A Hungexpo Díszvendég-országok Programtermében Goethe-munkatársak szikrontolmácsoláshoz szükséges fülhallgatókat osztanak az első sorokból nyújtózó kislányoknak. Jelenünk a jövő generációinak marad, de a gyerekek ritkán adhatnak hangot saját véleményüknek a politika döntéshozási folyamatairól, hiába nincs szinte olyan intézkedés, ami ne érintené őket. Sarah Welk könyvében a tárgyalás fontossága köré rendezve, nyolc trükkön keresztül járja körül, hogyan alakíthatják ki a gyerekek magukban a demokráciához szükséges érdekérvényesítési képességeket otthon, a családban vagy az iskolában. A kötet akár 9 éves kortól is olvasható, önállóan vagy szülői segítséggel. Welk évente közel száz iskolai felolvasást és workshopot tart a témában németországi iskolákban, és hangsúlyozza, hogy a gyerekekben egységesen buzgó igény van arra, hogy a felnőttek partnerként, empátiával kezeljék őket.   

Gyurkó Szilvia szerint Magyarország gyermekjogi prioritásaiban a politikai tudatosságra nevelés meglehetősen hátra szorul a gyakori nélkülözés miatt, pedig minden gyermekjog elvben egyenlő. „A nagy vas bőröndökben egyszerre volt víztisztító tabletta, csíkos füzet, pöttyös labda és tartós élelmiszerek” – emlékszik vissza Gyurkó egy Fülöp-szigetekre küldött tornádósegély tartalmára. Welk nem tesz különbséget a család és az élet szférája között, ezzel lerázza magáról a magyar politikai diskurzust befedő „pártpolitika” köpenyét, és saját, individuális, ideológiamentes felelősségvállalásra ösztönöz. A kötet magyar fordításánál fontosnak tartották, hogy azt bármely szülő, család használhassa a felvilágosítás ösztönzésére világnézettől függetlenül – így került kiszerkesztésre például egy Trump-referencia is a szövegből. A lektori nehézséget főként a használt terminusok harmonizálása, valamint a magyar választórendszer beillesztése eredményezte, úgy, hogy a szerző házi feladat eltörlésről és sikeresen kijárt szabad famászásról szóló történetei, az aláírásgyűjtések és az igazgatói levélváltások ne veszítsék hitelüket a poroszos magyar közoktatás kontextusában.

A demokrácia lényegében ugyanazokat a képességeket igényli, mint két elvált szülő gyermeknevelése – érzelmi intelligenciát, kommunikációt, asszertivitást, bevonást, a tapasztalás kialakulását. Semmiképpen sem egy négyévenkénti gyakorlat, hanem döntési helyzetek és kompromisszumok lenyomata, amit vitákon és tárgyalási alkalmakon keresztül biztosít lehetőséget az az empatikus kapcsolódások kialakulására. Schultz szerint a politikailag érdeklődő fiatalokat sokszor elidegenítik kortársaik, így hiába tudatosak, de elszigeteltté válnak. A hazai diáktestületek működése továbbra is túlnyomóan elitista, ami egyszerre tartja bent és veti ki résztvevőiket a politikai edukáció nélküli szkeptikus, apolitikus túlsúlyú közegből, közegben. Különösen fontos a felnőtt segítő- és vezetőszerepe, a komolyanvétel és a bevonódás – hiszen a gyermek egy önálló politikai entitás, ám a szükséges közéleti tőkét közvetlenül vagy közvetetten csak tapasztalat útján szerezheti meg. Így felismeri és kivédheti a közbeszédben elterjedt infantilizációt, amivel egyrészt a gyerekek politikai korlátozását, másrészt az ifiaktivisták jogos internetes tartalommá válását legitimálják – gondoljunk csak a nemrég letartóztatott Hankó Balázs diák-kampánydíszleteire, vagy vitáira olykor kiskorú diákokkal.

A demokrácia antagonistái már a könyv 15. oldalán felbukkannak. Diktatúrákról a német piacnak nem lehet fasizmus nélkül írni, említi Welk, hiszen ez is része a megismerés mechanizmusának, amire később specializált tudás és érzékenyítés építhető. Hosszas szerkesztői vita alakította ki a prezentált diktatúrák, ellenrendszerek arányait, ami nem szépít, de a visszajelzések alapján nem is ijesztett el olvasót. Idealista és realista – arról sem hallgat, hogy a demokrácia gyakorlása sokszor jár kudarcélménnyel. A bizalom és bizakodás kettőse a háztartásban és az osztályteremben is a „megpróbálni kicsiben” elv felé tereli a kis joggyakorlót.

A politikagyakorlás egyik gyakori tartozéka az élénk médiafigyelem, aminek reflektorfényében gyermekekből is könnyen válhat világhírű lobbis vagy aktivista. Gyurkó rámutatott, hogy az ilyenkor elterjedt „Minek ment oda?”-attitűd helyett az informált felnőtt társadalomnak tisztában kell lennie a kockázatokkal, amik nem sértik a magánélethez való jogot. Hiába válhat valaki tizenévesen globális véleményvezérré, az aktivizmus vállalása nem egyenlő a konstans médianyilvánossággal. Ahogy a közlekedési szabályok között elsajátítjuk a zebrán átkelést, ebben az online köztérben is tudatossá kell válnunk.

Elterjedt sztereotípiákkal ellentétben ezek a gyerekhangok nem felülírni akarják a felnőtt döntéshozókat, hanem a „semmit róluk nélkülük” elvén szeretnének a közös ügyeket érintő szempontjaikra értő odafigyelést irányítani a politikai arénában. Míg a szavazói korhatár körül éles viták dúlnak, Gyurkó rámutatott, hogy a gyerekek vallomása egyes bírósági ügyekben ügydöntő lehet. „Hogyan tudom jól hallani” – hangsúlyozta Gyurkó az átkeretezés alapvetését. "A felnőtteknek meg kell tanulniuk a jó kíváncsiságot.” Magyarországon nincs logikus levezetése a jelenlegi szavazókorhatárnak – tud-e a gyerek political animalként viselkedni. A hétköznapi érdekérvényesítés a mosogatógép kipakolása, takarítás, kertgyomlálás közben vezet rá a politikai felelősség megbecslésére – Welk biztos abban, hogy ezúttal az új generáció bevonása nem opció, hanem a közelmúltunk elkerülhetetlen következménye.