bezár
 

film / gondolat

Ha Django elszabadul - az új Tarantino-forgatókönyv kritikája
Quentin Tarantino legutóbbi filmje, a Becstelen Brigantyk forgatókönyve jóval a premier előtt felkerült a világhálóra, ugyanez történt a hozzánk jövő januárban érkező várva-várt Django elszabadul szkriptjével. A Becstelen Brigantyk esetében kevés különbség volt a szkript és a kész film között, a forgatókönyvből és az előzetesekből tehát összerakhatjuk, hogy fog festeni a Django elszabadul (spoiler nélkül).
A Szépfiú tündöklései
Maupassant egyik legsikeresebb regénye időről időre megjelenik a filmvásznon is, hogy a 19. század végének Párizsából tartson tükröt a mindenkori nézőnek. A mozgóképes változatok aztán hol jobban, hol kevésbé maradnak hűek irodalmi elődjükhöz, ami a legkülönfélébb adaptálási eljárások lehetőségein túl a kor szellemi kérdéseire, esztétikai törekvéseire és nézői elvárásaira is rámutat.
Trash(s)ztétika
A Prizma három évvel ezelőtt jó érzékkel talált meg egy szűk, de – tekintve a lap sikerességét – mégiscsak létező lyukat az amúgy túlzsúfoltnak tetsző magyar filmes folyóirat-színtéren. A Prizma ugyanis a tudományos precizitást elegáns külsőbe csomagolja, a különböző teóriák tűzijátékát pedig olyan aktuális témákra koncentrálja, amelyek a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A Kortárs skandináv film vagy a Jim Jarmusch lapszám után ilyen amanapság reneszánszát élő trashfilmről szóló kiadvány is, amely nem csak hiánypótló és tanulságos, de néhol kifejezetten szórakoztató olvasmány is.
A vulgárhumor extrém bája – A Torrente-szériáról
A spanyolhonban és Magyarországon egyaránt kultikus státuszt élvező Torrente-széria nem csak azt bizonyítja, hogy a tabudöntögető, "gross-out" alpár-humor szól a legérzékenyebben a korszellemhez, hanem azt is, hogy ebben a műfajban mindig lehet lejjebb rakni a lécet. Összeállításunkban elsősorban a Torrente-filmek karakterportréját, illetve műfaji összetevőit boncolgatjuk, de természetesen az aktuális, negyedik részt is kivesézzük.
Életek és vécésnénik
Régen minden súlyos volt, üzente az Anilogue egyik filmje, számos társával együtt bizonyítva: sok minden az animációtól sem válik súlytalanabbá. Kései gondolatok a fesztiválról, sok csirkével, macskával, sünnel és traumával.
Vallanak a szerzők
Az Egy hét Marilynnel, A némafilmes, A leleményes Hugo, illetve Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című mozicsodája apropóján csokorba szedtük azokat a filmeket, amelyekben a készítők leginkább saját identitásukra, munkájuk napos vagy árnyas oldalára, netán a filmgyártási hierarchiában elfoglalt helyükre irányítják a szemlélő figyelmét. A fent említett három filmmel hamarosan külön-külön foglalkozunk, addig pedig megmutatjuk, melyek azok a filmek, amelyek a mozi varázsát idézik - de nem a megszokott módon.
Szenvedélyeink helyes metaforái
Pszichologizáló elbeszélésmód helyett megkapó egyszerűség. Új-Hollywood egyik legméltatottabb, mára rendezővé érett (Kisvárosi gyilkosság, Ádám feltámadása) forgatókönyvírója (A taxisofőr, Dühöngő bika) három megkerülhetetlen filmművész, Ozu, Bresson és Dreyer hasonló stilisztikáját, formalizmusát boncolgatja, és helyezi egyetlen kontextusba nagy hatású tanulmánykötetében.
Dogmák apokalipszise (Trier és Tarkovszkij)
A cannes-i fesztiválról náci „poénjáért” kipenderített Lars von Trier továbbra is a médiahacker művész pózát ölti magára, és legújabb filmje arról tanúskodik, hogy művészi értelemben korántsem időszerűtlen problémák foglalkoztatják. A Melankólia kifejezetten megerősíti azt a benyomást, hogy a rendező az Antikrisztussal sem csupán egyszerű fricskát kívánt adni a (nagy)polgári közönségnek: a puszta pimaszságként értékelt Tarkovszkij-ajánlás mára megfontolandó állításnak tűnik.
Harry Potter moziba megy
A Harry Potter-történetekben tehát a fantasy horrorral keveredik, de mi a helyzet a filmadaptációkkal? A történetek esetében nem tettem különbséget regény és film között, hisz e műfajok mindkét ágazatban hasonló mértékben vannak jelen és alapműveiken keresztül hatnak egymásra, a Harry Potter-filmek ráadásul kifejezetten hű adaptációk. Amiben esetünkben mégis különbözőek a regények és a filmek, az a műfaji képlet eltolódása: a filmek alkotói következetesen eliminálták a regények horrorját. (A szöveg első része itt, a második pedig itt olvasható.)
Conan útja
Az új Conan, a barbár híre hallatán rögtön remake-et kiálthatnánk, pedig kivételesen nem újrahasznosításról, hanem az 1982-es, azonos című klasszikus alapját képező novellák új (és hű) adaptációjáról van szó. A remake-specialista Marcus Nispel új feldolgozása reprezentatív „kard és varázslat” fantasy – az alműfaj minden erősségével és (jóval több) hibájával –, mely egyúttal arra is rávilágít, hogy az Oliver Stone, John Milius és Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett első Conan, a barbár mennyire kiemelkedik a ponyvafantasy mezőnyéből.
5   6   7   8   9   10   11   12   13 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés