bezár
 

színház

2021. 10. 02.
A Duna Művészegyüttes premierje a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Duna Művészegyüttes premierje a Müpában Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg október 24-i bemutatójában a Duna Művészegyüttes a budapesti Müpában. A Szépséges Mezőség című előadás bemutatója a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaként, a Müpa szervezésében valósul meg.    

A produkció mintegy 300 településen, a magyar, a román, a cigány és a szász kultúra összefonódása révén kialakult sokszínű világon kalauzolja majd végig a nézőket. Ez a multikulturalitás áll a műsor tematikai centrumában is, melyet Navratil Andrea éneke, Tóth Károly előadásában Wass Albert prózái, valamint Barcza Zsolt tangóharmonikás és a Göncöl zenekar játéka színesít.     

Számtalan híresség született ezen a tájegységen, közülük az előadásban megidézik Kallós Zoltán és Wass Albert Mezőséghez kötődő szellemiségét. A színpadkép alapvetően a mezőségi dombságot jeleníti majd meg absztrakt díszletekkel, monumentális, gurítható dobogókat láthatnak majd a nézők, melyek felületeit vetítéssel színezik egy korszerű fényfestési technológiával.     

A bemutatóra készülve több kiváló táncos szakember segíti az együttes munkáját: a darab Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Farkas Tamás és Juhász Zsolt koreográfiáira épül.

A négyzetes kép forrása: www.dunatancegyüttes.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje

Más művészeti ágakról

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés