösben
Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és a mélyvölgyi utazás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés