bezár
 

színház

2016. 10. 11.
1956 - Zenés előadással emlékezik a Hadart Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Orfeum - Zenés barangolás a XX. században címmel élő zenekarral kísért előadást mutat be vasárnap a Hadart Színház az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára.

A produkció ismert melódiákkal meséli el a múlt század két világháborúját, 1956-ot, a szocializmust, 1968-at, a nyolcvanas évek zenei "robbanását", majd a rendszerváltozás hozta szabadságot; társadalomkritika helyett az egyén útját követve az emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, miközben méltatlanul elfeledett dalokat éltet tovább. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával létrejött előadás vasárnap a budapesti Csokonai Művelődési Házban, majd november 13-án a Ferencvárosi Művelődési Központban lesz látható - közölte az MTI-vel a teátrum.
    

Mint a színház kiemelte, az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója komoly visszatekintésre ösztönöz. "Az alapvető szabadságjogaink biztosításáért '56 névtelen, hétköznapi hőseinek áldozatvállalása példaértékű, ezért nagyon fontos, hogy a színház eszközeivel is eljuttassuk üzeneteiket az utódokhoz" - idézi a színház közleménye Háda János rendezőt, a Hadart Színház alapító vezetőjét.
    

Az Orfeum című előadásban Darvas Ferenc válogatásában olyan dalok hallhatók, mint a Gyere, te nímand, a Szegény embert az ág is húzza, a Fizetek főúr, a Minden elmúlik egyszer, a Jó éjt, drága kis hadnagyom, a Kétszer kettő néha öt vagy az Oly távol messze van hazám.
    

Az orfeumi revü - Mérai Katalin, Laurinyecz Réka, Zakariás Éva, Háda János, Pál Tamás és Gieler Csaba szereplésével - három páros életútját mutatja be, az egyén szemével tekint végig a századon, legfőbb mondanivalója, hogy mindig a férfi és a nő, a két pólus ereje állította talpra az országot - közölte a teátrum.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában

Más művészeti ágakról

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés