bezár
 

építészet

Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy
Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy
Talán igényes és érdekes útikönyvet a legnehezebb találni. Olyan írásokat egy városról vagy városrészről, melyek egyrészt izgalmas történeteket tartalmaznak, feltárják előttem az egykor ott lakók számunkra titokzatos világát, ugyanakkor sok és értékes információt, leírást nyújtanak az épületekről, műemlékekről, utcákról. A Budapesti kultúrtörténeti séták sorozat harmadik kötete, a Gellérthegy, ilyen.
Építészet, talán ahogy még nem láttuk
Építészet, talán ahogy még nem láttuk
Egészen biztos, hogy lassabban és nyitottabb szemmel kellene járnunk, például Budapesten is, ahol általában csak rohanni szoktunk. Én időnként megállok egy-egy épület előtt, kitekerem a nyakam, és megcsodálom a díszítéseit, erkélyeit vagy épp az egyszerűségét. Rájövök, hogy ezt sem láttam még sosem, és ki tudja, másnap megint mi ötlik a szemembe.
A kitettség terei
A kitettség terei
A Kiscelli Múzeum templombelsője „Európa, de minimum Magyarország legszebb kiállítótere”. Annak idején az építés folyamata megtorpant, és már soha nem fejeződik be az eredeti tervek szerint. Most így van kész, ahogyan senkinek nem állt szándékában.
Kaliforniai háló
Kaliforniai háló
Kaliforniai építészhallgatók apró menedékeket terveztek Los Angeles növekvő számú hajléktalanjai számára. A diákok egyetemi félévük során  a városi hajléktalanok életét vizsgálták és megoldásokat kerestek arra, miként lehet egyszerű és könnyen beszerezhető anyagokból menedékhelyet varázsolni a fejük fölé.
Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk
Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk
Április 2-ig tekinthető meg a budapesti Kassák Múzeumban a Tettek ideje – Lakhatási mozgalmak a 20. században című kiállítás. Kassák Lajos közéleti szerepvállalása előtt tisztelegve a múzeum évek óta otthont ad a szociálisan érzékeny témájú művészeti projekteknek. A múzeum dolgozóinak és a közösségi alapon működő, hajléktalanokat és lakhatási szegénységben élőket bevonó Közélet Iskolája oktató- és kutatóközpont közös kiállítása a rendszerváltozás előtti önszerveződéseket, a lakhatásért folytatott küzdelem különféle formáit mutatja be.
Mit rejtenek a pest-budai lépcsőházak?
Mit rejtenek a pest-budai lépcsőházak?
Ha épp külföldön vagyok, és Pestre gondolok, a lépcsőházak jutnak eszembe. A végtelen magas emeleteket mászom meg, természetesen sietek valakihez, vagy a falhoz lapulva araszolok a körfolyosón. Nem vagyok se kint, se bent. De mindig úgy érzem, történni fog valami nagyon fontos. Székely Péter és Somlai Tibor csodás, budapesti lépcsőházakról szóló albumát, a Fent és lentet épp ezért nagy izgalommal akartam birtokba venni.
Hol focizik a magyar?
Hol focizik a magyar?
Igazán delikát helyszínen térhet vissza a magyar válogatott a nemzetközi foci színterére. A svájci Herzog & de Meuron építésziroda a stadion, mint a mai kor katedrálisa hasonlatot teljesen magáévá téve alkotta meg a csupa fehér, légies épületét.
Az építészet többé nem a férfiak világa
Az építészet többé nem a férfiak világa
Zaha Hadidot lehet csodálni, szeretni, elitélni, és megkérdőjelezni, azonban egyetlen dolog kétségtelen: a kortárs építészet utánozhatatlan egyénisége volt, aki nem csak építészként, mérnökként, tervezőként, és designerként, de nőként is egyedülálló életművet hagyott ránk. Váratlan veszteség, mely nem csak az építész szakmában hagy  űrt maga után.
Renzo Piano és a könnyedség költészete
Renzo Piano és a könnyedség költészete
Építészetről és épületekről kiállítást rendezni hatalmas kihívásnak tűnik. Kézenfekvő a bennünk felmerülő kérdés: hogyan lehet visszaadni olyan szekunder hordozókon, mint egy fotó vagy egy makett az épített tér érzetét? Hogyan lehet felidézni a hangokat, a város és a környezet beszűrődő finom morajlását, a formákat, amiken végigfut a tekintet, az érzést, ami egy építészeti tér megtapasztalásakor keletkezik bennünk? A tér-ben létezés élményét.
A befogadás olvasatai Szentkúton
A befogadás olvasatai Szentkúton
Szentkút a legendás csodák völgye. Szent László a kunok elől menekülve egy szakadékon ugratott át, és az elrugaszkodó ló nyomában csodatévő forrás fakadt. Majd száz évvel később ebből ivott egy néma parasztgyerek, és beszélni kezdett. Ehhez az első gyógyuláshoz nyúlik vissza a zarándokhely eredete. Hosszú évtizedek elhanyagoltsága után, átgondolt koncepció mentén újult meg az épületegyüttes, tervezője Nagy Tamás volt. A házak egyenként a hely szellemére reagálnak, különbözőségük ugyanakkor eltérő olvasatokat mutat, és minket is értelmezésre hív.
23   24   25   26   27   28   29   30   31 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés