bezár
 

film / film

Akolból adoptálni
Akolból adoptálni
A filmgyártás technikai oldaláról érkező izlandi alkotó rendezői bemutatkozása a címszereplő félig ember-félig bárány teremtményhez hasonló bizarr műfaji hibrid.
Kiút a kiúttalanságból
Kiút a kiúttalanságból
Az év eleji, pontosabban a tavalyi évet záró nagy filmfesztiválok egyik legnagyobb sikerét kétségtelenül a tavaly debütáló A nomádok földje (Nomadland) című alkotás tudhatja magáénak: a művet egy Golden Globe-díjjal (legjobb dráma) és három Oscarral (legjobb film, rendező, illetve női főszereplő) tüntették ki. Noha az akadémiai döntések nem minden esetben igazolják az adott film értékét, Chloé Zhao projektje a nemzetközi visszhangtól függetlenül is megérdemli a figyelmet. 
Visszatérés az elhagyatott rétre!
Visszatérés az elhagyatott rétre!
Dániel András felnőttek és gyerekek körében egyaránt elkötelezett rajongókat szerző könyvsorozatából újra mozifilm készült! A kuflik ismét hiánytalanul felsorakoznak a kuflikupacon és régi barátaik, a beszélő fatuskó, a mohamanyi, a varázsgombák és a többiek mellett új szereplőkkel is megismertetnek bennünket.  
Az olimpia súlyos ára
Az olimpia súlyos ára
Augusztus első két hetében tartották meg a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re csúsztatott globális sporteseményt, a tokiói olimpiát, amelynek ugyan nemes céljai vannak, de mint arra az Uprooted című dokumentumfilm is rávilágít, az esőerdők lakóinak súlyos árat kellett fizetniük ezért.
Új föld, régi gyökerek
Új föld, régi gyökerek
A családi élet és a természettel való összefonódás krónikájáinak szép találkozása a Minari – A családom története gyermeki ártatlansághoz visszavezető mozi, ugyanis a koreai-amerikai Lee Isaac Chung író-rendező arkansasi gyermekkorának egy szeletét, saját családja bevándorlásának személyes történetét dolgozta fel benne.
Hallókészülék apokalipszis ellen
Hallókészülék apokalipszis ellen
John Krasinski rendező-forgatókönyvíró és posztumusz főszereplő még mindig ügyesen bánik a feszültségkeltés hatékony eszközeivel. A Hang nélkül 2. azonban a játékidő többségében csupán az első rész szemérmetlen másolata.
Ronda új világ
Ronda új világ
A disztópiák akkor a legkegyetlenebbek és legfélelmetesebbek, ha igen közel állnak a jelenhez, az aktuális társadalmi-politikai viszonyokhoz. Michel Franco Új világrendjével pontosan ez a helyzet: rémisztő vízió a nem is olyan távoli jövőről.
Az önismeret szivárványa
Az önismeret szivárványa
A Tobi színei kifejező, sok olvasatot megengedő dokumentumfilm, nemcsak az identitás megtalálásáról, hanem a támogató szülők és felnövő gyermekük kapcsolatáról is. Film, amely nem értékel, hanem érdeklődve követi az élet napi menetét, és amely minden várt eseményhez vagy váratlan fordulathoz, minden szereplő történetéhez, érzéseihez és kétségeihez megértéssel és érzékenységgel közelít.
Nem mondhatom el senkinek
Nem mondhatom el senkinek
Sylwia Lengyelország első számú fitnesz-influenszere, állandó online jelenléte és a bevásárlóközpont tömegei számára tartott aerobik órái a felhasználók értékes tömegeire bír jelentős hatással. A svéd-lengyel koprodukcióban készült alkotás szerencsés módon nem marad meg a témával kapcsolatos felszínes előítéletek és rosszindulatú klisék felsorakoztatásánál, hanem odalép vizsgálata tárgya mellé, hogy érdemben mondhasson róla valamit.
Találkozások a (z)űrben
Találkozások a (z)űrben
A magyar sci-fi ritkaságnak számít, ezért örülünk, ha alkotóink megpróbálkoznak az általában nem éppen kis költségvetésű műfajjal. Így örvendetes az is, hogy Badits Ákos Űrpiknikje elkészült, bár örömünk kissé alábbhagy a film nézése közben.
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés