bezár
 

színház / kulissza

Hol a boldogság mostanában?
Hol a boldogság mostanában?
Maradjak? Menjek? Hova? - gyakran hallott, gyakran kimondott kérdések ezek, melyek nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is erősen aktuálisak. Volt már így, és lesz is, ami azonban nehéz, hogy ezt a ciklikusságot, újra föl-fölbukkanó jelenséget és annak ok-okozati összefüggéseit felülről, kicsit objektívebben, okos távolságból nézzük, és láttassuk a színpadon. Erre tesz kísérletet a József Attila Kör és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös projektjében. Helyzetjelentés következik, hiszen amit két előadás után elmondhatunk: nemcsak a próbálkozás, de a megvalósulás is ígéretes.
Muszáj megmutatnunk azt a világot
Muszáj megmutatnunk azt a világot
A Centrál Színház nemrég mutatta be David Lindsay-Abaire Jó emberek című darabját. A Pulitzer-díjas amerikai drámaíró története Dél-Bostonban játszódik, de a téma itthon is aktuális. Főszereplője egy olyan nő, Margie (Básti Juli), akire megrendítően súlyos terhet rótt a sors. A darab elején (megbízhatatlanságára hivatkozva) kirúgják a munkahelyéről, pedig csak azért késik el olykor, mert fogyatékos lánya felügyeletét nem képes egyedül megoldani. Ha nincs munkája, nem tudja fizetni az albérletét, és – mint annyi sorstársa – az utcán végzi. A bemutató után a Básti Julival beszélgettünk.
Popperi belső utazás a Spinozában
Popperi belső utazás a Spinozában
Hogyan legyünk boldogok? Mi a jó párkapcsolat titka? Ezt feszegeti manapság a világ sok-sok guruja, s ugyanez történik a Spinoza Színház vígoperájában, a Popperában is, mely egyben a 2010-ben bemutatott Guru című darab folytatása. Mivel Popper Péter több mint száz előadást tartott a Dob utca szívében működő színházban, a humorral átszőtt operaária egyben tisztelgés is a 76 évesen elhunyt, neves pszichológus előtt. A bemutató után identitásról, párválasztásról, kötődésről, függetlenségvágyról, illetve a Popper-jelenségről Sándor Annával, a Spinoza Színház igazgatójával és a darab főszereplőjével, Hábetler András operaénekessel beszélgettünk.
Számvetés Shakespeare-rel
Számvetés Shakespeare-rel
Hogyan hihetjük el a „rossz fiúknak”, hogy „jó fiúk”? Miért nem tudjuk elfogadni a szeretetet? Hogyan forgatja ki egy fiatalember az udvaroncok nyelvét kreatív, ironikus félrehallások által? Miként uralkodik az erősebb a gyengébb felett? Miben áll a hatás természete? A kérdésekre adott válaszokat a nemrég megjelent Shakespeare-tanulmánykötetekben találjuk.
Út musicaltől musicalig
Út musicaltől musicalig
A legnagyobb musicalek és rockoperák főszerepeiben tündökölt, bérelt helye volt a legnagyobb színpadokon. Most egyike azoknak, akik a főszereplőt, azaz Donna Sheridant alakítják a Madách Színház Mamma Mia! előadásában. Néhány nappal a premier előtt Kováts Krisztával, a magyar Meryl Streeppel beszélgettünk.
Karantént rendel el a Proton Színház a Trafóban
Karantént rendel el a Proton Színház a Trafóban
Vajon mi a legrosszabb, ami történhet velünk egy bevásárlóközpontban? Mit hoz ki az emberekből a veszély, és milyen erőket mozgósít csoporton belül egy katasztrófahelyzet? Rába Roland legújabb rendezése sajátos keretek között mutatja be a bezártság, egymásrautaltság és a pánik következményeit. A Ionesco-dráma által inspirált Utolsó című színházi produkcióról az előadás rendezőjével beszélgettünk.
Nietzsche és/vagy Ágens
Nietzsche és/vagy Ágens
„Különösebben nincs kedvenc helyem, javarészt vidéken élek, elszoktam ezektől” – válaszolta a „hol találkozzunk” kérdésemre. Ágens, a budapesti „operapunk, kortárs operaénekes és rendező” – ahogy magát a honlapján nevezi – két évvel ezelőtt egy kis baranyai faluba költözött. Még a nevét is lecserélte: Bikalon Zinaként ismerték meg.
A csíkos ötszázötven változata
A csíkos ötszázötven változata
Nagyharsány – Kisharsány – Palkonya – Beremend. Augusztus 5-én kedden, késő délután elkezdődött a hetedik Ördögkatlan Fesztivál. Színház, zene, kiállítás, irodalom, közösségi programok. Összművészet Baranyában, az ördögszántotta hegy körül.
Varázsbab Szakácsiban
Varázsbab Szakácsiban
Szakácsi. Egy kis falu a Csereháton, ahol minden van, és ahol semmi sincs. A semmit könnyebb észrevenni:  a tornácos, kontyos tetős parasztházak nagyobb része leromlott, nincs óvoda, iskola, a két templom rég bezárt. Nincs munka, és mert a busz csak néha kanyarodik be a faluba, az itt élők el se nagyon járhatnak dolgozni. Még a telefonok is elnémulnak, mert ide térerő se jutott.
Esküvő és mese
Esküvő és mese
Kulcsár Noémi koreográfus és táncművész július 17-én a szombathelyi Bartók Fesztiválon mutatta be új darabját, az Eötvös Péter zeneszerző műve alapján készült Tale-t. Társulata, a Tellabor balett és vizuáltechnikai műhely két nappal később már az újonnan nyíló Mazel Tov kultúrmulatóban állt színpadra az Esküvő remake-jével. A két produkcióról a mozgás-tánc nyelvén beszélő, Fülöp Viktor- ösztöndíjas koreográfussal beszélgettünk.
8   9   10   11   12   13   14   15   16 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés