bezár
 

art&design

2013. 04. 19.
Kicsiknek szóló műhelyt indít a Design Terminál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mini Terminál címmel indítja el szombattól kicsiknek szóló műhelyét a Design Terminál, a programok keretében a gyerekek kis tervezőként formálhatják át az őket körülvevő világot.

prae.hu

A műhelymunkák alkalmával a gyerekek környezettudatos, gondolkodó, valamint értő és elemző hozzáállását szeretnék erősíteni a programot vezető szakemberek. A dizájn különböző területeihez kapcsolódva olyan témákat vetnek fel, amelyek a tervező-alkotó folyamatokat indíthatják be - fogalmaz a programról a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.
   
A foglalkozások lehetővé teszik, hogy a résztvevő gyerekek és szüleik aktívan és akár együtt is tervezzenek, az egyes anyagokat jobban megismerjék, valamint az alkotásban, a funkcionális, tárgyi és esztétikai gondolkodásban jobban elmélyülhessenek egy-egy konkrét feladat kapcsán.
   
A Design Terminál azért jött létre, hogy ösztönözze a kreatív iparban tevékenykedő fiatalok magyarországi kibontakozását és felhívja a figyelmét a tehetségükben rejlő lehetőségekre. A Mini Terminál célja ennek megfelelően, hogy a foglakozásokon az alkotás fontosságára fókuszáljon és utat mutasson a szülőknek, hogyan őrizhetik meg és mélyíthetik el a kicsikben rejlő kísérletező kedvet és kreativitást.
   
A szombati első foglalkozáson a délutáni kerékpáros felvonulásra készülhetnek fel a résztvevők. A biztonságos közlekedés kapcsán színes anyagok és csillogó eszközök felhasználásával különleges fényvisszaverő bicikliékszereket készíthetnek a gyerekek, valamint a környezettudatosság szellemében molinó újrahasznosításra is sor kerül.
   
A programot a Design Terminál Erzsébet téri épületében tartják 10 és 12 óra között.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)

Más művészeti ágakról

színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban
A Bolygó Bogozó első beszélgetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés