Basium, osculum, suavium... a Csók hallgatott latin neveire, és a hívószóra felelve azonnal betöltötte a játékteret. Először hagyta magát a szótári meghatározások által közrefogni, de aztán átlépte határait, hogy az Ágens Társulat tagjainak rögtönzéseken át kibontott jeleneteiben az érzékek legmerészebb skáláját járja be: a felületes érzelgéstől a valódi gyengédségig, a becézgetéstől az epekedésig átjárást teremtett a helyzetképek között egyszerű, tartalom nélküli gesztusként, vagy érzéki, sőt szakrális jelentéssel bíró cselekedetként.

A könyvesbolt belső tere a verbálisan vagy táncban megfogalmazott kapcsolati válságok színteréül szolgált. A társulat tagjainak változatos életkora a legkülönbözőbb lehetőségeket nyitotta meg a szituációk megformálásában, az improvizációk színessé tételében. Kislány és férfialak végtelenül gyengéd és összehangolt tánca, két nő egymással tusakodó kettőse és a filmekből, musicalekből ismert tánckar-koreográfia az őszinte szeretetéhségre vagy az elutasításra, az érzéseket mímelő, zakóra nyáladzó mesterkéltségre dolgozott ki különböző verziókat. A meglepő érettséggel játszó kislány, aki hol komolykodva tangót lejtett, hol pedig gyengédségével árasztotta el az őt édeskés, amerikai slágerrel becézgető férfialakot, érdekes színt hozott a műsorba: az időnként véresen komoly, az egészséges és az önző testiség határán mozgó jelenetek perifériájára került, de saját életkorát képviselve mindvégig a játék szerves része maradt.

A produkció teljes mértékben élt a kirakattér nyújtotta lehetőségekkel. Szinte az első pillanattól kezdve gyűlni kezdtek a bámészkodók, akik időnként az improvizatív játékba bekapcsolódva, máskor zavartan elfordulva reagáltak a látottakra. Egy interaktív játék során, a produkción kívüleső szereplők bevonásával a színész sebezhetővé válik, a lehetőségek közt a néző-játszótársak obszcén megnyilvánulásaira is készen kell állnia. Itt a társulat tagjai az ilyen természetű akadályokat is könnyedén vették.

A könyvesbolt kivilágított akváriumfala mellett gyülekező csoport – a ritkán beszűrődő hangokból ítélve – cselekményszálat próbált felfedezni az üvegfalnál játszódó rögtönzésben, lassanként azonban megsejtették, hogy nem egyetlen történetről, hanem helyzetekről, egymás mellé sorakozó etüdökről van szó. Az üvegfalon szétmázolt csókokat és a színészek hívó mozdulatait is nyitottan fogadták a kíváncsiskodók, a legkitartóbbak pedig az előadás végéig követték az eseményeket – noha jobban jártak volna, ha belépnek a boltba, még ha ez jegyvételre is kötelezte volna őket.

Az interaktív előadások megkövetelik a közönség tagjainak nyitottságát, játékkedvét. A feszültség néha kimerül a néző és a színész testi közelségében, a tekintetek találkozásában, a látóterek egybeolvadásában. A Csókszolgálat legvégén azonban a társulat tagjai szétszéledtek, hogy egy-egy nézőt megkörnyékezve, velük szem- és testi kontaktust teremtve kényszerítsék őket reakcióra, így vonták be őket is a játékba.

Ágens hangi és mozgási kísérletezőkedve töretlen. Mondanivalója kifejezéséhez a púderes barokkot és a dzsesszre emlékeztető zenei frázisokat is alkalmasnak tartja. A Társulattal pedig olyan formanyelvre érzett rá, amely előadásaikat megismételhetetlenné teszi.