irodalom / tudósítás

2021. 11. 25.
Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna tavaly jelentette meg közös könyvét, a Termékeny félreértést, ami egy igazán különleges módszerrel készült, ugyanis Áfra írta a magyar szövegeket, amelyekre Szegedi-Varga az angol nyelvűekkel, valamint a grafikákkal reagált, és fordítva. A járványhelyzet és Szegedi-Varga külföldön tartózkodása miatt még nem tudtak olyan közös könyvbemutatót tartani, amelyiken mindketten élőben jelen vannak, így erre november 19-én került először sor a MERSZ Klubban. Az est moderátora Falcsik Mari volt.

2021. 11. 16.
ELTE Press Műhely címmel indítottak programsorozatot az őszi félévben az ELTE újságírói azt a célt kitűzve, hogy a résztvevőkkel és a meghívott vendégekkel közösen járják körbe az újságírás különböző szegmenseit. Októberben a lapalapítás volt terítéken, többek között Balogh Endre, a prae.hu főszerkesztője részvételével, november 9-én pedig a kritikaírás került a középpontba, az irodalom-, a színház-, a film- és a zenekritika képviselőinek közreműködésével.

2021. 11. 16.
November 11-én folytatódott a Kötetlenül, a Kis Présház pályakezdő szerzőket bemutató irodalmi rendezvénysorozata. Horváth Florencia és Locker Dávid után ezúttal Szabados Attila olvasott fel készülő első kötetéből, és mesélt a résztvevőknek szövegeiről, inspirációiról, valamint jövőbeli terveiről.

2021. 11. 13.
November 8-án folytatódott a Kis Présházban a Változatok irodalomkritikára elnevezésű sorozat, ismét azzal a célkitűzéssel, hogy újabb közelítési módokat kínáljon az érdeklődőknek a kritika különféle vetületeivel kapcsolatban. Ezúttal Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom kritikarovatának szerkesztője és a lap főszerkesztő-helyettese tartotta a hétfő esti előadást, melyben kitért többek között a szerkesztői munkával járó feladatokra és kihívásokra, beszélt az irodalmi élet alakulásáról, és természetesen nem kerülhette el azt a kérdést sem, hogy milyen a jó kritika.

2021. 11. 10.
Egy hungarofuturista Late Night Show élményét kapták azok a szerencsés jelenlévők, akik ott voltak november 8-án a Nyitott Műhelyben, Bán Zoltán András Magyar üvöltés című könyvének bemutatóján. A szerző beszélgetőpartnerén, Nemes Z. Márión kívül fontos szerep jutott Schlanger András színész-rendezőnek, Kazsimér Soma pedig egyetemi előadásnak is beillő performansszal készült a magyar üvöltés jellegzetességeinek eddigi kutatástörténetéről.

2021. 11. 06.
November 3-án mutatták be Celler Kiss Tamás második verseskötetét, A mérgezett gyalogot. Az esten többek között az új kötet lehetséges olvasatai, a szerző vajdasági származása és a családi tematika kerültek fókuszba. A szerzőt Simon Bettina kérdezte, aki egyben a kötet fülszövegét is írta.

2021. 11. 03.
Október 25-én a szegedi Grand Caféban mutatták be Kormányos Ákos új verseskötetét, a Töredezettségmentesítést. A szerzővel Szutorisz Szabolcs beszélgetett a kötet fő témájáról, a mozgáskorlátozottságról és az ehhez fűződő személyes tapasztalatokról.

2021. 11. 02.
A Magvető Kiadó 2020 őszén egyszerre jelentette meg Bakos Gyöngyi, Szaniszló Judit és Tamás Zsuzsa regényeit. A covid miatt eddig elmaradt közös bemutató végül most került pótlásra a Nyitott Műhelyben. A szerzőkkel Nagy Hilda beszélgetett.

2021. 10. 28.
Idén különleges időcsapdába kerültünk. Habár 2021 van, 2020 szellemként kísért olimpiát, focibajnokságot és irodalmi díjátadót is. Idén ugyanis a Hazai Attila Irodalmi Díjat kétszer is átadták nagy nyilvánosság előtt: egyszer Kiss Tibor Noénak, aki a tavalyi díjazott és Zilahi Annának. A díjat társművészetekben is alkotó szerzőknek adják át, akik újító és kísérletező hangjukkal már felhívták magukra a figyelmet. A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére a Nyitott Műhelyben adott át mindkét díjazottnak egy-egy Hazai Attila-festményt, amelyek tematikájukban illeszkednek az adott szerző munkásságához.

2021. 10. 26.
Október 21-én került sor a Kis Présházban a Kötetlenül sorozat második estjére, melynek vendége Locker Dávid volt, akivel az esemény állandó moderátora, Horváth Florencia beszélgetett. A Kötetlenül estjein olyan fiatal szerzők mutatkozhatnak be, akik készülő kötetükön dolgoznak, vagy pályakezdőként most léptek be az irodalmi közegbe.