bezár
 

zene / interjú

Metamorfózis
Metamorfózis
Ghánai származású édesapját alig látta, skizofréniával diagnosztizált édesanyjával viszont bensőséges a viszonya. Nevelő nagyapja, aki a zenei pályán elindította és támogatta, tavaly egy lakástűzben vesztette életét. Diószegi Benjámin szerint az élettapasztalatok a zenéhez fűződő viszonyába transzponálódnak át. Generációja egyik legtehetségesebb zongoristájának tartják, jelenleg egyetemi oktató, Salzburgban él, és első ránézésre sok mindent el lehet róla képzelni, azt kevésbé, hogy Kolozsvár egyik panelnegyedében, a Marasti-tér közelében nőtt fel erdélyi magyarként. 2022 késő őszén adott koncertet Budapesten a Három Hollóban.
Vonzanak a szokványostól eltérő megszólalások
Vonzanak a szokványostól eltérő megszólalások
A kezdetekben a hangművészeteknek semmiféle diszciplinája nem létezett Magyarországon. Villamosmérnök volt Tóth Pál is, aki előbb rádiószerkesztő lett, ma pedig ő a feltételezhetően egyik legnagyobb elektronikus zenei magánarchívum tulajdonosa, kezelője, a magyarországi elektronikus zene megkerülhetetlen szakértője.
Különböző nézőpontok találkozása
Különböző nézőpontok találkozása
Tornyai Péter 36 éves zeneszerző, kamarazenész, több művészeti csoportosulás vezetője, az egyik legaktívabb hazai zeneművész. Sok ősbemutató fűződik a nevéhez, így például  Darázs Renátával ő mutatta be Kabai Lóránttal közösen készített Nem sok minden jut eszembe című dalunkat. Doktori koncertjéről itt írtam. Rendszeresen publikál, írása a Prae felületén is megjelent már. 
Szkeptikus vagyok a zene identitáshordozó képességét illetően
Szkeptikus vagyok a zene identitáshordozó képességét illetően
Szőcs Márton jelenlétére nagyon korán felfigyeltem, igaz, inkább szakmai-családi kapcsolatok, mint a zeneszerzői tevékenysége miatt: apja és nővére is munkatársaim voltak. Aztán mint Vidovszky-tanítvány érdekelt, emiatt hallgattam őt is a pandémia idején. Ostravában szép feltűnést keltett, azóta szinte minden kortárs koncerten van valamilyen bemutatója. Zenéjét élőben először 2021 májusában hallottam, aztán azóta többször is. Termékeny, sokoldalú komponista, korosztálya élvonalába tartozik. 
Nemzetközi közösséghez tartozom
Nemzetközi közösséghez tartozom
Szentpáli Roland zenéjével is akkor ismerkedtem meg, mikor a pandémia idején kortárs magyar szerzőket hallgattam. A Tubaversenye volt az, ami leginkább fölkeltette a figyelmemet.   
A kortárs klasszikus zenét rétegműfajnak tekintem
A kortárs klasszikus zenét rétegműfajnak tekintem
Szalai Katalin válaszainak azért is örülök különösen, mert zeneszerző-tevékenysége egyre jelentősebb. Ő is azon kevesek közé tartozik, akiket inspirálnak a könnyű műfajok. Több iskolában tanító, népszerű tanár is, így egészen speciális rálátása van a kérdésekre. 
Hűséggel járni az úton
Hűséggel járni az úton
A Svájcban élő Váradi Helga tevékenységében a zenész, a kutató, a szerző és a menedzser minőségeit egyesíti: nemrég megjelent könyvében például levéltári anyagok, zenei felvételek és modern művészfotók segítségével mutatja be Beethoven és a Halhatatlan Kedves egy lehetséges történetét. Művészeti tevékenysége mellett februártól a Luzerni Színház vezető szervezői tisztét tölti be. Munkájában nemcsak sokrétű hangszeres tanulmányaira, hanem kultúrmenedzseri képzettségére is támaszkodhat, a legfontosabbnak mégis a kapcsolódásokat és kölcsönhatásokat tartja.
Nem egyformák a közelítés esélyei
Nem egyformák a közelítés esélyei
Szabó Barna zenéjét  a pandémia alatt ismertem meg. A magyar vokális iskolán nevelkedett, nagyon agilis, archaizáló-összegező  zeneszerző. Elsősorban kórusműveket komponál.
A metazenéhez kötődöm
A metazenéhez kötődöm
Sőrés Zsoltot az elektronikus zenére különösen érzékeny költőként ismertem meg körülbelül a rendszerváltás idején. Eleinte inkább a Tilos Rádió szerkesztőjeként figyeltem fel rá, később a szemem előtt vált –  Ahad néven is –  az elektronikus zene,  a zajköltészet,  a sound-performance és a zajimprovizáció avatott mesterévé. Ma Berlinben él.
Integratív alkotó vagyok
Integratív alkotó vagyok
Solti Árpáddal sosem találkoztam személyesen, és a zenéjét is csak akkor ismertem meg, amikor őt más zeneszerzők ajánlották. A hazai koncertéletben ritkán vesz részt, külföldön él. A körkérdésre rövid, karakán válaszokat adott. A zenéje különlegessége miatt mindenképpen számon kell őt tartanunk.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés