bezár
 

színház

2021. 08. 06.
Színjátszásból jeles
Akkreditált pedagógus-továbbképzési programokkal rukkolt elő az ODE
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
ODE Egyetem néven akkreditált pedagógus továbbképzéseket indított az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE). A kurzusok egyszerre szolgálják az edukációs és segítő szakterületek képviselőit, közvetve pedig az oktatásban érdekelt korosztályokat is. Mitől működhet jól egy pedagógiai továbbképzés, erről beszélgettünk Fekete Anikóval, az ODE választmányi tagjával.

PRAE.HU: Több mint harmincéves aktív működése során az egyesület most először kínál végzettséget nem biztosító, akkreditált továbbképzéseket. Nagyot álmodtatok!

Szkéné színház

A pedagógusokért és a fiatalokért ma nagyot is kell álmodni! A szervezet életében már korábban is előfordult több hasonló kezdeményezés, az alapgondolat tehát nem újkeletű, s egy-egy rendezvényünkön a workshopok, tréningek, illetve a táborok szervezése is az edukációs tevékenységünk részét képezik. Strukturáltabb mederbe 2017-től került mindez, amikor Tóth Zoltán lett az egyesület elnöke. Akkor az ODE-ban meghatároztuk a legfontosabb tevékenységi köröket, szakterületeket. Ekkor gondoltuk át alaposabban, s kezdtük el kidolgozni az ODE Egyetem működését.

PRAE.HU: Rendezői, közösségfejlesztési, csoportvezetői és zenei képzésekkel.

A Diákszínjátszó rendezői ismeretek, a Diákszínjátszó csoportvezetői ismeretek és A kreatív zene módszertana elnevezésű képzéseink blended típusúak, vagyis részben online, részben jelenléti oktatás révén segítik a résztvevők gyakorlati munkáját, egyben nyitottak más területekről érkező szakemberek számára is, ahogy a Játékos közösségfejlesztés mozgásos gyakorlatokkal a köznevelésben című, tréning típusú kurzus is. Bárki jöhet, aki nyitott és szeretne tanulni.

30 órás képzési blokkokban gondolkodtunk, hogy könnyen, rugalmasan, akár egy hétvége alatt el lehessen végezni egy-egy modult: aki teljesíti az adott területhez kapcsolódó első 30 órát, pár hónappal később csatlakozhat a következő, erre épülő 30 órás képzéshez. A Diákszínjátszó rendezői ismeretek és A kreatív zene módszertana képzések esetében három modult hoztunk létre: két 30 órás kurzust lezárásként egy 60 órás követ, így 120 óra a maximálisan teljesíthető keret szakterületenként. A Diákszínjátszó csoportvezetői ismeretek és a Játékos közösségfejlesztés mozgásos gyakorlatokkal a köznevelésben képzések két-két 30 órás képzési blokkból állnak, itt szakterületenként összesen 60 órát lehet teljesíteni. Az ODE Egyetem első 30 órás kurzusai 2021 júniusában valósultak meg Perényi Balázs és az én vezetésemmel, ősztől pedig folytatjuk (Diákszínjàtszó csoportvezetői ismeretek Keresztúri József vezetésével szeptember 11-én, 25-én; Játékos közösségfejlesztés mozgásos gyakorlatokkal a köznevelésben, Gőbölös Gáborral október 15-17 között). Az egyetem elnevezés arra utal, hogy a modulok sikeres teljesítése után tanúsítványt kapnak a jelentkezők, amely különösen a pedagógiai pályán dolgozók számára lehet hiánypótló.

Fekete Anikó

PRAE.HU: A hirdetésben az állt: mindenki jöhet. Más területek képviselőinek mit adhatnak a képzések?

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak egy szűk közeget szólítsunk meg, ezért nem volt kikötés a drámás vagy művészeti szakirányú végzettség. Ennek köszönhetjük, hogy az ODE Egyetem „első évfolyamára”  a pedagógusok mellett a segítő szakmában dolgozó szakemberek is jelentkeztek, akik azért jöttek, hogy a saját szakterületüket új módszerekkel támogassák meg. Noha a célközönség kapcsán valóban rugalmas az ODE Egyetem, hoztunk egy fontos módszertani döntést: nincs mód arra, hogy valaki, mondjuk, a rendezői ismeretek első modulja után a kreatív zene második egységével folytassa a tanulmányait. Az egyes modulok szigorúan egymásra épülnek, viszont senkit nem akadályozunk meg abban, hogy akár mindegyik tanfolyamunkat elvégezze.

PRAE.HU: Szabadság és szabályrendszer, ez igaz a kreatív zenére is. Hogyan segíti mindez a pedagógusokat?

Úgy gondolom, azok a szakemberek, akik alkalmazzák a módszert, felszabadultabban kommunikálnak a diákokkal, könnyebben motiválják őket, hiszen a hangsúly a kreativitáson, zenei kreativitáson van. Kutatási területem a kreatív zene oktatása a középiskolában. Tapasztalatom, hogy sok pedagógust ment meg a kiégéstől a metodika, részben azért is, mert sikerélményt érnek el általa. Ez egy interaktív műfaj, mely a résztvevőktől és a zenei folyamat vezetőjétől is aktivitást, folyamatos frissülést, figyelmet, spontaneitást vár el. Amikor egy fiatal élményben részesül, azért nagyon hálás, és ezt gyakran visszajelzi. 

PRAE.HU: Mi garantálja a kezdeményezés sikerességét?

Túl magabiztos lennék, ha azt mondanám, mi már tudjuk, mi a megoldás. A projekt kezdetén természetesen minden szervező motivált, ugyanakkor ez nem csupán kezdeti öröm, prognosztizálható a muníció, hiszen az nem rólunk, sokkal inkább a diákokról szól. Drámapedagógusként, csoportvezetőként jól ismerjük, milyen kérdések foglalkoztatják a játszóinkat, és ezek a fiatalok megoldást várnak, tizenévesként pláne, mindenhol és mindenkitől. A drámaszakkörök elsősorban nem a színészképzésre hivatottak, a diákok számára fontos, hogy legyen egy hely, ahol nyíltan gondolkodhatnak, ahol számít a véleményük, ahol bizalomra találnak. Mellettük a pedagógusokért is dolgozunk. Ezek tartós indíttatások.

ODE

PRAE.HU: A prae.hu művészeti portálnak mesélt arról Farkas Atilla drámapedagógus, hogy a serdülőknek valójában közösségre van szükségük, méghozzá olyanra, ahol részeseivé válhatnak az értékteremtésnek.

Ebben egyetért a szakma. Aki egyszer színjátszó volt, bizonyos tekintetben mindig az marad. Jómagam Győrben kezdtem színjátszózni tizenkét évesen, és egészen az érettségiig folytattam, 14 éves koromtól már tréningeket tartottam, középiskolás éveim alatt többször is részt vettem az ODE által szervezett Regionális Diákszínjátszó Találkozókon (RDT) és az Országos Diákszínjátszó Találkozókon (ODT). Itt találkozhatnak a különböző városokban működő diákcsoportok és itt dobban akkorát a szív, hogy utána egy életen keresztül örül, ha találkozik a diákszínpadokkal. A már említett nyitottságot igazolja, hogy éppen egy ODT-n kerültem kapcsolatba a szervezet akkori vezetőivel és az egyetem alatt, tizenkilenc éves koromtól már csoportvezetést is vállaltam. Nyolc éve vagyok oszlopos tagja az ODE-nak, azért is, hogy segítsem tovább éltetni és fejleszteni a hagyományok, azokat az értékeket, amelyeket én is kaptam annak idején.

nyomtat

Szerzők

-- Werner Nikolett --

Újságíró, költő


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés