Audrey Tautou, akiről már majdnem elhittük, hogy vérbeli Chanel-próbababává változott, Pierre Salvadori érintésére most visszavedlik pimaszul sziporkázó kismanóvá. A halovány vígjátékok elkötelezett rendezője, ha nem is Amélie-t, de legalább egy Émilie-t összerak Audrey szerepdarabkáiból legújabb, francia módon megkevert limonádéjában. A csupán egy betűben eltérő karakternév ellenére a Mosás, vágás, ámítás nem aknázza ki a megkezdett összehasonlítást, Émilie tehát talán csak úgy passzióból kapta ezt a nevet, mert hogy Amélie-t nem tudja és nem is akarja megidézni, az biztos. Egy Chanel-portré (Coco Chanel – Anne Fontaine) és egy No. 5-ös reklámfilm klasszikus stílusa után kicsit fura ismét az Egyedül nem megy (Calude Berri) csontsovány, rövid hajú Audrey-ját látni, de mindenki Amélie-je kivételes szerencséjénél fogva abba a kategóriába tartozik, aki még a leglaposabb szerepet és a legunalmasabb fizikumot is képes bájosan lenyomni a néző torkán.



A Mosás, vágás, ámítás esetében kicsit túl szofisztikált Shakespeare-t emlegetni, de jól elcsépelt hasonlattal élve a film egyfajta mezítlábas „tévedések vígjátéka” akar lenni. Adott Jean, a jóképű arab (Sami Bouajila), Maddy, a szeretetre és szerelemre éhes anyuka (Nathalie Baye) és az ő kislánya, a szépségszalon tulajdonos Émilie (Audrey Tautou). Nem is akármilyen helyen zajlik a szereplők bizarr háromszög-sztorija, ugyanis a francia Riviéra lejtős utcái, burjánzó kertjei és napszítta sétányai próbálják hátulról erősíteni a történetet, bár jelenlétük igen visszafogottnak bizonyul, mert legtöbbször a szépségszalon belső tere jelenti a 'tájat' a kamera lencséje számára. Audrey Tautou és Nathalie Baye már nem először kerül egy tető alá, ráadásul pont a szépségápolás okán hozta őket össze a sors a Vénusz Szépségszalon (Tonie Marshall) című filmben, ahol ennél sokkal szimbolikusabb szerepet tölt be a női szépség tárgyiasult otthona. A Mosás, vágás, ámítás ettől függetlenül furfangos cím – még akkor is, ha vágásból csak a rosszabbik fajtát látjuk –, mert fecsegő szójátékba foglalja film jellegét, és megfelelő keverékben utal a szépségszalon groteszk környezetére, na meg a szövevényes hazugságok hálójára.



A szépségszalon ezúttal a szerelmi bájital kotyvasztásának helyszínévé válik, és a kétbalkezes cselszövés színterévé lesz. A szertelen lány, aki még hajat vágni sem tud, aki tele van komplexusokkal, ha az intellektusára terelődik a szó, és aki szívesen oldja alkohollal a feszültséget, egy nap gyönyörűen megfogalmazott, névtelen szerelmes levelet kap a szalon mindenesétől, Jeantól. Miután elolvasta, első lendülettel ki is dobja a kukába – pont Jean szeme láttára –, ám amikor rájön, hogy anyja sivár mindennapjaira serkentő hatással lenne akár még egy képzelt hódoló is, átgépeli a levelet, kicseréli a megszólítást, és postára adja Maddy részére. A szálak összebonyolítása nem természetes úton jön, látszik mögötte a görcsös erőlködés, így annak ellenére, hogy a film háromnegyedéig elég magával ragadó a francia humor, a vége felé a teljes értelmetlenség és érdektelenség kezd eluralkodni a leült történeten. Kezdetben még megindokolható, hogy Émilie bekavar saját anyjának, de mire arra is ráveszi Jeant, hogy találkozgasson a felhevült mamával, már szinte az összes fordulat papírízűnek hat, még akkor is, ha azért végig van lehetőség a jól nevelt izgulásra.



A romantikus komédiák elengedhetetlen része, a szerelmesek émelyítő összeborulása sem maradhat ki a szórásból, ám attól függetlenül, hogy számíthat rá mindenki, mégis tehetetlenül állunk Émilie és Jean párosa előtt. Szemernyi szikra sincs bennük, és olyan, mintha unnák egymást. Ha ez lenne a szerelem, az egyszeri néző valószínűleg nem nagyon kér belőle, mert néha egyszerűen rossz nézni ezt a két, feleslegesen egymás mellé sodródott embert. Bouajila még csak beillik visszafogott hősszerelmesnek – bár a film végére már ő is leereszt –, de Tautou csak ront a helyzeten, mert amennyire erotikussá tette őt Salvadori a Drágaságomban, legalább annyira aszexuális a Mosás, vágás, ámítás történetében. Ez az egész valahogy nem neki való, én magam inkább hittem el Audrey-ról azt, hogy Jézus leszármazottja (A Da Vinci-kód – Ron Howard), mint azt, hogy egy kis pimasz, nőietlen kavarógép. Aki ebben a filmben elviszi helyette a pálmát, az a nála harminc évvel idősebb Nathalie Baye, de azért emlékezetesek maradnak a szalon különös arcú virágszálai, Judith Chemla és Stéphanie Lagarde is.

És hogy miért éri meg mégis beülni egy kis mosásra, vágásra, ámításra? Mert ez a film olyan, mint egy hangzatos wellness-kezelés: nem biztos, hogy látványos hatása lesz, de arra a kis időre, amíg belemerülünk, kellemes pillanatokat élhetünk át az összekuszált szálak fejtegetése közben.


Mosás, vágás, ámítás / De vrais mensonges
Színes, feliratos, francia romantikus vígjáték, 105 perc, 2010
Rendező: Pierre Salvadori
Forgatókönyvíró: Pierre Salvadori, Benoît Graffin
Szereplők: Audrey Tautou, Nathalie Baye, Sami Bouajila, Stéphanie Lagarde, Judith Chemla, Cécile Boland, Didier Brice, Daniel Duval

Bemutató dátuma: 2011. június 16.
Forgalmazó: Szuez Film Kft.