bezár
 

art&design / kiállítás

Picasso Budapestre érkezett
Picasso Budapestre érkezett
A Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, a Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című tárlaton száz Picasso-alkotást tekinthetünk meg, ami az eddigi legnagyobb magyarországi Picasso-kiállításnak számít. Hasonló, nagyobb Picasso-tárlat a kilencvenes években volt utoljára Budapesten. 
A cipész és a faragó példája
A cipész és a faragó példája
Nagy Sándor Zoltán grafikus sokféle technikával kísérletezett az elmúlt évtizedekben, s ezek közül több is megjelenik a Sesztina Galéria friss kiállításán, persze korántsem egyforma mértékben. Meglepőbb viszont, hogy a színes és fekete-fehér linó- és rézkarcnyomatok, valamint akvatinták mellett a megmunkált rézlemezek is helyet kaptak a falakon, erre utal ravaszul az anyag elnevezése is.
Poszttraumatikus laboratórium
Poszttraumatikus laboratórium
„A szobrászatnak, eszközei szükségszerű következményeként, több hátránya van. Brutális és pozitív, mint a természet, ugyanakkor határozatlan és megközelíthetetlen, mivel egyszerre túl sok arcát mutatja meg” – írja Charles Baudelaire a Miért unalmas a szobrászat? című, 1846-os szalonról írt kritikájában. Az esztétikai-etikai nézeteit a produktív tevékenység tartós elutasítása által kialakító Baudelaire zavarán bizonyára enyhített volna, ha mintegy 170 évvel később megtekinti Sipos Marica kiállítását, ahol tudatosság és véletlen, keménység és játékosság, ipari környezet és poézis áll össze letisztult és pontos, de sosem didaktikus helyzetjelentésekké.
Befogad ez a világ
Befogad ez a világ
Chiharu Shiota kiállítását hatalmas plakátok hirdetik Budapesten, a figyelemkeltés minden elképzelhető médiumával felkészítették az országot arra, hogy Szentendrén valami nagyon különleges dolog látható. Kortárs művészetnek ritkán csapnak ekkora hírverést mifelénk. Aztán ott van az egyáltalán nem olcsó belépőjegy (felnőtt: 1400 Ft, diák: 700 Ft), bent vagyunk a Kmetty Múzeumban, de a fő mű még egy épülettel arrébb. A várakozás a tetőfokra hágott. 
Testet öltött neoavantgárd
Testet öltött neoavantgárd
Aki az acb Galériába lép mostanság, olyan művekkel találkozik, amelyek korukat tekintve egyáltalán nem mondhatóak fiatalnak, sőt lassan klasszikussá kellene válniuk. A Ladik Katalin munkáiból összeállított válogatás (The Voice of a Woman) főként a 70-es években bemutatott performanszok dokumentumaiból merít, mégis olyan eleven, hogy a klasszikus fogalmát leginkább a problémafelvetések jelentőségét tekintve emlegethetjük.
Minden a szemnek, csak a szemnek
Minden a szemnek, csak a szemnek
Az újlipótvárosban található TOBE Galéria kiállításán Mészáros László Modulus sorozatának öt darabja tekinthető meg. A sorozat nagyméretű fotóin a hulladékbálák rétegezettségével és véletlenszerű elrendeződéseivel játszik a fotós, ezt a kiállítás kísérőszövege (s talán maga a művész is) valamiféle teremtő újraelrendeződésként interpretálja.
A dizájnos és divatos könyv titka
A dizájnos és divatos könyv titka
A velencei Accademiában most a reneszánsz kor egy különösen érdekes személyiségének, Aldo Manuzionak szenteltek kiállítást. A Rómából érkezett humanistának köszönhetően a tengerre épült város a 16. század elején a nyomtatás egyik központjává vált. Manuzio könyvei nemcsak különösen kifinomult designnal rendelkeztek, de filológiailag is nagy gonddal lettek elkészítve. Az ő tevékenységének köszönhetően a korabeli képzőművészetben is meglepő, új elemek bukkantak fel.
Szabadon kezelni a valóságot
Szabadon kezelni a valóságot
Hogy viszonyulunk ma a realista festészethez? Van, aki szerint ez az igazi művészet, hisz egy precízen megfestett tájkép – ha az remekmű – szinte már boldoggá tesz, egy lelket is visszatükröző, valósághű portré pedig halhatatlansággal ruházza fel modelljét. A fotózás megszületésével – eleinte úgy tűnt – a művészetnek már nincs szüksége a „valódi” bemutatására. A La coscienza del vero (Az igaz tudata) című kiállítás most viszont új szemszögből értékeli át a 19. század második felében kialakult stílusirányzatot.
Rózsalikőr és észak-olasz műalkotások találkozása
Rózsalikőr és észak-olasz műalkotások találkozása
Az „első” egy varázsszó. Számon tartjuk az első szerelmet, az első munkahelyet, az első publikációt. Száz évvel ezelőtt enélkül a szó nélkül nem volt házasság, örökösödés. A rovigói Palazzo Roverella jóvoltából most az első tekintetre vagy pillantásra is koncentrálhatunk, ezt sugallja a címe annak a négyszáz évnyi képzőművészetet felölelő, mintegy kétszáz jelentős alkotást bemutató olaszországi kiállításnak, melynek darabjait korábban sosem csodálhatta meg a nagyérdemű.
Rembrandtok között elmúlni
Rembrandtok között elmúlni
Az út, melyet Nádudvartól Balmazújvárosig tettem meg, felvezetője is lehetetne a Semsey Kastélyban megrendezett Rembrandt kiállításnak, ugyanis a művész – ahogy élettörténetéből kiderül – ott talált rá az anyagok és formák világegyetemére, ahol a síkság megszakítás és emelkedők nélkül fut a horizontig. Szülei egy Leyden nevű város szélén laktak, Rembrandt számára „fénnyel telített tér ez… határvonal nélküli tömegek körül lezajló átváltozások és elmozdulások sora. Ez a tér vonzza a kutató szellemet. Itt nem lehet a mozdulatlan vonalak kényelmes architektúrájára támaszkodni, a létezést vagy tagadni kell, vagy olyan kényszerítő erővel állítani, hogy azt az ember végérvényesen bevésse agyába és a szívébe.”
5   6   7   8   9   10   11   12   13 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés