bezár
 

film

2009. 03. 18.
Italgőzös erotika, csoportpszichózis és formabontás
Ruben Östlund: Akaratlanul
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Italgőzös erotika, csoportpszichózis és formabontás Öt hétköznapi történet egy nem hétköznapi filmben. Ruben Östlund első, hazánkba is eljutott filmje a csoport és az egyén viszonyát boncolja, miközben a svéd rendező és alkotótársa, Erik Hemmendorff újító formai törekvéseibe is bepillantást kapunk, melyet joggal neveznek avantgárdistának, még ha e kifejezés némiképp visszarettentő is lehet.

Az Akaratlanultól mégsem kell félnünk. Az öt történet hétköznapisága mögött általános érvényű gondolatok húzódnak meg. Valamennyi sztori az egyén döntési lehetőségeit fejtegeti kiélezett szituációkban. Ennek a tematikának a legfeszültebb és legpontosabb rajzolata a filmben a buszos történet. A híres (önmagát alakító) színésznő, Maria Lundqvist letöri az illemhelyiség egy tartozékát. A busz sofőrje, akinek életével, személyiségével addigra már szenvtelen mélységekig megismerkedünk, lévén elvhű, makacs ember, a tömegpszichózis eszközéhez nyúl: nem hajlandó elindulni addig, amíg a szörnyű bűntett elkövetője fel nem adja magát. A hosszú várakozás során a pszichológiai feszültség egyre fokozódik: az elismert színésznő titka ólomsúllyal nehezedik rá a jelenetre.A busz sofőre a tömegpszichózis eszközéhez nyúl
Hétköznapiságában szikrázó a két szőke barátnő italgőzös, erotikától sem mentes partizása. Tétlenségükben - kifinomult reflexív gesztusként - önmagukat fotózzák, majd üveget ragadnak, és az otthoni buli lefulladása után az éjszakába vetik magukat. Kontrollvesztett ámokfutásuk legerősebb pillanatai, amikor egy tömegközlekedési eszközön belekötnek egy egyedül utazó fiatal férfibe, vagy a másnapi anyai szidás, melynek képei valamennyiünk tinédzserkori emlékeinek megidézésére képesek. Reflexív gesztusként önmagukat fotózzák A másik három történet azonban kissé elnagyoltra sikeredett, éppen pont ez a hétköznapiságában is megragadó erő hiányzik belőlük. Egy nagypapa tűzijáték-balesetet szenved a családi fogadás közepén. A pillanatnyi riadalom után folytatódik az üres csevelytől hangos eszem-iszom, a nagypapa csak könnyen sérül, az este mégis egy drámai pillanattal zárul, jól lehet annak miértjeire, sőt magára az eseményre is, alig kapunk értelmezhető magyarázatot. A kirívó viselkedésű Leffe története, a már-már nemi erőszakká fajuló (homo)erotikus „játékok” meghökkentők, ám a drámai fordulat a messzeségbe vész, a nagytávoli képek távol tartják tőlünk az eseményeket. Az ötödik epizód az erkölcscsősz tanárnőé, aki a hatalmi hierarchia szerint működő tanári karral szemben szólal fel a gyermekbántalmazás ellen, meg akarja változtatni kollégái közönyét, sőt egyiküket rendre is utasítja a társas viselkedés szabályairól. A drámai fordulat a messzségbe vész A filmen eluralkodik a rendező sajátos formai kézjegye, amely némiképp visszafogja a szituációk erejét: kivétel nélkül az összes beállítás statikus, a legtöbb pedig egy-egy jelenetnyi hosszúságúra nyúlik. A kamera csak egyetlen leleményes esetben „mozdul meg”: kanyarodáskor a busz csuklójából rögzített képen. A képkomponálás azonban mégsem erőltetett. A szereplőket nem illeszti, koreografálja a képkeretbe az operatőr (Marius Dybwad Brandrud), olyannyira nem, hogy Östlund formai törekvésének eredményeként a szereplők arcát is csak ritkán pillanthatjuk meg - vagy azért, mert túl távol, vagy mert túl közel vannak. Emiatt azonban nehéz azonosulni karaktereivel, távol maradunk tőlük, sőt a szituációk drámaisága is némiképp elvész.

Östlund naturalisztikus szerzői stilizációval áthatott komikus drámájával vagy drámai komédiájával ismételten a régi filmes nótát fújja: a valódi létezés lenyomatát akarta filmszalagra rögzíteni. Mindezt a néző aktív részvételével, akit folyamatosan állásfoglalásra kényszerít mindkét fél oldalának ítéletmentes bemutatásával. Igaz ugyan, hogy nincs könnyű dolgunk a - helyenként már-már sekélyes - párbeszédekből összeilleszteni a történet-mozaikokat, amelyhez a képek is csak kevés támaszt nyújtanak, ám a hollywoodi „könnyített olvasmányok” kiszámítható sémáira ráunt nézők örömüket lelhetik a formai leleményekben, a hétköznapokból megidézett szituációkban, még ha a történet hiányos is marad.



Akaratlanul (2008)
(De Ofrivilliga)
Színes, feliratos svéd filmdráma, 98 perc
Szereplők: Villmar Björkman, Linnea Cart-Lamy, Leif Edlund
Rendező: Ruben Östlund
Forgalmazó: Szuez Film Kft.
www.deofrivilliga.se/




prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Veszprémi Patrícia --


További írások a rovatból

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Celine Song: Többesélyes szerelem

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés