irodalom
A 90. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete a Prae Kiadó és a Palimpszeszt gondozásában. A könyv szerkesztője Péczely Dóra. Június 13-án Budapesten a FUGA Építészeti Központban, majd 14-én a Feri Galériában, 15-én Szegeden, 16-án Debrecenben lehet találkozni a szerzővel. Dedikáció a Duna-korzón 16-án délelőtt!
"A verses levélformát újra megtalálva fedeztem fel Dora Ratjen és Gretel Bergmann közös történetét. Dora Ratjen német magasugró áll a verseim középpontjában, aki csak azért vehetett részt 1936-ban az olimpián, mert Gretel Bergmannt zsidó származása miatt eltiltották a versenyzéstől. Viszont Doráról később kiderült, hogy biológiailag nem lehet egyértelműen sem nőként, sem férfiként beazonosítani. Később a náci rendőrség Dorát férfinak nyilvánította, és mint a női mezőnyben indult sportolótól a rekordokat és az érmeket elvették. Dora Ratjen ezután eltűnt a nyilvánosság elől. A történet médiareprezentációja nagyon izgalmas: rengeteg egymásnak ellentmondó információ került napvilágra, de számomra minden nézőpont és történet megállja a helyét." (Lesi Zoltán)
A könyvet és borítóját Ricardo Portilho készítette.
A szerző fotója: Oláh Gergely Máté
![]()
A szerző oldala a Wikipédián
![]()


